E.ON férfibajnokság, A-csoport: az őszi iksz után

2017. január 20. 15:43

A tizenegyedik fordulót rendezik szombaton az E.ON férfibajnokságban, ahol az A-csoportban két olyan mérkőzésre is sor kerül, amely az őszi iksz miatt pikáns csatát ígér.

fotó: facebook/OSC Waterpolo - Balogh Máté

Noha szinte végig az OSC vezetett a tavaly októberben játszott bajnokin, a vendég Szeged az utolsó perc elején fordított, Salamon Ferenc egyenlítése után pedig még egyszer támadhatott a győzelemért, az addig három gólt lövő Ivan Basara lövését blokkolták a hazaiak. Persze a Szegednek így is nagy siker volt a pontszerzés, ezt a meccset leszámítva ugyanis a négy élcsapat csak akkor veszített pontot, ha egymás ellen játszott.

„Szombaton is fontos mérkőzés vár ránk Szegeden, szeretnénk visszavágni az őszi döntetlenért” – mondta az OSC kapusa, Bisztritsányi Dávid a Brescia elleni BL-mérkőzés után, jelezve, hogy nagyon figyelnek majd a Szegedre, s nem akarnak még egyszer az őszi hibába esni.

Persze az OSC elleni bravúros döntetlen után két nem várt ikszet is hozó Szeged ismét a szebbik arcát mutatná, főleg mivel az előző fordulóval ellentétben ezúttal már számíthat Varga Péter edző a két szerb légiósra, Ivan Basarára és Milos Vukicsevicsre.

A 4. fordulóban egyébként nem az OSC–Szeged meccs volt az egyetlen, ahol bosszankodott a döntetlen után az egyik fél. A Debrecen kétgólos hátrányból mentette ikszre a pécsi bajnokiját, ami akár dicséretes lehetne, csakhogy a hajdúsági gárda a felsőházba vágyott. Pontosabban vágyik még most is, de már nem csak a saját kezében van a sorsa.

Komlósi Péter együttese mindenesetre arra készül, hogy legyőzze a Szegedet, mivel ahogy az edző mondta, a riválisok botlása is csak akkor segíthet majd nekik, ha ők nem hibáznak, és hozzák azokat a mérkőzéseket, amelyek szükségesek az esetleges előre lépéshez. Igaz, a másik oldalon sikerre törnek, a Pécs ráadásul lendületben van: a decemberi Komjádi kupa-diadal után a Vasas elleni győzelemmel kezdte az évet, és Debrecenben is meglepetést szerezne.

„Nagyon örülünk a múlt heti győzelmünknek, de dolgozunk tovább. A tegnapi és a mai nap az a feladat, hogy kifejezetten a Debrecenre készüljünk. Eddig a saját dolgainkat gyakoroltuk és erőnléti edzéseink voltak. Minden meccsen, így a mostani ellenfelünk ellen is nyerni szeretnénk!” – nyilatkozta Barát Ferenc kapus a Pécs facebook-oldalán.

Az A-csoport másik két szombati mérkőzése nem bír ilyen szintű előélettel, mivel ősszel a Szentes idegenben, a Szolnok pedig hazai pályán győzött magabiztosan a KSI, illetve a Vasas ellenében. A papírforma most is az Sz-betűs csapatok sikerét ígéri, de amennyiben a fővárosi riválisok a szebbik arcukat mutatják, minimum megszorongathatják ellenfelüket.

E.ON férfibajnokság, A-csoport, 11. forduló
DVSE–PVSK-Mecsek Füszért, 17:00
VasasPlaket–Szolnoki Dózsa-Közgép, 18:00
ContiTech-Szeged-Diapolo–A-Híd-OSC-Újbuda 18:00
Metalcom-Szentes–KSI SE, 18:00

Az állás:
1. Szolnok 27
2. OSC 25
3. Vasas 19
4. Szeged 16
5. Debrecen 13
6. Pécs 11
7. Szentes 4
8. KSI 0



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok