Vizes vb 2017: szurkolói pályázat indul fiatalok számára

2017. március 30. 13:49

Az Összefogás XI. Sportegyesület a nyári vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft.-vel együttműködve „Nem vagyunk mi kispályások II” címmel szurkolói pályázatot hirdet fiatalok számára.

A szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támogatók között szerepel az Emmi sportért felelős államtitkársága, a Magyar Vízilabda Szövetség, Budapest Főváros és a megyei sportreferensek, a Formatex Kft., az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány, és további civil szervezetek.

Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: Magyarország a vizes sportágakban tudja felvonultatni a legtöbb világsztárt, s a fiatalok testközelből csodálhatják majd meg példaképeiket, ennek köszönhetően pedig – ahogyan azt a kormány előre is tervezte – számos gyermek kezdhet el lejárni az uszodákba. Hozzátette: a versenyzők számára is óriási élmény lesz a hazai rendezésű világbajnokság, amelynek hangulata csak egy olimpiához hasonlítható.

Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivője kiemelte: ahogyan ez a pályázat, úgy egy kicsit a vb is arról szól, hogy minél több fiatalt vonjanak be a sportos életbe. Hozzátette: rengeteg magyar éremre és szurkolóra, remek hangulatra számítanak a 106 nap múlva kezdődő viadalon, amelyen már 1500 forintért is lehet jegyet kapni egy-egy döntőre.

A pályázaton óvodás és iskolás gyermekek legfeljebb tízfős csapatai maximum két és fél perces kisfilmben és rajzokban, versekkel, táncos koreográfiával mutathatják be, hogyan szurkolnának a magyaroknak a vizes világbajnokságon.

A pályázatot első alkalommal tavaly, a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplésével kapcsolatban hirdették meg, s hatalmas sikert aratott, hiszen az ország minden pontjáról érkeztek munkák a gyerekektől – hangzott el.

A számos ajándék (szövetségünk a május 25-27. között a Duna Arénában sorra kerülő férfi Bajnokok Ligája hatos döntőre 160 jegyet ajánlott fel) mellett a legjobbak a helyszínen szoríthatnak majd kedvenceikért, emellett az első 25 csapat meghívást kap az Újbudai Vízimajálisra, ahol különböző sportvetélkedőkön mérhetik össze tudásukat, s találkozhatnak magyar válogatottakkal.

A szervezők április 20-ig várják a pályázatokat a nemkispalyas@gmail.com e-mail címre. A pályázatokat az úszókból és vízilabdázókból, népszerű közéleti szereplőkből álló zsűri kategóriánként (óvodások, általános iskola 1-4. osztályai, általános iskola felső tagozatosai, középiskolások) értékeli.

A 17. FINA világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.



E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Szolnoki Dózsa

2023. febr. 01. 20:45

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - BVSC-Zugló

2023. febr. 11. 13:00

BENU Női Magyar Kupa: III. Kerületi TVE-UVSE 5-14 (Fotók: Kovács Anikó)
BENU Női Magyar Kupa: Eger-FTC 10-12 (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok