Szezonnyitó csapatbemutató: TEVA-Vasas

2013. augusztus 28. 15:04

Generációváltás zajlik a Vasasnál, a juniorválogatott meghatározó tagjai kerültek a csapathoz. Indul a szezon, bemutatjuk az OB I.-es együtteseket. 1. rész.

Fotó: MTI

Hosszú idő, egészen pontosan 11 szezon után a Vasas együttese nem jutott be a bajnoki döntőbe az előző idényben, sőt, érmet sem szerzett, hiszen az Eger-Szolnok-Szeged hármas után csak negyedik lett Földi László csapata az OB I.-ben.

Markovits László, a klub elnöke a szezon végeztével bejelentette, gazdaságilag semmilyen kockázatot nem vállal majd a csapat a következő szezonban, az anyagi lehetőségek korlátozottabbak, de biztosabbak lesznek a 2013-14-es szezonra.

Csúcsigazolások így nem voltak bekalkulálva, de ha azt vesszük, hogy a magyar póló hatalmas reménységei közül négyen is a Vasas felnőtt keretében folytatják, egyfajta csúcsigazolás-sorozatnak ez is beillik.

Maradt a klubban a montenegrói válogatott tagjaként a Vodafone-kupán még boldog, a barcelonai világbajnoki döntő után viszont már szomorú Drasko Brguljan, az olimpiai bajnok dr. Steinmetz Ádám és a rutinos Katonás Gergely, mint ahogy Barabás Botond, Fazekas Tibor, Hőna Dávid és Takács Bálint is, csakúgy, mint Angyal Dániel, az U20-as vb-n negyedik helyet szerző Csapó Miklós, valamint Manhercz Ádám is.

Mint ahogy Manhercz Krisztián, Német Toni, Sedlmayer Tamás és Bendes Viktor is piros-kékben folytatja. A négy junior vb-4. helyezett közül Manó még az U17-es Európa-bajnokságra is hivatalos, a szezonkezdetben nem vesz részt, Sedlmayer Tamásnak kisebb orrműtétje lesz a klub tájékoztatása szerint.

Az augusztus 31-i Magyar Kupa-fordulón biztosan nem lesz ott Katonás sem, mert vállműtétje volt, Brguljan pedig odahaza kezelteti porckorongsérvét.

A Vasas négy játékost vesztett a nyáron: Nagy Viktor Szegedre, a német Moritz Oeler a Spandauba, Hárai Balázs Egerbe, Vámos Márton pedig Szolnokra szerződött. Ennek ellenére a csapat – átlagéletkorát tekintve – lendületes és eredményes résztvevője lehet a bajnoki szezonnak.

Földi László vezetőedző szerint a csapat nagyon fiatal, így még nem lehet megmondani, mire lehet képes. "Sok munka és alázat szükséges, és majd eldől, a fiatalok közül ki jut fel a csúcsra." A csapat legutóbb kétkapuzott az Egerrel, ahol már az új szabályokat gyakorolták. Földi szerint  ugyan van egy-két szabály, amely letisztáz játékhelyzeteket, de a legtöbb olyan, amely alkalmas arra, hogy további félreértéseket okozzon. A játékvezetők szabadabb kezet kapnak egy-egy szituációban, ami nem szerencsés, és ahogy a tréner fogalmaz, több a "majdnem", több a "ha", a "valami" a rendszerben.

Vélemény – dr. Steinmetz Ádám, a csapat kapitánya, akinek ez lesz a 11. szezonja a Vasassal.

„A realitások talaján maradva vélhetően visszalépés következik be az eredményességünket tekintve ebben a szezonban, a négy közé jutás mindenképpen szép eredmény lenne. Az építkezés fázisában vagyunk, a juniorválogatottból hatan is a keretünkben vannak, ez hosszú távon sokat érhet. Bízom benne, hogy a korábbiakhoz hasonlóan idén is szép meccseket játszhatunk, kérjük a szurkolóink segítségét és türelmét. Mint a csapat kapitányának és Földi László vezetőedző segítőjének, feladatom a fiatalok terelgetése, mind a játékunk szerkezetének elsajátításában, mind a taktika tekintetében. Sok munkám lesz, de remélem lesz foganatja. Örömmel teszem, hiszen azt a tudást és tapasztalatot, amit a vízilabdában szereztem, szeretném átadni a fiataloknak azért, hogy még jobb játékosokká váljanak”.

A TEVA-Vasas kerete 2013-2014-ben:

Angyal Dániel, Barabás Botond, Bendes Viktor, Drasko Brguljan, Csapó Miklós, Fazekas Tibor, Hőna Dávid, Katonás Gergely, Manhercz Ádám, Manhercz Krisztián, Német Toni, dr. Steinmetz Ádám, Sedlmayer Tamás, Takács Bálint.

Távozott: Nagy Viktor (Szeged), Vámos Márton (Szolnok), Moritz Oeler (Spandau), Hárai Balázs (Eger)

Érkezett: Manhercz Krisztián, Német Toni (KSI), Sedlmayer Tamás (UVSE), Bendes Viktor (Honvéd)



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok