BL, A-csoport: vízilabda és matekóra

2017. március 02. 11:04

Továbbra sem dőlt el az OSC sorsa a Bajnokok Ligájában, ahogyan a Szolnok csoportbeli helyezése is bizonytalan, ezekre a kérdésekre a hátralevő három forduló adhat választ.

fotó: facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Noha sorsdöntő találkozóként hangoltunk a Brescia–OSC összecsapásra, a mérkőzés a budapesti partihoz hasonlóan döntetlenre végződött (nem úgy mint az olaszoknak kedvező 13:5-ös kiállítási arány…), így csak az dőlt el, hogy semmi sem dőlt el. Ráadásul mivel a felek mindkétszer ikszeltek, ezért az egymás elleni eredmény sem számít majd pontegyenlőség esetén. Márpedig erre van esély, nem is kevés. (Összeállításunk innentől kezdve fikció.)

Ha az eddigi hét fordulónak megfelelően alakulnak az erdmények, akkor az OSC behúzza a két hazai találkozóját, viszont kikap Szolnokon, míg a Brescia nyer Berlinben, de kikap Szolnokon és otthon az Olympiakosztól. Ebben az esetben az OSC-nek és a Bresciának is 14-14 pontja lesz, s mivel az egymás elleni eredmény ugye döntetlen, ezért a gólkülönbség dönthet. A Bresciáé jelenleg +10 (60–50), míg az OSC-é +5 (55–50), csakhogy a magyar együttesnek még két könnyebb meccse van. A Spandau és a Nice ellen tehát a minél nagyobb különbségű siker lesz a cél, hogy ez a mostani ötgólos hátrány eltűnjön és az OSC a maga javára fordítsa a helyzetet, ami nem is tűnik elérhetetlennek.

S noha eddig nem borult a papírforma, nézzük meg azokat a lehetőségeket is, ha mégis ez történne. Ha a Brescia a Szolnok, Olympiakosz duó ellen négy pontot szerez, akkor az OSC-nek a záró körben Szolnokon minimum ikszelnie kell a matekórához (sikere esetén csont nélkül harmadik), amennyiben pedig a Brescia mindkét veretlent legyőzné, akkor az OSC-nek is nyernie kell Szolnokon a számolgatáshoz.

A papírforma borulásának esélyét csökkenti, hogy a biztos továbbjutó Szolnoknak és a szerdai győzelmével szintén hatos döntős Olympiakosznak minden egyes pont fontos az egymás ellen vívott csatában. A csoportgyőztes ugyanis kétszeresen is kedvezményezett lesz a final sixben. Az egyik, hogy rögtön az elődöntőben kezd, a másik pedig, hogy csak a fináléban találkozhat a Reccóval, s ez a Dózsának és a pireusziaknak is komoly motivációt jelenthet.

Jelenleg egyébként a szerdán Nizzában nyertes Szolnok és az Olympiakosz is azonos pontszámmal áll, itt a kilencedik fordulóbeli pireuszi meccs lesz a kulcs. Amennyiben itt győz a várhatóan a Bresciát is verő a Szolnok, akkor az OSC elleni utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelső.

Ha ikszre végeznek a felek Pireuszban, akkor a gólkülönbség számít, ha pedig az Olympiakosz győz, akkor a Szolnok csak úgy lehet csoportelső, ha a záró fordulóban legyőzi az OSC-t, a görögök pedig nem nyernek Bresciában.


A Szolnok hátralevő mérkőzései: Brescia (o), Olympiakosz (i), OSC (o)
Az Olympiakosz hátralevő mérkőzései: Nice (i), Szolnok (o), Brescia (i)
A Brescia hátralevő mérkőzései: Szolnok (i), Spandau (i), Olympiakosz (i)
Az OSC hátralevő mérkőzései: Spandau (o), Nice (o), Szolnok (i)

Az A-csoport állása:
1. Szolnok 19 (77–46)
2. Olympiakosz 19 (64–36)
3. Brescia 11
4. OSC 8
5. Spandau 3
6. Nice 0
 
FIGYELEM! JEGYEK, BÉRLETEK
Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok