XI. Volvo-kupa: megnyerni minden párharcot

2017. február 09. 18:12

A Volvo-kupán mutatkozik be a magyar válogatott kispadján Märcz Tamás, aki bízik benne, hogy a kevés közös gyakorlás ellenére sok jó dolgot lát majd a csapattól, amelynek az összecsiszolódás mellett minden pillanatban a győzelemre kell törekednie.

fotó: Madar Dávid

Belegondolt már abba, milyen érzés lesz, amikor péntek este azt mondja a hangosbemondó, hogy „a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Märcz Tamás”?
Mostanában azért egyszer-kétszer már elmondták – még ha nem is a hangosbemondó –, szóval barátkozom a titulussal. Továbbra is nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehetek a válogatott szövetségi kapitánya, igyekszem maximális tudással, akarattal és odaadással végezni a dolgomat, hogy az méltó legyen a nemzeti csapathoz és a játékosok is ezt érezzék, amikor felhúzzák a válogatott köntösét, sapkáját.
Januárban Szolnokon gyakoroltak négy napot, illetve csütörtök este lesz egy edzésük. Ennyi közös munkával lehet azt mondani, hogy a pénteken játszó együttes már Märcz Tamás válogatottja?
Örültem, amikor a sajtótájékoztatón Manhercz Krisztián azt mondta, emlékszik azért valamire az egy hónappal korábbi összetartásról, de egyébként abból indulok ki, hogy nem mindenre emlékeznek a játékosok, arra, amit ott gyakoroltunk. A viccet félretéve, remélem, hagyott nyomot a fejekben a közös gyakorlás, persze úgyis újra elmondom majd a feladatokat.
Mi kell ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítényt nyújtsa a csapat a Volvo-kupán?
Először is minél gyorsabban regenerálódjon az a tizenhárom játékos, aki kedden, vagy szerdán Bajnokok Ligája-meccsen szerepelt. Megpróbálok nagyon egyértelmű és célirányos dolgokat kérni mindenkitől, az segíti a jövőbeni munkámat, ha látom, hogy a játékosok miként tudják végrehajtani ezeket posztonként, illetve csapatként.
A gyakorlás a legfontosabb, vagy cél a tornagyőzelem?
Szokjon minél jobban össze a csapat, bár ezzel nehéz dolgot kérek, mert a három nap alatt mérkőzésről mérkőzésre változik majd a keret, 3-4 játékos cserélődni fog, így nem feltétlenül az összeszokásról szól ez a torna. A játékosok törekedjenek arra, hogy megnyerjenek minden egyéni párharcot, s közben csapatként működjenek, a taktikai utasításokat lehetőség szerint maximálisan végrehajtva. Egy magyar válogatottnak minden pillanatban a győzelemre kell törekedni, attól függetlenül, hogy mennyit gyakoroltunk együtt.
A Volvo-kupa sajtótájékoztatóján is szóba kerültek olyanok, akik most nincsenek itt, s ennek kapcsán elmondta, Varga Dénesre szüksége van a válogatottnak. Miről kap egyébként mostanában több kérdést, a hétvégi tornáról, vagy a Varga testvérekről és Alex Giorgettiről?
Mindig elhangoznak a kérdések velük kapcsolatban is, de ezt nem látom szerencsétlen helyzetnek jelenleg A Varga testvérekről tudjuk, hogy mire képesek nemzetközi szinten, Giorgetti-helyzet pedig jelenleg nincs. Most lehetőséget kap tizennyolc játékos ,hogy bizonyítson, erre szeretném használni a kupát, szeretnék sok jó dolgot leszűrni a meccsekből. Ha vége lesz a tornának, biztosan legalább egy hétig elemzem majd ezt a három mérkőzést.
 

A Tüskeuszodában várhatóan remek hangulat lesz, jól fogynak a belépők, mindazonáltal érdemes megemlíteni: még kaphatóak jegyek! „Nagy szükség lesz a szurkolók buzdítására, amely nagy lökést adhat a csapatnak, szeretettel várjuk őket” – tolmácsolta a kapitány a csapat üzenetét. Szóval, irány a tex.hu és a jegyed.hu oldalak, majd péntektől vasárnapig az impozáns uszoda (ahol korlátozott számban majd a helyszínen is lehet jegyet váltani), a XI. Volvo-kupa.
 
Jegyeket, bérleteket a tex.hu és a jegyed.hu oldalon oldalon lehet váltani.

A XI. Volvo-kupa magyar kerete:
Kapusok: Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (Debrecen)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Fülöp Bence (Szolnok), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (Eger), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (OSC), Tóth Márton (Ferencváros), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)

A XI. Volvo-kupa (2017. február 10-12., Tüskeuszoda) nemzetközi férfitorna programja
Február 10., péntek:

Horvátország–Montenegró, 19:00
Magyarország–Szlovákia, 20:30

Február 11., szombat:
Horvátország–Szlovákia, 19:00
Magyarország–Montenegró, 20:30

Február 12., vasárnap:
Montenegró–Szlovákia, 10:00
Magyarország–Horvátország, 11:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok