17 játékossal kezdődött a munka az olaszok elleni meccsre

2017. január 20. 08:34

Válogatottunk január 24-én, kedden a Szőnyi úti Laky Károly Uszodában világliga-meccsen fogadja a riói olimpia ezüstérmesét, a találkozó majd 20 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti. Bíró Attila keretében ott van újra Takács Orsolya is. A belépés a meccsre ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Fotó: Madar Dávid

Noha az előző szezont nevezhettük igazán őrültnek, erre sem lehet panasz – jól bizonyítja a sűrű versenynaptárt, hogy Bíró Attila a meccsek előtt megszokott öt nap helyett ezúttal mindössze négyet tud együtt készülni keretével.

„A klubcsapatok Euroliga-szereplése miatt hétfőn érkeztek haza, ezért rendezték a szerdai helyett csütörtökön a bajnoki fordulót. De nincs ezzel gond, a keddi találkozóig hét vízi-, és két szárazföldi edzés is belefér. Nem a nulláról kell kezdenünk, az alapokat már leraktuk, a lányok is megismertek engem, én is őket, tudom, kitől mire számíthatok” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki örült annak, hogy az UVSE mindkét olasz együttest (Padova, Messina) legyőzte, és a Dunaújváros a szerinte erős Utrechtet verte, illetve alaposan megszorította az Olympiakoszt.

Ha ezt vesszük, nem is meglepő, hogy ebből a két csapatból található a legtöbb játékos az olaszok elleni világliga-keretben. Bíró Attila 17 pólóst hívott meg, voltaképpen a „szokásos” keretét (az Egyesült Államok egyetemi bajnokságában szereplő Antal Dóra, Illés Anna duó majd csak nyáron csatlakozhat társaihoz) – avagy visszatért a riói olimpia után a legjobbak közé a világ- és Európa-bajnok Takács Orsolya is.

„Abban állapodtunk meg, hogy eddig nélkülözzük, mert a továbbiakban nagy szükség van rá is. A válogatott szeretné folytatni azt az erődemonstrációt az olaszok ellen, amit tavaly megkezdtünk, de nem lesz egyszerű dolgunk. Ellenfelünknél a hírek szerint Tania di Mario sokadszorra hagyja abba, talán nem lesz itt, de egyébként komplett csapattal érkeznek, hasonlóan hozzánk ők is a világliga-döntőbe jutást, illetve a jó világbajnoki szereplést tűzték ki célul” – tette hozzá a szakvezető, aki ma a Hajós-uszodába tart edzéseket, szombattól azonban a társaság átköltözik a meccs helyszínére, a Szőnyi útra.

A Magyar Vízlabda Szövetség kedveskedve szurkolóinak 600 fő számára ingyenessé tette a belépést, ugyanakkor a megszokott regisztrációhoz kötötte. A regisztrációs kérelmeket az adatok felsorolásával (email cím, telefonszám, lakcím) a media@waterpolo.hu címre lehetett elküldeni, egy email címről két ingyen belépő igényelhető.


Az olaszok elleni világliga-meccs kerete

Bolonyai
Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros) – kapusok
Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Leimeter Dóra, Takács Orsolya (BVSC), Parkes Rebecca (Eger)

A női Világliga-selejtezők európai csoportjai:

A-csoport:
Oroszország, Görögország, Hollandia
B-csoport: Olaszország, Magyarország, Franciaország

A B-csoport programja:

November 22.:
Olaszország–Franciaország 14–4
November 29.: Franciaország–Magyarország 6–16
Január 24.: Magyarország–Olaszország
Február 21.: Magyarország–Franciaország
Március 28.: Franciaország–Olaszország
Április 19.: Olaszország–Magyarország



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok