E.ON férfibajnokság, B-csoport: veresége ellenére is felsőházas a Miskolc

2017. január 28. 19:20

Továbbra is veretlen az Eger, amely a Miskolc ellen nyert, igaz, a vesztes csapat így is klubtörténelmet írt, mivel bejutott a legjobb nyolc közé. A B-csoport utolsó felsőházas helyéért a Tatabányán győztes BVSC és a Fradival két és fél negyedig szoros meccset vívó Honvéd küzdhet tovább. A Kaposvárt legyőző UVSE megszerezte első sikerét a szezonban.

Nincs könnyű dolga mostanság a Ferencvárosnak a felsőházba jutásért küzdő fővárosi riválisokkal. Egy hete a BVSC csent el két pontot a zöld-fehérektől, miután a hajrában egyenlített, most pedig a Honvéddal vívott nagy csatát Varga Zsolt együttese. 

fotó: facebook/FTC Vízilabda

Pedig jól kezdett a Fradi, Varga Dániel és Madaras Norbert góljaival fél negyed alatt elhúzott a házigazda, a Honvéd azonban felzárkózott. Sőt Gyárfás Tamás találatával már a vendégek vezettek 4–3-ra. A harmadik negyed elején 6–5-re ment a Honvéd, ekkor kapta össze magát a Ferencváros, s Varga Dániel vezérletével fordított. A zöld-fehérek a harmadik felvonás utolsó két percében háromszor is betaláltak, és a háromgólos előny már elegendőnek bizonyult. A záró játékrészre nem maradt kérdés, az FTC hozta a kötelezőt, míg a Honvéd tovább küzdhet a felsőházért.
 
Varga Zsolt: „A mérkőzés első három negyedében nekem lassúnak tűnt a játék képe. Amikor megindultunk, egyből helyzetek adódtak. Valószínűsíthető, hogy ebben a tempóban benne volt az egész heti sok munka és a fáradtság is. Örülök, hogy utána kontrolláltuk a meccset és így sikerült nyerni."
 
Vad Lajos: „Büszke vagyok a csapatra, mert elég sokáig pariban voltunk egy sokkal nagyobb játékerőt képviselő Ferencvárossal. Sajnos ilyen-olyan okok miatt nem tudtunk élni a lehetőséggel"

Erre – a felsőházért való küzdelemre – már nincs szüksége a Miskolcnak, amely ugyan sima vereséget szenvedett a jóval erősebb Eger otthonában, azonban biztossá vált, hogy a Honvéd a BVSC egyszerre nem előzheti meg Sike József együttesét. Az Eger egyébként hamar eldöntötte a meccset, a nagyszünetben már 7–1-re vezetett, előnyét pedig a második felvonásban is tovább növelte.
 
Dabrowski Norbert: „Az eredmény nem ezt mutatja, de nehéz és kemény mérkőzés volt ez. Örülök, mert voltak kifejezetten jó periódusaink, ugyanakkor tudtunk gyakorolni különböző elemeket. Jó felkészülést jelentett ez a meccs a Barceloneta elleni összecsapásra."
 
Sike József: „Elnézést kell kérnem az Egertől, fejben nem voltak ott a mérkőzésen a játékosaim. Mindenki a kispadot kémlelte, hogy van-e már eredménye a Fradi – Honvéd meccsnek. Amikor megtudtuk, hogy a Fradi nyert és ezzel végérvényesen eldőlt: a felsőházba kerültünk, nagy volt az öröm."

A BVSC Tatabányán szállt vízbe, ahol Pásztor Mátyás góljával a hatodik percben már 4–1-re vezetett, a házigazda azonban többször is felzárkózott (főleg az öt gólt szerző Szabó Botondnak köszönhetően), 10–10-nél aztán Pásztor duplázott, ez az előny pedig már elegendőnek bizonyult a BVSC számára. Szerdán jöhet a Honvéd–BVSC csata, ami sorsdöntő lesz a felsőházba jutást illetően.
 
Zantleitner Tamás: „Végig meccsben voltunk egy jó csapat ellen. Volt tűz a srácokban, és nem is értünk el rossz eredményt, de nem sokon múlott, hogy..."

Szűcs Levente: „Ilyen találkozóra számítottam. Le a kalappal a Tatabánya előtt, de a mieinket talán még nagyobb dicséret illeti. Nagyon nehéz megszerzett három pont volt, az ilyen mérkőzéseket megnyerni mindig lélektani pluszt jelent."
 
A B-csoport záró mérkőzésén aztán az UVSE megszerezte szezonbeli első sikerét. A lila-sárgák 2–2 után állva hagyták a Kaposvárt, a harmadik negyedet például 7–1-re nyerték meg, így pedig egyértelmű volt, hogy otthon tartják a három pontot.
 
Németh Zsolt: „Általában a mérkőzéseink elején kaotikus állapot van, és annak ellenére, hogy nem voltunk a helyünkön, nem tudott elhúzni az ellenfél. Az viszont nem jellemző, hogy ilyen sok lefordulásgólt lövünk és most egyetlen ilyen helyzetet sem hagytunk ki. Ennek köszönhető a nagyarányú győzelem."
 
Szécsi Zoltán: „Talán a legrosszabb mérkőzésünk volt a szezonban, amellett, hogy technikailag nem tudtuk kivitelezni, amit vízilabdában elterveztünk, taktikailag elképesztő módon fegyelmezetlenek voltunk. Nem értem, hogy ennek mi volt az  oka."

E.ON férfibajnokság, B-csoport, 12. forduló
EBP-Tatabánya–MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló 11–12 (3–4, 2–1, 3–4, 3–3)
Gólszerzők:
Szabó Botond 5, Francsics 3, Garancsy, Mocsári, Kolarik, ill. Pásztor 4, Csapó M. 3, Szabó Bendegúz 2, Kovács P., Várnai, Czigány K.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

FTC-PQS–RacioNet-Honvéd 11–6 (2–1, 2–3, 5–2, 2–0)
Gólszerzők:
Varga Dániel 5, Tóth M. 3, Szirányi 2, Madaras, ill. Simon A. 2, Gyárfás T. 2, Simon R., Kalanovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

ZF-Eger–PannErgy-MVLC 16–8 (4–1, 3–0, 5–4, 4–3)
Gólszerzők:
Bedő 3, Hosnyánszky 3, Vapenszki 3, Erdélyi 2, Lőrincz 2, Hárai, Biros B., Milos Csuk, ill. Halek 3, Jakab D., Vadovics, Milicsics, Bowen, Misics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

UVSE–Kaposvár 12–6 (2–2, 3–1, 7–1, 0–2)
Gólszerzők: Tóth Z. 3, Korényi B. 3, Keresztúri 2, Dávid, Szentesi Á, Kovács R., Balli, ill. Varga II Zs. 2, Vindisch, Juhász-Szelei, Hegedűs B., Kovács O.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás:
1. Eger 34 pont
2. FTC 29
3. Miskolc 23
4. Honvéd 19
5. BVSC 17
6. Kaposvár 9
7. UVSE 4 (97–147)
8. Tatabánya 4 (92–143)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok