XI. Volvo-kupa: ilyet is tudunk!

2017. február 12. 12:06

Rossz kezdés (1–6) után talpra állt a magyar válogatott az olimpiai ezüstérmes Horvátország ellen, s a végén 9–7-re legyőzte, ezzel második helyen zárt a tornagyőztes Montenegró mögött.

Fotók: Madar Dávid

Miképpen Märcz Tamás már a torna előtt, majd a montenegrói 4–9 után is elmondta, úgymond a csapatát keresi, igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy felmérhesse, kik azok, akikre bátran számíthat majd a vb-keretben. Horvátország ellen a megbeszéltek szerint a csütörtökön este Barcelonából megérkező egriek maradtak ki, avagy újra csapatkapitányt avattunk. A választás Vámos Mártonra esett, így ő vezethette ki a mieinket az olimpiai ezüstérmes elleni partira.

A rivális felettébb erős kerettel érkezett, ellenünk már vízben volt az első két napon pihentetett reccói klasszis, Sandro Sukno is, illetve további hat játékos az olimpiáról. Meg is látszott az első negyeden: ötböl öt emberelőnyt váltott gólra a rivális, Buljabasic, Loncar, időkérés után Sukno, Setka, majd ismét Sukno lőtt pontosan. Átellenben akadozott a gépezet, eladott labdák, rossz passzok – az üdítő kivételt a Kovács Péter kiharcolt fórja, majd annak lejárta után a Manhercz Krisztiántól kapott remek passz utáni találata jelentette. A második emberelőnyös helyzetet Zalánki Gerő elpattintotta, amúgy nem sokra mentünk. S miután Milakovic távolról is bevette Decker Attila kapuját, kijelenthettük, ezúttal a védekezéssel is gondok voltak. A negyed végén Decker a hatodik horvát előnynél védett egyet, de a táblán álló 1–6 így is csúnyán nézett ki…

A szurkolók a nehéz helyzetben lévő csapat mellé álltak, szólt a „Mindent bele!” rigmus – ez erőt kellett, hogy adjon. Védekezésben mindenesetre összeszedte magát a társaság, már nehezebben érvényesültek az ellen centerei. Az alap összerakása rögvest adott némi önbizalmat támadásban is, hiszen előbb Fülöp Bence, majd egy időkéréses fór után Bátori Bence mattolt a a Bijac helyett védő Marcelicet. S miután Decker bravúrral védte hátrányban Loncar közelijét, éledeztek a remények. A teltházas publikum még hangosabb lett, fokozatosan hergelte bele magát a meccsbe a csapat is. Több lehetőség volt közelebb férkőzni, ám Marcelicet kétszer is naggyá tettük – Sukno pedig átellenben nem volt ilyen szívélyes…

Mezei Tamás „szállított” egy fórt, ám Nagy Ádám lövését blokkolták, Manhercz gólját szabálytalan szabaddobás elvégzés miatt nem adták meg, így 3–7 állt a nagyszünetben a táblán.

A második félidőre beállt Bijac, védett is gyorsan hármat. Tóth Márton Török Béla pontos bejátszása után emberelőnyt brusztolt ki, Bátori nem habozott, pontosan lőtt, majd nem sokkal később Vámos ismételt. Felzárkóztunk 5–7-re, mert hátul jöttek a blokkok, a labdával sűrűn találkozó Decker vezényszavainak engedelmeskedve kemény volt a prés, nagyot küzdött a csapat. Nagy Ádám lövését a rövidnél bevédte Bijac, a 14. percben már csak 7–6-ra vezetett Horvátország.

Jansik Dávidot kiszórták Loncarról, Ivica Tucak időt kért. Hiába, Decker óriási védésekkel és nagy mentéssel őrizte meg a kapunkat a góltól. Egyenlítettünk volna, ám egy lefordulás után Manhercz lövését védte Bijac.
A záró negyed első támadásánál Kovács Péter kiharcolt egy kiállítást, ám ugyanő a falból nem volt pontos, nem sikerült egyenlíteni. Hátul hátrányban Török blokkol eksztázisban – újra próbálkozhattunk. S lőn! Mezei ötöst harcol ki, Manhercz bevágta 1–6-ról 7–7-re alakítottuk az állást! Így 6:13-mal a vége előtt „új meccs” kezdődhetett.

Decker emberhátrányban bravúrral védte Krapic bombáját, átellenben Nagy a lécet trafálta telibe. Nagy volt a hirig, mindkét együttes nagyon akart, a kispadok is „tűzben égtek”, igazi presztízsmeccs zajlott a vízben. Fülöp óriásit szerelést mutatott be, Vámos szabaddobását Bijac ütötte ki. Érezhető volt, aki gólt szerez, nagyot lép előre. Sukno próbálta meg dűlőre vinni, de Decker a helyén volt, majd 1:49-cel a vége előtt emberelőnyben tökéletes megjátszás után Manhercz varázsolta Tóth Márton kezére a labdát, aki nem hibázott. Vezettünk 8–7-re!

Kivédekeztünk egy emberhátrányt, és már az utolsó percben jártunk. A horvátok nehezen viselték a történéseket, elveszítették a fejüket, dulakodás alakult ki a medencében. A bírók ötméterest ítéltek, ezt Vámos értékesítette, így 21 másodperccel a vége előtt két góllal léptünk el. A végén még kaptak egy fórt, de hiába, 9–7-re nyertünk!

A XI. Volvo-kupán így Montenegró mögött ezüstérmes lett a 33 gólt szerző, így a Volvo felajánlásának hála az utánpótlásnak ennyiszer 110 ezer, azaz 3 millió 363 ezer forintot szerző magyar válogatott. Az érmeket dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Sztárcsevity Andrea, a Volvo Autó Hungária Kft. marketing igazgatója, és dr. Molnár Tamás, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke adta át.

A torna legjobb játékosának Alekszandar Ivovicsot, legjobb kapusának pedig Milos Scsepanovicsot választották.


XI. Volvo-kupa, nemzetközi férfitorna, Tüske uszoda, 3. (utolsó) forduló

Magyarország–Horvátország 9–7 (1–6, 2–1, 3–0, 3–0)


Tüske uszoda. Vezette: Horváth R. (szlovák), Obradovics (montenegrói)

Magyarország: Decker A. – Bátori 2, Mezei, Vámos 2, Török B., Manhercz K. 1, Nagy Á. 1 Csere: Zalánki, Jansik D., Tóth M. 1, Fülöp 1, Kovács P. 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Horvátország: Marcelic – Loncar 1, Zovic, Bukic, Sukno 3, Setka 1, Buljubasic 1. Csere: Bijac (kapus), Macan. K. Milakovic 1, M. Vrlic, Vukicevic, Krapic. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak

(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A másik mérkőzésen:
Montenegró–Szlovákia 18–3 (5–1, 6–1, 3–0, 4–1)
Gólszerzők:
Murisics 5, Krijestoracs 3, Ukropina 3, D. Radovics 2, Ivovics 2, Drasko Brguljan, Pjesivacs, Banicsevics, ill. Furman, Mitruch, Kolarik
(Teljes jegyzőköny: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok