BVSC: bravúrpont a Fradi ellen; egri, miskolci és kaposvári siker

2017. január 21. 19:20

Az E.ON férfibajnokság B-csoportjában Szűcs Levente együttese remek hajrával döntetlent harcolt ki az EK-elődöntős ellenfele ellen. A hevesiek a Kőérből hozták el a három pontot, a borsodiak az UVSE-t, a somogyiak pedig a Tatabányát verték hat góllal.

Fotó: Orlóci Zsuzsanna/fradi.hu

Az egyetlen ponttal álló UVSE a felsőház küszöbén álló Miskolc otthonában sokig igencsak jól tartotta magát. Igaz ugyan, hogy az első negyedben nem talált Csoma Kristóf kapujába, ám sajátját is jól őrizve csak egyet kapott – Alex Bowen talált be akcióból. A második menetben Milos Milicsics megúszás után szerzett gólját kellett feljegyezni, ám Szentesi Ádám centerből szépített. És innentől szinte minden hazai találatra volt válasza a fővárosi csapatnak, amely főleg hátul alkotott maradandót. Ennek is hála a harmadik negyed után nyitott volt még a mérkőzés. Igen ám, de aztán Bowen, majd a volt újpesti Vadovics Viktor tett be egy fórt, s döntötte el voltaképpen a három pont sorsát. Németh Zsolt együttese ugyanis mínusz négyről nem volt képes visszajönni a meccsbe, sőt végül 5–1-re elveszítette ezt a periódust, avagy Sike József csapata újabb sikerével szilárdította meg harmadik helyét a csoportban.

Sike József, a miskolciak vezetőedzője így fogalmazott: „A győzelemhez gratulálok csapatomnak, viszont óriási tét volt a vállainkon, és ez rányomta bélyegét a játékunkra. Nehezen dolgoztuk fel az esélyesség terhét, ezért alakult döcögősen a csapat teljesítménye. Nem fizikailag és a mezőnyben hibáztunk, hanem a helyzetek kihasználásában maradtunk el a várakozástól.”

Németh Zsolt, az UVSE mestere szerint: „Vissza kell néznem a mérkőzés felvételét, ugyanis sok szituáció kétesélyes. Támadásban többnyire sikeresen fejeztük be akcióinkat, de úgy érzem, ennél jóval több volt a mérkőzésben. Három negyeden keresztül kifejezetten jól tartottuk magunkat, viszont a negyedikre fejben elfáradtunk.”

Irgalmatlanul bekezdett a Kaposvár a Tatabánya ellen: az első negyedben Kovács Olivér háromszor, Vindisch Ferenc kétszer, Varga Zsolt pedig egyszer talált be Jászberényi Gábor kapujába, avagy a somogyiak sok nagy csatát megélt ismert játékosai vezérletével tartott erődemonstrációt. A második negyedben már 7–1 is volt az állás, amikor „felébredtek” a vendégek, és a szintén rutinos Regős Áron centergóljával 8–5-re jöttek fel. Igen ám, de Szécsi Zoltán együttese (a háromszoros olimpiai bajnok eltiltását töltötte) nem engedte közelebb ellenfelét, és végül nagyon magabiztosan, 17 gólt szerezve gyűjtötte be a pontokat.

Szécsi Zoltán a meccs után így értékelt: „Az első negyedben tetemes előnyt szereztünk, a tatabányaiak pedig felőrlődtek abban, hogy felzárkózzanak. Nagyon sok munka van ebben a társaságban, s végre úgy játszottunk, ahogy tudunk. Nagyon bízom abban, hogy végre elindulunk felfelé."

Kollégája, a Tatabánya edzője, Zantleitner Tamás ekképpen fogalmazott: „Bizakodva vártuk a kaposvári fellépést, de rosszul sült el. A meccs elejét elaludtuk, így már valójában akkor eldőlt a találkozó sorsa.”

Jól kezdett a Ferencváros a Szőnyi úton: Tóth Márton az első támadásnál ötméterest harcolt ki, amelyet Stefan Mitrovics váltott gólra, majd Varga Dániel jegyzett akciógólt. a BVSC Létay Krisztián révén szépített, majd jó időre megmerevedett az eredmény. A felek gyűrték egymást rendesen, Szakonyi Dániel és Vogel Soma remekül védett, óriási küzdelem zajlott a vízben. A 11. percben újra Varga Dániel „szólt” hozzá a meccshez, erre kisvártatva Pásztor Mátyás válaszolt fórból. Létay egyenlített aztán, ám négy másodperccel a dudaszó előtt Mitrovics emberelőnyből lőtte második gólját. Térfélcsere után a remeklő Varga Dániel is jól célzott fórban, kettővel ment a Fradi (3–5), Szabó Bence szabaddobásból azonban egyre csökkentette a zuglóiak előnyét. Ez a negyed is inkább az öldöklő küzdelemről szólt, a két gól nyolc perc alatt is ezt jelzi. A negyedik negyedben Marko Csuk révén újra ellépett kettővel Varga Zsolt csapata, ám a BVSC minden erejét beleadva egyenlített. 2.06 volt hátra, amikor Mátyok Norbert, 1.12 pedig akkor, amikor Pásztor mattolta a védelmet és Vogel kapust. A legvégén a 70 %-kal teljesítő (14/20) Szakonyi védte Marko Avramovics lövését. A szövetségi kapitány Märcz Tamást váltó Szűcs Levente az egri mérkőzés után első pontját, talán mondhatjuk, bravúrpontját szerezte a BVSC-vel.

Varga Zsolt, a Ferencváros edzőjének értékelése: "Kettébontanám az értékelést: a védekezés három negyeden keresztül rendben volt, a végén a döntő helyzetekből két akciógólt kaptuk, ez nálunk nem fér bele. Támadásban nagyon sok hibát követtünk el, a helyzeteket kihagytuk, körbelőttük a kapust. Szerintem most jött ki a sok betegség hatása, a heti 20 órás utazás, ezt láttam a meccsen. Dekoncentráltak voltunk a támadásbefejezésekben, nem játszottunk jól, sajnos ennyi volt a mérkőzésben.”

A csapatát odahaza először irányító, a meccs közben a kispad előtt végig „tűzben lévő” Szűcs Levente szerint: „Ez egy megnyert döntetlen. Folyamatosan futottunk az eredmény után, örülhetünk az egy pontnak, de talán nem sértek meg vele senkit, meg is érdemeltük ezt a pontot. Ehhez persze kellett az a Fradi is, amely nem százszázalékosan érkezett hozzánk, ezt ki kellett használnunk, és mi megtettük. Kellett volna a három pont, de legyünk reálisak, az az egy is szép eredmény.”

„A fáradtság, az utazás a rosszabbik arcunkat hozta ki. Nagyon tanulságos, hogy amikor nem megy a játék, nincsenek meg az egyéni teljesítmények, és nincs meg az alapjátékunk – és főleg a támadásra gondolok –, akkor hogyan esik szét a csapat, hogyan vállalnak fel egyének szituációkat. Nekem ez a legnagyobb tanulság, hogy akkor is, ha rosszul játszunk egy olyan meccset, ahol alapvető tudásbeli különbség van a két csapat között, valamilyen módon meg kell nyerni. Ez most nem sikerült” – mondta reálisan az olimpiai bajnok, három gólt szerző Varga Dániel.

Fotó: Fehér Anna/ZF-Eger

A Kőér utcában – ahol a Budapest Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnökének választott, a szakosztályi vezetésről értelemszerűen lemondó Gergely István már nem ült a hazaiak kispadján – Decker Attila az első félidőben hat védést is bemutatott a BL-ben vitézkedő egriek ellen, mégis képes volt ellépni Dabrowski Norbert együttese három góllal. Képes volt, mert sokat lőtt kapura, és ötször eredményesen tette. Az első negyedet 1–1-re hozta a Honvéd, ám a másodikban 2–2 után úgy mutatott 5–2-t a tábla, hogy a vendégek góljait más-más játékos szerezte. És nem volt köztük a négyszer sikertelenül próbálkozó Hosnyánszky Norbert. A harmadik negyed sem a gólokról, sokkal inkább a testi küzdelemről, Decker és Braniszlav Mitrovics magabiztosságáról szólt – itt Borsós Endre, amott Hárai Balázs jutott gólig, így 6–3-ra vezetett az Eger. Vad Lajos alakulata a záró menetben is igyekezett tapadni, Lőrincz Bálint akciógóljára kisvártatva Kiss Gergely válaszolt fórból, majd olimpiai bajnoktársa, Steinmetz Barnabás is pontosan célzott. 19 másodperccel a vége előtt Bedő Krisztián állította be az 5–8-as végeredményt. A Honvéd három negyedben is döntetlenre végzett a listavezetővel, ám az a második negyedet megnyomva gyűjtötte be a pontokat.

"Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az Egernek, mert valóban elég nehéz sorozatból érkeztek hozzánk. Mi ebből szerettünk volna építkezni, vagyis ezt szerettük volna a magunk javára fordítani, de nem sikerült. Meg kell mondjam, nem véletlen ez a sok kihagyott helyzet és kapufa, annak van szerencséje, aki megérdemli. Mindenek mellett mégis azt mondom, egy Bajnokok Ligája-csapat ellen, a Honvéd jelen állapotában minden tőle telhetőt megtett, ezért nem érheti szó a ház elejét" - állapított meg Vad Lajos, a Honvéd vezetőedzője.

"Gratulálok ellenfelünknek, főleg Decker Attilának, mert véleményem szerint, ő vitte a hátán az egész Honvédot. Mindig nehéz a Kőér utcában, és most sem volt ez másként, ezért örülök neki, hogy sikerült begyűjtenünk az újabb három pontot. Nehéz hetünk volt, hiszen a BVSC, a Hannover és a Honvéd is olyan erőt képvisel, hogy elég egy kis nem oda figyelés, abból pedig hamar baj lehet. A nehézségeink ellenére mégis profi módon hoztuk le a meccseket" - mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Dabrowski Norbert, az egriek szakvezetője.

Decker Attila, a hazaiak kapusa szerint: "Először is köszönöm a dicsérő szavakat Dabrowski Norbinak, jól esik, amikor az ellenfél edzője elismeri a teljesítményedet. Természetesen ez a három gól meg van a két együttes között, nem kell senkit sem becsapni, ám ettől függetlenül próbáltunk egy ennél is szorosabb meccset játszani. Azt hiszem, egy ilyen nehéz sorozatból idejönni, főként az ismert sérültjeik tükrében, szép dolog, amit az Eger véghezvitt az elmúlt egy hétben, ezért én is szeretnék gratulálni a győzelmekhez. Nálunk pedig tovább kell dolgozni, mert a rengeteg kapufából látható volt, a „sportisten” egyelőre nem minket segít, de ha még többet teszünk érte, akkor biztosan fordulni fog még ez."

E.ON férfibajnokság, B-csoport, 11. forduló

PannErgy-MVLC–UVSE 13–7 (1–0, 5–4, 2–2, 5–1)
Gólszerzők:
Bowen 3, Vadovics 2, Milicsics 2, Misics 2, Halek, Hornyák, Jakab, Szabó R., ill. Szentesi 3, Dávid 2, Tóth Z., Korbács
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Kaposvári VK–EBP-Tatabánya 17–11 (6–1, 3–4, 4–2, 4–4)
Gólszerzők:
Vindisch 5, Kovács O. 3, Varga Zs. 2, Hegedűs B. 2, Pataki 2, Berta, Juhász-Szelei, Palotás, ill. Szabó B. 3, Regős 2, Máthé 2, Francsics 2, Kiss Gy., Kolraik
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló–FTC-PQS 6–6 (1–2, 2–2, 1–1, 2–1)
Gólszerzők:
Létay 2, Pásztor 2, Szabó B., Mátyok, ill. Varga Dániel 3, S. Mitrovics 2, Marko Csuk
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

RacioNet-Honvéd–ZF-Eger 5–8 (1–1, 1–4, 1–1, 2–2)
Gólszerzők:
Kiss G. 2, Steinmetz B., Borsós, Kalanovics, ill. Hárai 2, Bedő, Vapenszki, Erdélyi, Milos Csuk, Lőrincz, Kovács G.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)


Az állás:
1. Eger 31
2. FTC 26
3. Miskolc 23
4. Honvéd 19
5. BVSC 14
6. Kaposvár 9
7. Tatabánya 4
8. UVSE 1



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok