MVLSZ-edzőképzés: mindjárt becsöngetnek

2013. szeptember 06. 09:17

Itt az utóbbi évek egyik legnagyobb dobása: önálló edzőképzést indít az MVLSZ. A négy féléves oktatás irányítója Kásás Zoltán.

A felsőoktatás átalakítása hovatovább ellehetetlenítette a vízilabda szakedzői diploma megszerzését: a TF-en csak úgy lehet ilyen papírhoz jutni, ha előtte a jelentkezők elvégzik az alapszakot, azaz voltaképpen testnevelőtanári papírt szereznek. Az azonban aligha kétséges, nincsenek túl sokan, akik az ezzel járó összes tortúrán át kívánnak esni, beleértve a szertorna-gyakorlatok meglehetősen embertpróbáló óráit. A helyzetet mérlegelve a Magyar Vízilabda Szövetség döntő lépésre szánta el magát: megteremtette annak az alapjait, hogy egy közepesebb nyújtó- vagy gyűrűgyakorlat elvégzése nélkül is szakedzővé válhasson valaki. Az induló félév első tanítási napja pedig itt van a nyakunkon: október 7-én már „becsöngetnek”.

Az önálló szakedző-képzés irányításával a hatalmas tudásanyaggal bíró legendás edzőt, Kásás Zoltánt bízta meg az MVLSZ. „Számomra ez hatalmas megtiszteltetés és gyönyörű feladat” – közölte a kiváló szakember. „Az elméleti anyagok elkészültek, azaz ha úgy tetszik, a tanyagot megírtuk. Természetesen nem csak én fogok oktatni, a TF-en tanító szakemberek, illetve más neves kollégák, terveink szerint időnként külföldről meghívott előadók tanítanak majd.

A gondjaira bízott klubokkal két Bajnokok Ligája-győzelmet is arató remek tréner úgy véli, nagyon fontos, hogy a TAO-támogatásoknak hála egyre szélesedő gyerekbázist jól képzett szakemberek ismertessék meg a sportág alapjaival, illetve később megfelelőek legyenek a gyakorlatok.
Deklarált célunk, hogy a legújabb edzésmódszereket tanítsuk, illetve olyan alapokat kapjanak a beiratkozók, hogy egyre kevesebb, vagy egyáltalán ne legyen panasz később, amikor a játékosok magasabb szintre kerülnek a kezük alól, hogy ezt nem tudják vagy azt. A négy félév során ki tudunk térni sok mindenre, az úszótechnikától a különféle lábtempók betanításán és fejlesztésén át a különféle taktikai elemekig.

A képzésen való részvétel önköltséges, ugyanakkor a megszerzett papír szakedzői végzettséget ad, így a „friss diplomás” jogosult az edzői javadalmazásra a TAO-keretei között. A képzést akkreditálta a LEN is.

Úgy mellesleg megkérdeztük Kásás Zoltánt, nem akart-e visszatérni a kispadra, nem hiányzik-e az edzősködés. „Dehogynem, ám összességében egyáltalán nem bánom, hogy most erre a feladatra koncentrálhatok. Fantasztikus kihívás ez is – miközben nem tettem le arról, hogy a jövőben edzősködöm még valahol. Ugyanakkor inkább itthon szerettem volna dolgozni; bár az olimpia után hívtak az ausztrálokhoz is, ám túl messze van, ennyire már nem szerettem volna eltávolodni. Felvették a kapcsolatot velem az amerikaiak is, az talán még belefért volna, viszont tudható volt, hogy ők alapvetően Udovicsicset nézték ki maguknak. Még egyszer hangsúlyozom: egyáltalán nem baj, hogy nem vagyok kispadon – (Kemény) Dénes felkérése, ez az új kihívás legalább olyan izgalmas, mint egy csapat vezetése.
 
Az edzőképzéshez kapcsolódó dokumentumok, a szakmai letöltések oldalon elérhetőek.
 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok