Euroliga: a négyes döntőre hajtanak

2017. január 12. 17:55

Péntektől vasárnapig rendezik a női Euroliga csoportkörét, ahol az UVSE, Dunaújváros, BVSC trió számára a negyeddöntőbe kerülés a tét.

fotó: Madar Dávid

Immár az UVSE is elkezdi. Az Euroliga előző kiírásában ezüstérmes lila-sárgák a legjobb négy tagjaként kiemeltek voltak a nők nemzetközi kupájának selejtezőkörében, így csak a 16 között kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Ott, ahová a magyar bajnok mellett az előző szezon ezüst- és bronzérmese, a Dunaújváros, illetve a BVSC is bekerült.

Áts Bertalan együttese az olaszországi Messinába utazott csütörtök délelőtt, ahol a házigazda mellett a szintén olasz Padovával és a holland Leidennel mérkőzik meg. A Messina vezeti az olasz bajnokságot, a Padova meg a címvédő a Serie A-ban, szóval azért komoly feladat vár a magyar csapatra. A csoportelsőség persze így is elérhető, ráadásul a Tippmix Szuperkupa döntőjében már Tóth Ildikó is játszott vállműtétjét követően, a teljes csapattal felálló UVSE meg nemcsak a csoport megnyerésére, a sorozat végső győzelmére is esélyes.

Ha az Euroliga végső győzelméről nem is beszélünk a BVSC és a Dunaújváros esetében, a továbbjutásra mindkét gárdának van sansza. A Magyar Kupa-ezüstérmes BVSC a címvédő spanyol Sabadell otthonában száll vízbe, amely gárda az elmúlt hat évben négyszer nyerte meg az Euroligát. A másik két rivális elleni összecsapás sem ígér laza meccset, hiszen a kvartett tagja még az orosz Hanti-Manszijszk és LEN-kupa-2. görög Vuliagmeni. Szép feladat előtt áll tehát Petrovics Mátyás csapata.

A bajnoki ezüstérmes Dunaújváros annyival van könnyebb helyzetben, mint a BVSC, hogy a csoportjában szerepel a francia Lille, amely ellen azért borítékolható a siker, ezért aztán már „csak” a házigazda Olympiakoszt, vagy a holland Utrechtet kellene megelőzni a továbbjutáshoz.

Amely továbbjutás egyben négyes döntőt is érne, mivel a következő kör, a negyeddöntő győztesei majd az Euroliga, vesztesei pedig a LEN-kupa final fourjában szerepelnek.

Euroliga, nők, csoportkör
A-csoport (Sabadell):
CN Sabadell (spanyol), Hanti-Manszijszk (orosz), BVSC-Zugló, Vuliagmeni (görög)
B-csoport (Sant Andreu): Kinef Kirisi (orosz), Sant Andreu Barcelona (spanyol), CN Mataró (spanyol), RN Bogliasco (olasz)
C-csoport (Pireusz): Olympiakosz Pireusz (görög), Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics, UZSC Utrecht (holland), Lille UC (francia)
D-csoport (Messina): UVSE, Plebiscito Padova (olasz), Bam Leiden (holland), Despar Messina (olasz)

A magyar csapatok programja
Péntek:
Dunaújváros–Utrecht, 19:00. Padova–UVSE, 20:00. BVSC–Vuliagmeni, 20:45
Szombat: Olympiakosz–Dunaújváros, 16:30. Sabadell–BVSC, 19:15. UVSE–Leiden, 20:00
Vasárnap: Lille–Dunaújváros, 9:00. BVSC–Hanti-Manszijszk 10:30, UVSE–Messina, 12:00
A kezdési időpontok magyar idő szerint értendők.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok