Elvitte a pontokat a Népligetből az OSC

2017. március 08. 18:29

A Bajnokok Ligájában is vitézkedő vendégek kapusuk, Bisztritsányi Dávid remeklésének is köszönhetően nagy csatában 9–8-ra legyőzték a Ferencvárost.

Fotó: Micheller Szilvia/fradi.hu

A Ferencvárosban Marko Csuk eltiltás, míg Varga Dániel vállsérülés miatt hiányzott, az OSC-nek pedig a szárazföldi szakmai stábját kell nélkülöznie, mivel a viharos véget érő OSC–BVSC bajnokin Vincze Balázs vezetőedző és Becsey Péter szakmai igazgató is piros lapot kapott. A vendégeket a klub utánpótlásában is dolgozó Tóth László irányította, aki az első negyedben azt láthatta, hogy játékosai sehogy sem bírnak Vogel Somával. A zöldek fiatal kapusa ezúttal is elkapta a fonalat: Lukas Seman ugyan hozta a fórokat a vendégeknek, de emberhátrányban is bravúrral védett, hiába próbálkozott Kovács Gábor, Salamon Ferenc vagy Bátori Bence, tehát válogatott pólósok zöme, nem jártak sikerrel. Csupán az olimpikon Zalánki Gergő szabaddobásával nem tudott mit kezdeni, de ez belefért, hiszen Jansik Szilárd akcióból, Pohl Zoltán pedig időkérés után fórból szerzett gólt. A különbség azért nem lett nagyobb, mert Szirányi Balázs két közelijét védte Bisztritsányi Dávid.

A második negyedben Szirányi fórból nem tudta kapura húzni a labdát, miközben átellenben Bundschuh Erik távolija meglepte Vogelt – máris 2–2 állt a táblán. Szirányi aztán ötméterest brusztolt ki az OSC-gólszerzője ellen, amit Sztefan Mitrovics tett be. Szlobodan Nikics fórból a fára húzott, így a 4–2-ért támadott az FTC, ráadásul fórból, hiszen Tóth Márton „szállított” egy kiállítást. Varga Zsolt időt kért, de ezúttal nem jött be: Bisztritsányi védte Mitrovics löketét. Az OSC kapusa nagyon belejött, bravúrt bravúrra halmozott, ami stabilitást adott csapatának is. Kovács Gábor egyenlített, majd Juhász Zsolt pazar ejtése is gólt ér – máris az OSC vezetett! No, nem sokáig, hiszen Szirányi ötödik akciója révbe ért. A csapatok töltöttek és lőttek, közönségszórakoztató, sok esetben persze edzőbosszantó küzdelmet vívtak, amelyben Zalánki balkeze villant, újabb ejtés, újra OSC-előny. Hamarosan kettővel vezettek a vendégek: Tóth László időkérése után Drasko Brguljan fenomenális passzába Nikics érte bele hasonló csodával – így nagyszünetben 4–6-os részeredményt jegyezhettünk fel.

A harmadik menetben kétszer is közelebb férkőzött a Ferencváros, hiszen Pohl a falban emberelőnyben rendre remekül emelkedett ki, a társak pedig tömték labdával. Igen ám, de az OSC kétszer is tudott válaszolni: Salamon lőtt pontosan fórban, majd Kovács távolija pattant a fáról Vogel hátára, onnan pedig a kapuba. Úgy tűnt, marad a negyedben a kétgólos vendégelőny, ám nagyot hibáztak a vendégek, akiknél korábban jött vissza a kiállított, így nyolc másodperccel a vége előtt a kivédekezett hátrány ötméteresbe torkollott. Ezt Mitrovics bevágta, így 7–8-cal mentek az utolsó szünetre.

Nikics kiharcolt ötöse volt az utolsó negyed első igazán említésre méltó eseménye – ezt Zalánki értékesítette, újra kettővel vezetett az OSC. Emberelőnyből Madaras Norbert, majd Nyéki Balázs próbált szépíteni, de a 62%-kal védő Bisztritsányi folytatta remek sorozatát. Bundschuh nagy helyzetben, közelről lőtte Vogel kezébe a labdát, átellenben Madaras fölé bombázott, majd Salamon találta el a kapufát. A nagy hirigben Szirányi „szállított” egy fórt, Varga Zsolt időt kért. A megjátszás nem sikerült, Dőry Farkas a lécre trafált. A Fradinak a kivédekezett OSC-támadás után újfent emberelőnyben volt esélye az egyenlítésre, ám Madaras nem tudott túljárni Bisztritsányi eszén. Az OSC sem volt képes fórból gólt szerezni (Salamon lövését blokkolták), így másfél perccel a vége előtt nyílt volt a parti. A Ferencvárosnak a végéán újabb esélye nyílt, hiszen Szirányinak hála emberelőnyben próbálkozhatott, ám Jansik lövése a kapufán csattant, így elvitte mindhárom pontot a Népgligetből az OSC, amely így hét pontra lépett meg ellenfelétől.

Varga Zsolt: – Harcosan, frissen, jól kezdtünk, ám sajnos már ekkor is sok helyzetet kihagytunk. Ezt végig kísért minket a meccsen, de így is benne volt a meccsben a döntetlen. Szeretném megköszönni az OSC-nek, hogy amikor Mitrovics görcsöt kapott, mennyire sportszerű volt. Sok mindent jól csináltunk, ha ténylegesen meg tudjuk lépni azt a szintet, hogy a helyzeteinket belőjük, akkor minden megtörténhet, azt gondolom, jó úton járunk.

Tóth László: – Bisztritsányi Dávid fantasztikusan védett, ez adott tartást. Nehéz itt nyerni, jó dolog, hogy sikerült. A szezon hátralévő részében minden meccs élet-halál kérdése, így készülünk.

E.ON férfibajnokság, középszakasz, felsőház, 4. forduló

FTC-PQS Waterpolo–A-Híd-OSC Újbuda 8–9 (2–1, 2–5, 3–2, 1–1)
Gólszerzők:
Pohl 3, Mitrovics 2, Jansik Sz. 2, Szirányi, ill. Zalánki 3, Kovács G. 2, Salamon F., Juhász, Nikics, Bundschuh
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További eredmények:
FTC-PQS–A-Híd-OSC-Újbuda 8–9
PannErgy-MVLC–ContiTech-Szeged-Diapolo 17–11
MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló–VasasPlaket 14–8

Az állás:
1. Szolnok 51 pont
2. Eger 49
3. OSC 44
4. FTC 37
5. Miskolc 33
6. Szeged 27
7. BVSC 26
8. Vasas 22



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok