Az UVSE, illetve Kisteleki Dóra eddig a legjobb

2017. március 05. 15:17

Áts Bertalan csapata minden mutatóban az élen. Az egyéni statisztikák a BVSC világbajnokának, Kisteleki Dórának a remeklését mutatják: ő lőtte a legtöbb gólt, ő lett az MVP.

Fotó: Madar Dávid

Az alapszakaszt és a középszakaszt is beleszámítva 22 mérkőzést vívtak a felsőházi csapatok – ezek alapján alakult ki a rájátszás menete. A papírformának megfelelően a címvédő UVSE zárt az élen, egyetlen dunaújvárosi veresége mellett minden találkozóját megnyerte, magabiztos, nyolcpontos előnnyel lett első. Áts Bertalan csapata ezzel a rájátszásban végig pályaelőnyt élvez – más kérdés, a Hajós uszoda felújítása miatt nem a megszokott környezetben fogadhatja majd riválisait. Ettől eltekintve egyértelműen a bajnoki cím fő esélyeséről beszélhetünk.

A tavalyi ezüstérmes Dunaújváros lehet a fő kihívó: Mihók Attila együttese igyekezett tartani a lépést az UVSE-vel, fölényesen előzte meg a harmadik BVSC-t, ifjú válogatott játékosai egyre jobban érnek be a felnőtt mezőnybe, nem véletlen, hogy Bíró Attila is egyre több szerepet ad nekik a válogatottban.

Ettől függetlenül sem vehetünk mérget az első és második bajnoki döntőjének, hiszen a zuglóiak az elődöntőben (hiszen a Honvéd elleni párharcot minden bizonnyal magabiztosan abszolválják majd) kemény ellenfélnek ígérkeznek. Petrovics Mátyás csapata nem kevés megpróbáltatás (sérülések, betegségek) után jó ideje a rájátszás jegyében játssza meccseit, tulajdonképpen legalább annyi esélyük lesz a Dunaújváros ellen, mint ellenfelüknek. Ráadásul a felek esetében a hazai pálya előnye sem számít annak, sőt – nem ritkán nyernek idegenben.

A Szeged a szentesi erősítésekkel, így Bujka Barbarával sem tudott még kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, egyértelműen idő kell még a társaságnak (no és erősítés), hogy felvegye a versenyt a legjobbakkal. A Szentes eddig a Magyar Kupa-bronzzal tette maga számára jónak az idényt, de ifjabb Tóth Gyula fiatal csapata a Szeged ellen a négy közé jutna a bajnokságban is. A két csapat küzdelme nagy csatát ígér.

Ami az összesítést illeti: a legtöbb gólt az UVSE lőtte, a legkevesebbet is ő kapta, Gangl Edina hozta a formáját. A góllövőlistán az elnyűhetetlen, minden mérkőzésen szereplő Kisteleki Dóra 77 találattal végzett az élen, nem véletlen, hogy a teljesítményindexe is magasan a legjobb. A legtöbb akciógólt (32) a szentesik játékosa, Kövér-Kis Réka szerezte.

Fotó: Madar Dávid

A középszakasz végeredménye:
1. UVSE 57
2. Dunaújváros 49
3. BVSC 34
4. Szeged 22
5. Szentes 16
6. Honvéd 0

A rájátszás párosítása – az elődöntőbe jutásért:
BVSC–Honvéd – 1. mérkőzés: március 7.; 2. mérkőzés: március 14.
Szeged–Szentes – 1. mérkőzés: március 8.; 2. mérkőzés: március 14.

Az elődöntőben:
UVSE–Szeged/Szentes
Dunaújváros–BVSC/Honvéd

Teljesítményindex
1. Kisteleki Dóra (BVSC) 81.7
2. Parkes Rebecca (Eger) 62.7
3. Szilágyi Dorottya (Dunaújváros) 62.3
4. Keszthelyi Rita (UVSE) 60.9
5. Bujka Barbara (Szeged) 59.4
6. Gurisatti Gréta (Dunaújváros) 57.3
7. Menczinger Kata (Dunaújváros) 54.1
8. Hevesi Anita (Szentes) 52.3
9. Gyöngyössy Anikó (BVSC) 42.4
10. Takács Orsolya (BVSC) 39.0

Góllövőlista

1. Kisteleki Dóra (BVSC) 22 77/148 (52%)
2. Szilágyi Dorottya (Dunaújváros) 21 58/114 (51%)
3. Bujka Barbara (Szeged) 21 57/106 (54%)
4. Kövér-Kis Réka (Szentes) 22 55/139 (40%)
5. Menczinger Kata (Dunaújváros) 21 49/101 (49%)
6. Keszthelyi Rita (UVSE) 16 48/95 (51%)
7. Gurisatti Gréta (Dunaújváros) 21 46/88 (52%)
8. Illés Henrietta Katalin (Honvéd) 22 44/126 (35%)
9. Leimeter Dóra 22 43/94 (46%)
10. Farkas Tamara 21 41/112 (37%)

Akciógól
1. Kövér-Kis Réka (Szentes) 22 32/95 (34%)
2. Kisteleki Dóra (BVSC) 22 31/77 (40%)
3. Szilágyi Dorottya (Dunaújváros) 21 29/70 (41%)
4. Menczinger Kata (Dunaújváros) 21 28/66 (42%)
5. Keszthelyi Rita (UVSE)16 25/57 (44%)
6. Kádár Ildikó (Szeged) 22 20/72 (28%)
7. Miklós Réka (Eger)14 19/40 (48%)
8. Csabai Dóra (UVSE) 20 19/43 (44%)
9. Gurisatti Gréta (Dunaújváros) 21 19/46 (41%)
10. Gémes Anett Alexa (Szeged) 22 19/80 (24%)

Gólok büntetőből
1. Bujka Barbara (Szeged) 21 16/18 (89%)
2. Leimeter Dóra (BVSC) 22 16/18 (89%)
3. Kövér-Kis Réka (Szentes) 22 15/19 (79%)
4. Ráski Lilla (Eger) 13 11/14 (79%)
5. Garda Krisztina (Dunaújváros)20 10/11 (91%)
6. Illés Henrietta Katalin (Honvéd) 22 9/12 (75%)
7. Szellák Csenge  (Tatabánya)14 8/9 (89%)
8. Szilágyi Dorottya (Dunaújváros) 21 8/9 (89%)
9. Farkas Tamara (Szentes) 21 8/10 (80%)
10. Faragó Berta BVSC) 7 6/7 (86%)

Gólok szabaddobásból
1. Kisteleki Dóra (BVSC) 22 6/17 (35%)
2. Gyöngyössy Anikó (BVSC) 22 5/9 (56%)
3. Szilágyi Dorottya (Dunaújváros) 21 4/10 (40%)
4. Keszthelyi Rita (UVSE) 16 3/6 (50%)
5. Bujka Barbara (Szeged) 21 3/11 (27%)
6. Muzsnay Fanni (Honvéd) 19 3/11 (27%)
7. Illés Henrietta Katalin (Honvéd) 22 3/12 (25%)
8. Gurisatti Gréta (Dunaújváros) 21 2/3 (67%)
9. Szellák Csenge (Tatabánya) 14 2/3 (67%)
10. O-Nagy Orsolya (Honvéd) 18 2/4 (50%)

Labdaszerzés
1. Lekrinszki Gina Petra (Szentes) 22 51
2. Szilágyi Dorottya (Dunaújváros) 21 51
3. Magyari Alda (Honvéd) 22 44
4. Tóth Eszter Flóra (Szeged) 21 37
5. Gémes Anett Alexa (Szeged) 22 35
6. Hevesi Anita (Szentes) 22 35
7. Czigány Dóra (UVSE) 17 34
8. Horváth Anna (Eger) 12 32
9. Kövér-Kis Réka (Szentes) 22 31
10. Leimeter Dóra (BVSC) 22 31




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok