Szolnok: szoros, mégis magabiztos

2017. február 08. 19:11

Viszonylag szoros meccset játszott a Spandau 04 Berlinnel a Szolnoki Dózsa-Közgép, de egy pillanatra sem forgott veszélyben a magyar bajnok győzelme a Bajnokok Ligájában.

fotó: facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Nagy Viktor véd, majd a túloldalon Baksa László hárít egy labdát, aki aztán Varga Dénes ötméteresét is fogja. Több mint fél évtizede a Vasas–Szeged meccseken jegyezhettünk volna fel hasonló momentumokat, most már viszont a Szolnok–Spandau találkozón történtek a fentiek. Akkoriban többnyire végül a Vasas győzött, míg most a Szolnok sikerére lehetett számítani, de Baksa László és együttese alaposan megnehezítette a magyar bajnok dolgát. Egy ideig.

Igaz, a szoros meccshez az is kellett, hogy a Szolnok időnként védekezésben és támadásban is elkövessen egy-két hibát, mutatta viszont a két csapat közti különbséget, hogy amikor nagyon kellett, rendre betalált Cseh Sándor együttese. A Dózsa először a szerb légiósok góljaival 3–1-re, majd 6–2-re húzott el – Kis Gábor remek centerakciógólt szerzett –, s ekkor kért időt a Spandau edző, Peter Kovacsevics, amely jótékony hatással volt együttesére.

Az első félidőből hátralevő három percet 2–2-re hozta a Spandau, sőt a német gárda a nagyszünet után is jól tartotta magát, még három gólra is felzárkózott. Ez persze egy pillanatig sem jelentette azt, hogy veszélyben lenne a Szolnok győzelme, viszont jól mutatta, miért kell komolyan venni a berlini együttest.

S ha ugyan a Dózsa nem is tett így minden másodpercben, a néhány kihagyás ellenére is érződött, melyik a jobb csapat, és bárhogy is igyekeztek a németek, a Szolnok arra azért figyelt, hogy mindig gólt szerezzen, vagy éppen kivédekezzen egy ellentámadást, amikor arra fokozottan szükség volt. Ennek lett a vége a 12–7-es siker.
 
„A második negyed hajrájáig, nyolc hármas állásig nagyon jól játszottunk, utána azonban egyéni hibák miatt három gólra felzárkózott a német csapat. Ám az igazsághoz tartozik, hogy ebben az esztendőben ez volt az első nehezebb tétmérkőzésünk” – mondta Cseh Sándor, a Szolnok edzője.

Bajnokok Ligája, férfiak, A-csoport, 5. forduló
Szolnoki Dózsa-Közgép–Spandau 04 Berlin (német) 12–7 (3–1, 5–3, 2–3, 2–0)
Gólszerzők:
Vámos 3, M. Alekszics 2, Prlainovics 2, Varga Dénes 2, Gocics, Kis G., Jansik D. ill. Dedovics 3, Saudadier 2, Mateo Csuk, Marzouki

További eredmények:
Kedd

Olympiakosz Pireusz (görög)–A-Híd-OSC-Újbuda 7–4
Szerda
Olympic Nice (francia)–AN Brescia (olasz) 9–12 

Az állás:
1. Olympiakosz 13 (46–21)
2. Szolnok 13 (53–33)
3. OSC 7 (42–36)
4. Brescia 7 (41–40)
5. Spandau 3
6. Nice 0
 
FIGYELEM! JEGYEK, BÉRLETEK
Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok