Erősebb és pontosabb volt az Eger

2017. március 25. 17:25

Fokozatosan őrölte fel az A-Híd-OSC-Újbudát a ZF-Eger, amely végül fölényesen nyerte meg a rájátszás szempontjából kulcsfontosságú rangadót az E.ON férfibajnokság középszakaszában.

fotó: facebook/Egri Vízilabda Klub

Itt mindenki győztes. A kijelentés persze nem az Eger–OSC rangadón résztvevő csapatokra érvényes, hanem a 2005-ben született gyermekekből álló együttesekre, akik a kezdés előtt fél órával állhattak fel a csapatok bemutatására szolgáló dobogóra. Ott vehették át ugyanis az érmeket, miután az északkeleti régióban lejátszották életük első hivatalos bajnoki sorozatát. Ebben a korosztályban természetesen az eredmény csak sokadlagos, ezt volt hivatott kifejezni, hogy mindenki aranyérmet vehetett át, amely érmeket Biros Péter, Dabrowski Norbert, Bárány Attila és Petrovai Márton adták át a lurkóknak.

A kicsik aztán felülhettek a lelátóra, így az érem mellé egy rangadót is kaptak, mint élményt, ráadásul jó kis összecsapást láthattak a gyerekek. (És persze a felnőttek.) Két perc kellett az Egernek, hogy Decker Ádám révén megszerezze a vezetést, amely gólra Salamon Ferenc gyorsan válaszolt ötméteresből, hogy aztán közel egy negyeden keresztül ne essen újabb találat. Mindkét gárda igyekezett fegyelmezetten védekezni, jól védtek a kapusok, a gólcsendet aztán Nemet Toni törte meg, aki centerakcigólt szerzett a második negyed második percében. Igaz, arra vélhetően ő sem számított, hogy a következő három gólt a házigazda szerzi, így Angyal Dániel emberelőnyös találata azt jelentette, hogy először vezet kettővel az Eger.

Igaz, ekkor még korántsem jelenthettük ki, hogy eldőlt a mérkőzés, a harmadik negyed hatodik percében viszont már egyre inkább az látszott biztosnak, hogy az Eger otthon tartja a három pontot a rájátszás szempontjából is kulcsfontosságú összecsapáson. A harmadik játékrészben ugyanis előbb három, majd négy góllal is vezetett Dabrowski Norbert együttese, plusz négyről pedig ritkán szokás veszíteni. Főleg tíz perc alatt.

Persze az OSC nem adta fel, Bisztritsányi Dávid például hatalmas elánnal magyarázott a társaknak a szünetben, hogy higgyék el, nyerhetnek még, és hajtsák meg az utolsó negyedet. Csakhogy hiába minden igyekezet, az Eger uralta a mérkőzést, szinte végig az történt a vízben, amit a hazai együttes akart, és mivel Uros Csucskovics duplájával már 10–4 volt az állás, ekkor már egyértelmű volt: eldőlt a mérkőzés.
 
Dabrowski Norbert:„Az járt a fejemben, hogy ha nyerünk, akkor itthon tudunk kezdeni a rájátszásban, ami azért is fontos, mert egymás után hat idegenbeli meccsünk volt, ami nagy nehézséget jelentett. Kemény sorozatban vagyunk, ennek ellenére sokkal összeszedettebben, koncentráltabban játszott a csapat, mint amire számítottam a mérkőzés előtt. Ez a meccs gyakorlatilag elődöntő volt, ilyenkor nem a játék minősége a legfontosabb, hanem hogy miként oldjuk meg a különböző feladatokat. Ez most sikerült, örülök és büszke vagyok a csapatra.” 
 
Vincze Balázs:„Ebben a szezonban harmadszor tanított minket móresre az Eger, azt viszont nagyra értékelem a saját csapatomban, hogy három nappal a saját magunknak köszönhető Bajnokok Ligájabeli sokk után megfelelően tudtunk hozzáállni a mérkőzéshez. Másfél negyedik méltó ellenfelei voltunk az Egernek, megint kettős emberelőnyt hibáztunk, ami lélektanilag fontos momentum volt. Megérdemelt az Eger győzelme, akár ezzel a különbséggel, akár nagyobbal, ami pozitívum, hogy a végén kicsit kozmetikáztunk az eredményen, hogy ne érezzük azt a hazaúton, hogy megalázó vereséget szenvedtünk.” 


E.ON férfibajnokság, középszakasz, felsőház, 6. forduló
ZF-Eger–A-Híd-OSC-Újbuda 10–6 (1–1, 4–2, 3–1, 2–2)
Gólszerzők:
Csucskovics 3, Decker Á. 2, Angyal, Hosnyánszky, Milos Csuk, Vapenszki, Hárai, ill. Gór-Nagy 2, Salamon F. 2, Nemet T., Juhász Zs.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A 6. forduló további eredményei:
FTC-PQS–Szolnoki Dózsa-Közgép 6–13
PannErgy-MVLC–VasasPlaket 11–15
Contitech-Szeged-Diapolo–MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló 7–8
Az állás:
1. Szolnok 57 pont
2. Eger 55
3. OSC 47
4. FTC 40
5. Miskolc 33
6. BVSC 29
7. Szeged 27
8. Vasas 25



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok