E.ON férfibajnokság: dupla dupla a felsőházban

2017. február 25. 08:00

Négy rangadóra kerül sor a felsőház négy meccsén a középszakasz második fordulójában, hiszen egymás ellen játszik az első négy és a második négy helyezett csapat.

fotó: Madar Dávid

Furcsa, de a két csoportos lebonyolítás ezzel is jár: a szezon során február végén kerül sor az első OSC–Eger és Szolnok–FTC bajnokira. A kupában már találkoztak a felek – a Szolnok a negyeddöntőben, az Eger az elődöntőben győzött –, a bajnokságban viszont a szombati lesz az első 2016–2017-es párharcuk. Ráadásul igen nagy téttel, hiszen egyrészt a minél jobb helyezésért küzdenek a gárdák, no meg az is elképzelhető, hogy ezeket az eredményeket az elődöntőbe is magukkal viszik.

„Az Eger még kétszer játszik a Szolnokkal, és szerintem az utóbbi csapat nyeri meg a középszakaszt, és az Eger, vagy mi végzünk a második helyen, ami azt is jelenti, hogy az elődöntőben ismét az Egerrel játszunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a mostani találkozónk eredményét visszük az elődöntőbe, így egy elő-elődöntőként tekintek a mérkőzésre” – mondta Zalánki Gergő, az OSC balkezese, utalva arra, hogy az elődöntő majd az egyik fél hetedik pontjáig tart, s beleszámítanak az alap-, vagy a középszakaszban elért eredmények.

Tisztában vannak ezzel Egerben is, ráadásul a jelenlegi listavezető a mezőny egyetlen veretlen csapata, amely szerdán a Vasas 15–3-as legyőzésével jelezte, hogy készül a OSC-vel szembeni idegenbeli csatára.

„Nagy sorozat közepén állunk, és folyamatosan a legjobb tudásunk szerint játszunk – idézte az Eger honlapja Lőrincz Bálintot. – Ezt bizonyítja a Vasas elleni találkozó is, amelyen nem álltunk meg, és végig tűzben tartottuk magunkat. Tisztában vagyunk ugyanakkor vele, hogy nehéz dolgunk lesz az OSC vendégeként, de a rangadók már csak ilyenek. A kulcsot most is abban érzem, hogy csapatként tudjunk nagyot alkotni, és, hogy mindenki kiadjon magából mindent.”

A másik párharcban a Szolnok a Ferencvárost fogadja, s az Egerhez hasonlóan fölényes sikerrel hangolt a szombati meccsre. „A lényeg, hogy gyorsan játszottunk, ami nekem fontos volt” – mondta Cseh Sándor edző a BVSC 17–5-ös legyőzését követően, s vélhetően a gyors játék a zöld-fehérek ellen is kulcskérdés lesz.

„A bajnoki statisztikai adatok alapján a legtöbb gólt lövő és a legkevesebb gólt kapó csapat a Szolnok – nyilatkozta Varga Zsolt a fradi.hu oldalon. – Most is, mint mindig nyerni akarunk, ezen belül a legfontosabb cél a saját játékrendszerünk fegyelmezett betartása, mert ezen keresztül vezet az út ahhoz, hogy a játékunk stabilabbá váljon, és ne legyen annyira hullámzó, mint az elmúlt hetekben.”

A négy élcsapat rangadója mellett a felsőház másik négy gárdája is parázs csatákat vívhat majd egymással, hasonló tétért, mint az első négy. A BVSC a Fradi otthonában bravúros döntetlent elérő Szegedet fogadja, míg a Miskolc a Vasas vendégeként száll vízbe.

A borsodi csapattal kapcsolatos hír, hogy a gárda mindhárom légiósával hosszabbított, így az OSC ellen nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedő (a napokban dől el, hogy speciális maszkban játszhat-e a center) Szasa Misics, Milos Milicsics és Alex Bowen is marad Miskolcon a következő szezonban.

E.ON férfibajnokság, középszakasz, felsőház, 2. forduló
MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló–ContiTech-Szeged-Diapolo, 17:§0
Szolnoki Dózsa-Közgép–FTC-PQS, 18:00
VasasPlaket–PannErgy-MVLC, 18:00
A-Híd-OSC-Újbuda–ZF-Eger 19:00

A felsőház állása:
1. Eger 43 pont
2. Szolnok 42
3. OSC 38
4. FTC 34
5. Szeged 27 (10–10)
6. Miskolc 27 (7–10)
7. Vasas 22
8. BVSC 20



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok