Jobb volt a Barceloneta – itthon javítani kell!

2017. február 08. 20:22

A férfi Bajnokok Ligája B-csoportjában az Eger 10–6-os vereséget szenvedett spanyol riválisától, így lépéshátrányba került. A felek jövő hét szombaton a Bitskey-uszodában újra összemérik az erejüket.

Fotó: Madar Dávid

Hogy kinek volt a mérkőzés előtt nagyobb veszíteni valója, megoszlottak a vélemények, mindenesetre nem véletlen, hogy mindkét együttes a szezon eddigi egyik, ha nem a legfontosabb BL-meccsének titulálta a szerdait.

Mindazonáltal egymásnak érthetően nem ugrottak a vízben, afféle tapogatózó játék zajlott az első két negyedben – mindezt persze úgy tessenek érteni, hogy gyűrték-gyömöszölték egymást bent a vízben az urak rendesen. A hazaiak főként emberelőnyben voltak veszélyesek, közülük is elsősorban Alberto Munarizz – aki háromszor mattolta Braniszlav Mitrovicsot. Az egriek kombinatív játéka Erdélyi Balázs húzása (Kovács Gergő varázsolta kezére a labdát), majd Milos Csuk lóba utáni ejtésekor érvényesült, s miután Hárai Balázs a fórból húzott be egy labdát, az 1–0-s vezetésről kialakult 3–1-es hátrányból sikerült egyenlíteni.

A harmadik negyedben változott a forgatókönyv: felgyorsult az iram, töltöttek, majd tüzeltek a felek – sorra születtek a gólok. Munarizz távolija akadt be (negyedik gólját jegyezte), majd a vállsérülése után még közel sem százszázalékos Angyal Dániel ejtett olyan magabiztosan és szépen, hogy arra csak csettinteni lehetett. Tahull fórból jutatta újra vezetéshez a Barcelonetát, amit két blokkolt lövés után Hosnyánszky Norbert csavarra egyenlített ki.

Semmi jel nem utalt arra, hogy „kinyílhat az olló” – pedig ez történt. Miközben a mieink elpackáztak két emberelőnyt, a spanyolok szereztek három gólt. Sztrahinja Rasovics távolijánál közelebb lehetett volna a blokk, illetve Fernandez ejtését is hatástalaníthatta volna a védelem. Larumbe fórgólja már „csak” hab volt a tortán a hazaiaknak, akik soraiban Lopez kapus is magára talált. Persze a két lőtt gólt még akár rendben is lett volna a negyedben, az öt kapott azonban a védekezés kisebb szétesését mutatta sajnos.

Az utolsó negyedben a friss spanyol kupagyőztes őrizte előnyét, amikor kellett, megrázta magát – például Bedő Krisztián remek centergólja után Sz. Rasovics ismét távolit gólt lőtt Borisz Vapenszki mellől. Két fórt újra kihagyott az Eger (Lőrincz Balázs pattintotta el a labdát, a következőnél pedig Decker Ádám a falból lőtt a felső lécre), hiába próbált meg mindent a parton Dabrowski Norbert vezetőedző, nem ment a játék, Mallarach pedig „betett” még egy labdát, így 10–6-os vereség lett a vége.

A két együttes így helyet cserélt a tabellán, ami rossz hír. Ami jobb: jövő hét szombaton a Bitskey-uszodában vissza lehet, sőt vissza kell vágni. Érdekesség, a párhuzamosan zajló Jug–Hannover meccsen a hazaiak csak egy őrületes 9–5-ös utolsó negyeddel (!!!) tudtak pontot menteni egyáltalán, így a Barceloneta nem csak az Egert, hanem jobb gólkülönbségének köszönhetően a címvédőt is megelőzte!

Dabrowski Norbert: "Amire készültünk, hogy a Barceloneta gyors vízilabdát játszik, azzal nem volt gond, nem kaptunk lefordulásgól, szóval nem ezen ment el a mérkőzés. Tudtuk, hogy hat a hat ellen és emberhátrányban is jól védekeznek, s nekünk a támadásan egyenlő létszámnál és emberelőnyben is voltak nehézségeink. Mindkét oldaon voltak extra gólok, amikre nem lehetett számítani, viszont kritikus szituációkban hibáztunk, a kapufás játékosunk kétszer is kapufát lőtt fórban. Amit még szeretnék visszanézni az a szabaddobások megítélése, ezekben a helyzetekben aktívabbak voltak a spanyolok. A lefújás pillanatában azt gondoltam, nagy baj ez a vereség, de azóta tudom, hogy a Jug döntetlent játszott a Hannoverrel, úgyhogy sokat nem változott a helyzet. Nyernünk kell otthon a Barceloneta ellen, s a Recco elleni mérkőzést leszámítva hozunk kell a többi meccset."
 
Férfi Bajnokok Ligája, csoportmérkőzések, 5. forduló
B-csoport

CN Barceloneta (spanyol)–ZF-Eger 10–6 (2–1, 1–2, 5–2, 2–1)
Gólszerzők:
Munarizz 4, Sz. Rasovics 2, Larumber, Mallarach, Tahull, Fernandez, ill. Angyal, Hosnyánszky, Csuk, Erdélyi, Hárai, Bedő

További eredmények:
Partizan Beograd (szerb)–Pro Recco (olasz) 5–17 (0–3, 2–3, 2–5, 1–6)
Gólszerzők:
Sztojanovics 3, Lukics, Toholj, ill. Alesani 4, Ivovics 2, di Fulvio 2, Mandics 2, Filipovics 2, Bruni 2, Molina 2, Fondelli

Jug Dubrovnik (horvát)–Waspo Hannover (német) 15–15 (4–3, 2–4, 0–3, 9–5)
Gólszerzők:
Perrone 5, Obradovic 2, Fatovic 2, Macan, Loncar, Jokovics, Vrlic, Ivankovic, Benic, ill. Radovics 5, Darko Brguljan 4, Bukowski 3, Corusic, Winkelhorst, Szekulkics

A csoport állása:
1. Recco 15 pont
2. Barceloneta 8 (44–35)
3. Dubrovnik 8 (56–48)
4. Eger 6
5. Hannover 3
6. Partizan 1

FIGYELEM! JEGYEK, BÉRLETEK
Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok