„Élvezzék, nem a kőbányában dolgoznak!”

2017. március 31. 17:46

Az OSC-t Vincze Balázs lemondása után a szezon végéig irányító Tóth László arra ösztökéli a játékosait, hogy ne stresszeljenek, csinálják a dolgukat felemelt fejjel, mert csak így lehet esélyük a továbbiakban.

Fotó: Madar Dávid

Stresszfaktor nyárra halasztva. Ezzel a címmel jelent meg honlapunkon pontosan két hónapja egy Tóth Lászlóval készített anyagunk, amelyben a korábbi kiváló olimpikon, 287-szeres válogatott center többek között így fogalmazott: „Cseppet sem bánom a nyugalmat, ami körülvesz.”

Nos, mindez már a múlt. Miután Vincze Balázs csütörtökön lemondott az OSC vezetőedzői posztjáról, és őt nevezték ki a szezon végéig a helyére, rögvest belekerült a sűrűjébe. Természetesen megkérdeztük, miként is éli ezt meg. A 49 esztendős szakember – aki természetesen a női válogatott munkáját nem adja fel, sőt ott lesz az április 18-ai olaszországi világliga-meccsen Bíró Attila kapitány mellett – így válaszolt: „Nevezzük nyarat felhozó feladatnak, így tréningezem magam a női válogatott mellett rám váró feladatra. De a viccet félretéve, nem élem meg stresszes munkának ezt a pozíciót, talán azért sem, mert nem volt gondolkodási idő, elém tettek egy feladatot, amelyet meg kell oldalon. Igyekszem élvezettek végezni. Miközben természetesen van egy sarkalatos pontja is a mutatványnak: Balázs jó barátom, nagyon sajnálom, hogy így alakult a helyzete. Beszéltem vele, tudom, mit érez, és mi továbbra is barátok vagyunk.”

A korábban a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin a csapatot a vezetőedző eltiltása miatt már irányító, a klub utánpótlásában is dolgozó Tóth Lászlónak kell felráznia a bajnoki elődöntőn, és a Bajnokok Ligájában is érdekelt OSC-t – rögvest szombaton, az amúgy tét nélküli Fradi elleni meccsen.

„Számunkra hatalmas tétje van az FTC elleni mérkőzésnek! – kontrázott a szakember. – Nem mindegy ugyanis, hogy tovább ássuk magunk alatt a gödröt, vagy elkezdjük betemetni. Meg kell mutatniuk a játékosoknak, hogy van bennük tartás, és hiába leszünk Nikics és Brguljan eltiltása miatt kettővel kevesebben, igen is, tisztességes produkciót kell nyújtanunk. Azt mondtam a játékosoknak, hogy ne görcsöljenek, fiatalemberek, nem a kőbányában dolgoznak, élvezzék már amit csinálnak, ne legyenek belefásulva a munkájukba! Így, csakis így lehet esélyünk majd a bajnoki elődöntőben, vagy akár a Bajnokok Ligájában.”


E.ON férfibajnokság, középszakasz, felsőház, 8. (utolsó forduló)
Április 1., szombat

VasasPlaket–MK-Euroleasing-BVSC-Zugló, 18:00
ContiTech-Szeged-Diapolo–Pannergy-Miskolci VLC, 18:00
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép, 19:00
A-Híd-OSC-Újbuda–FTC-PQS Waterpolo, 19:00

A felsőház állása:
1. Szolnok 60 pont
2. Eger 58
3. OSC 47
4. FTC 43
5. Miskolc 33
6. BVSC 32
7. Szeged 27
8. Vasas 25



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok