A riói pofonból kijózanodott, ám az érzései nem változtak, mert vakon hitte, nagyon sok van a Benedek Tibor irányította válogatottban. Magában lezárta a nemzeti együttesnél végzett munkát, ám az új kapitány, Märcz Tamás szintén őt akarta segítőjének, ő pedig beadta a derekát. Mint mondja, racionálisabb ugyan, de a tűz még mindig ég benne.

Fotó: MTI

Idézet Gerendás Györgytől: „Olyan ez, mint a katonaság: ha háborúba hívnak, mész, védened kell a hazát. Ez a kutya kötelességed. Nekem is kutya kötelességem volt elvállalni a feladatot, a magyar vízilabda számomra a hazát is jelenti.”

2015. szeptember 24-én mondta ezt Montreal olimpiai bajnoka, akkor, amikor Benedek Tibor hivatalosan bejelentette, hogy a jövőben ő segíti munkáját a válogatottnál. Az elmúlt időszakban aztán sok minden történt: a belgrádi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a csapat; megnyerte a trieszti olimpiai selejtezőt; a riói játékokon ötméteresekkel elbukta a negyeddöntőt Montenegró ellen, az ötödik helyen zárt; a kapitány kijelentette, befejezi a munkát, nem pályázik újra a posztra. Úgy tűnt, ezzel itt a vége a 62 esztendős szakember újkori válogatott edzősködésének is (hiszen ne feledjük, anno Horkai György mellett is dolgozott ebben a pozícióban), különösen annak tükrében, hogy előzetesen amúgy is Rióig tervezett.

Majd elérkezett 2016 utolsó napja, amikor is az újdonsült szövetségi kapitány, Märcz Tamás kihirdette stábját, s az első név, amely ebben megtalálható volt, nem másé, mint Gerendás Györgyé…

„Kétség kívül ezt a munkát lezártnak tekintettem – vallja be őszintén a Ferencvárosnál szakmai igazgatóként is dolgozó bajnok. – Úgy voltam vele, megpróbáltuk Tibivel, sajnos nem jött össze a jó olimpiai eredmény, de ő biztos csinálja tovább. Mint többször kifejtettem már, meglepett, egyúttal sajnáltam, hogy nem folytatja. Miután kiderült, hogy pályázat lesz, és Tibi nem adja be, felvetődött az én nevem is, ám eldöntöttem, nem foglalkozom vele.”

Adja magát a kérdés: vajon miért nem?

„Tudom, hogy kérdésre nem feltétlen illik kérdéssel válaszolni, de ezúttal ezt tenném: ha négy éve nem adtam be, akkor most miért tettem volna? Itt a sok fiatal kolléga, rajtuk a sor.”

Nos, a 13 pályázó közül a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége Märcz Tamás mellett tette le a voksát, ő pedig szintén bízik volt mesterében, aki igen mondott a felkérésére: „A pályázatírás előtt keresett Tomi, hogy beszéljünk. Gondoltam a köztünk lévő kimondottan jó viszony miatt esetleg tanácsot kér, beszélünk a tapasztalatokról, a csapatról. Ez így is volt, ám meglepetésemre aztán felvetette, hogy ha megnyerné, szívesen dolgozna velem, és lehet, hogy ezt bele is írná a pályázatába. Nos, hogy végül beleírt-e, nem tudom, mindenesetre végül nem tudtam neki nemet mondani, ha úgy érzi, segíteni tudok, számíthat rám.”

Adja magát ismét a kérdés: egy lezárt szakasz után nehezen mondott igent?

„Bevallom, jóval nehezebben, mint anno Benedek Tibinek. Ennek egyszerű az oka: nála egy meglévő, működőképes és eredményes történetbe kellett beszállnom nyolc hónapra, kimenni a csapattal az olimpiára, ott jól szerepelni, mindezt kimondottan jó, mondhatni csábító feladatnak éreztem. Most egy picikét, vagy nem is picikét más a helyzet... És tulajdonképpen pont ez a helyet, a saját mazochizmusom győzött meg, hiszen ha belegondolok, ez a feladat sokkal inkább hasonlít arra, amit én végeztem edzői pályafutásom alatt: nem túl magasról lépcsőzetesen építkezni, lásd a BVSC-s vagy egri időszakomat. Hogy még ég bennem a tűz? A jelek szerint ég, bár érezhetően racionálisabb lettem.”

Maradva ennél, adja magát tehát a következő kérdés: ismert habitusa miatt mennyi idő kellett számára a riói történések feldolgozására?

„Úgy fogalmaznék, hogy kijózanodtam. Már nem a kétségbeesés lesz úrrá rajtam, ha az olimpiára gondolok, sokkal inkább minden együtt: düh, harag, a fene egye meg érzés. A sikerek mellett értelemszerűen kudarcok is értek 24 éves edzői pályám alatt, ám ekkora pofont még nem kaptam, mint Rióban. Az atlantai csapat mellett is dolgoztam, negyedikek lettünk, ami helyezésben minimálisan jobb ugye, mint ez a mostani, mégis, akkor nem éreztem ennyire rosszul magam. Hogy miért? Az a csapat sem volt rossz, sőt, de ebben a társaságban tényleg vakul hittem, több, sokkal több volt benne. Iszonyatos nyaklevesként éltem meg a negyeddöntős vereséget. Ez az érzés nyilvánvalóan nem változik meg, ugyanakkor túl kell lépni, tovább dolgozni, mert vannak feladatok.”

Gerendás György a szokott lendülettel formálta szavait, érezhető, valóban tenni, alkotni akar. Az általa említett lépcsőzetes építkezés azonban vajon mennyire kivitelezhető akkor, amikor idén nyáron, Budapesten világbajnokságot rendeznek, és mindenki kiugró eredményt vár?

„Ennek ellenére tartom, mégiscsak lépcsőzetesen lehet előre haladni. Tudom, hogy Tomi szeme előtt a pesti világbajnokság ott lebeg, ez normális, ám vállalom a véleményem: ez csak az orrunk hegye, tovább kell látni ennél. A magyar póló tetszik, nem tetszik, attól függ igazán, hogy az olimpián milyen sikereket érünk el. A pesti világbajnokságon hatalmas füst lesz, mindenki látja majd, ám én azt gondolom, az az igazán fontos, hogy abból a parázsból, ami a füst alatt lesz, lángot tudjunk majd csiholni. Ehhez pedig az új kapitánynak új csapatot kell kialakítania. Ha ez a világbajnokság pár száz kilométerrel arrébb, mondjuk Bécsben, Pozsonyban, Kassán vagy Belgrádban lenne, ahol szintén sok magyar szurkolna a lelátókon, másként állnánk az egészhez. Értem én, hogy a hazai világbajnokság az a hazai világbajnokság, a szurkoló, sőt mindenki akarja a sikert, ez így is van rendjén, mindazonáltal a vízilabda-társadalomnak, a vezetésnek az a dolga, hogy négy év múlva olimpiai esélyes csapatot küldjön Tokióba. Azaz ezt az egy évet sem szabad elveszni a továbblépés szempontjából!”

A mindig karakánul fogalmazó szakember amondó, esély van, ám ami elveszett, 4-5 hónap alatt nem lehet rendbe rakni, maximum korrigálni. S hogy mire gondol elsősorban?

„Anélkül, hogy bárkit is kritizálnék, van három alapposzt, ahol az utóbbi időben valamiért nagyon elmaradtunk. Végy egy elsőrangú kapust, bekket, centert, máris megvan a csapatod, szokták nem véletlenül mondani. Nos, ezeken a posztokon markáns játékosok az elmúlt 12 évben nem jöttek fel az utánpótlásból. Nagy Viktor, Decker Attila, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Kis Gábor, Hárai Balázs, ők voltak az utolsók, nem véletlen, hogy tulajdonképpen ők azok, akik a válogatottban egymást váltva vagy együtt játszottak a legjobbak között. Félreértés ne essék, vannak jó játékosok, ám olyan, akire gondolkodás nélkül azt mondhattuk volna, na, ő olyan jó kapus, bekk vagy center lesz, mint amilyen jó szélső Varga Dumi, sajnos egy sem. És ez probléma. Ezért mondom, most idő, megfontoltság, nem megasztárépítés, hanem iszonyat nagy meló kell válogatott szinten is, csak így lehetünk eredményesek.”

Magyar férfiválogatott
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Edzők: Gerendás György, Németh Zsolt
Orvos: dr. Gábor Antal
Gyúró: Illés Roland
Mentális tréner: Kenyeres András

Keretedzés
Időpont: 2017. január 5–8.
Helyszín: Szolnok, Vízilabda Aréna

Meghívott játékosok
Kapusok: Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (DVSE), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Kovács Gábor, Nagy Ádám, Salamon Ferenc, Zalánki Gergő (OSC), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Kovács Gergő (Eger), Fülöp Bence, Jansik Dávid, Mezei Tamás, Vámos Márton (Szolnok), Kovács Péter, Török Béla (BVSC), Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás (Szeged), Tóth Márton (FTC)