A magyar női juniorválogatott a hatodik helyen végzett a görögországi világbajnokságon. A korosztálynak ez volt az utolsó világeseménye, és először fordult elő, hogy nem szerzett érmet. Mihók Attila és Merész András értékelése.

Fotó: MTI

A Voloszban hatodik helyet szerző magyar csapat a 2011-es U17-es Európa-bajnokságon, a 2012-es U19-es Európa-bajnokságon és a 2012-es U18-as világbajnokságon is ezüstérmet szerzett. A jórészt 1994-es születésű játékosokat felvonultató csapatnak a vasárnap véget ért junior világbajnokság volt az utolsó világeseménye.

Mihók Attila szövetségi edzőnek tehát három érem után először kellett „csak” helyezettként hazatérnie a lányokkal.

Gondolom, csalódott.
Mivel a korábbi három világversenyen döntőt játszhattunk, ezért igen. Ezt a csalódottságot ráadásul most nem is tudjuk semmivel sem enyhíteni. Furcsa, hogy azért mentünk Voloszba, hogy megnyerjük a világbajnokságot, és az aktuális Európa-bajnokot vagy az aktuális világbajnokot kellett volna megvernünk a négy közé jutásért. Nem sikerült, ráadásul az Egyesült Államok átgázolt a mezőnyön.

Az a fránya orosz meccs…
Nyilvánvaló, hogy az volt a legfontosabb mérkőzés, és igazából az amerikaiak elleni meccsért nem is tehetünk szemrehányást magunknak. Elég szomorú kimondani, de esélyünk sem volt ellenük, és tulajdonképpen az oroszok elleni meccsen sem volt sanszunk, pedig a kettő közül ott lett volna elérhető a győzelem. A meccsnek nem is volt olyan szakasza, amely fordulópont lehetett volna, nem nyújtottunk megfelelő teljesítményt, még akkor sem, ha az első negyed után vezettünk.

Miért alakult az a meccs és a világbajnokság úgy, ahogy végül alakult?
Két oka van a történteknek. Az egyik az, hogy nagyon kicsi a merítési lehetőség, kevés játékosunk van. A tanulság: meg kell határozni, mely világeseményt preferáljuk. Fel kell állítani egy sorrendet, máshogy nem fog menni a jövőben. Ennek a csapatnak a kerete négy felkészülésből állt össze. A felnőtt világbajnokság, a junior világbajnokság, az Universiade és az ifjúsági Európa-bajnokság ezen a nyáron több játékost is párhuzamosan érint. Korábban egyedül Antal Dóri volt az, akire várnia kellett a csapatnak egyéb kötelezettsége miatt, most szinte folyamatosan vártunk valakire. A vízilabda egy csapatjáték, ez a felkészülési időszak egyáltalán nem hasonlított az ideálisra. Az eddigi eredményeinket azért értük el, mert megfelelő volt a felkészülés, 2011-ben például 10 hetet készültünk együtt. Most úgy mentünk ki, hogy a négy felnőtt válogatottból érkező játékos jó vízilabdázó, Horváth Brigitta és Gémes Alexa is jó játékosok, és majd összeállunk. Nem így történt. Félreértés ne essék: az, ha egy játékos bekerül a felnőtt válogatottba, nem megkérdőjelezhető. A cél is ez kell, hogy legyen, és a játékos is boldog, ha így történik, de az alsóbb korosztályok megerősítése így nem lehetséges a világversenyeken.

Mi volt a másik ok?
Az maximálisan az én terhemre róható, és az év közbeni felkészüléshez kapcsolódik. Annak ellenére, hogy két éve egyéni edzésprogramot adunk a játékosoknak, mindennek a véghezvitele és ellenőrzése nem történik meg. Azt látjuk, hogy akik a felnőtt válogatottal nem dolgozzák végig a teljes évet, azok a világversenyek után nem lesznek jobb játékosok. Mikor a játékosokat elengedjük az összetartás vagy a felkészülési időszak, a világversenyek végeztével, sokan pihenésnek fogják fel az ezt követő időszakot. Ez nem egyes játékosokra igaz, ez egy tendencia. Mi nem tudunk több ezer játékosból válogatni, mint mondjuk az Egyesült Államok, mi nagyjából húsz emberből választottuk ki most a 13 utazót. Ki kell dolgozni egy rendszert az egyéni programok ellenőrzésére és betartására.
 
Egy szövetségi kapitány nem feltétlenül szeret ilyenkor kiemelni játékosokat, mégis erre kérném.
Azt gondolom, Antal Dóra és Illés Nusi olyan teljesítményt nyújtott, amely megkérdőjelezhetetlenné tesz azt, hogy ők a felnőtt válogatott oszlopos tagjai. Kiemelkedtek a csapatból. Miskolczi Kitti az olaszok elleni első negyedben megmutatta, miért is ő a magyar női vízilabda egyik legnagyobb ígérete. Igaz, azt is megmutatta az oroszok és az amerikaiak ellen, hogy döntő szituációkban, olyan pillanatokban, amikor még nem dőlt el, hogy vereséget szenvedünk, nem vállalkozik bátran. Garda Kriszti bár nem támadó beállítottságú játékos, de fizikai adottságainak, képességeinek és lövő erejének hála jóval többször próbálkozhatott volna. Gurisatti Gréta 16 évesen volt velünk, egyértelmű, hogy a felnőtt válogatottság felé halad teljesítménye alapján. Centerposztra kényszerült most, hiszen ebből óriási hiányunk van. Korából adódóan még nem tudott annyit hozzátenni, mint amennyit majd bizonyára fog az U17-es Európa-bajnokságon. A világbajnokság nagy nyertese Horváth Brigitta. Merész Andrással úgy gondoljuk, ő lesz az, akit folyamatosan terelünk a center poszt felé. Legalább ennyi haszna volt a befektetett munkának, ha már a számokat tekintve rosszabbul sikerült ez a világbajnokság. Ami a többieket illeti: a kapusteljesítményünk, a gólra törési és kockázatvállalási képességünk sem volt kiemelkedő.

Merész András a felnőtt válogatott és az utánpótlásért is felelős szövetségi kapitány értékelése:

„Természetesen csalódás a hatodik hely, nem ezt szoktuk meg. Tavaly második volt ez a csapat az Európa-bajnokságon, most itt a vb-n az európai csapatok közül többen is előttünk végeztek. A világbajnokság lebonyolításának furcsasága, hogy volt olyan válogatott, aki nem játszott éles meccset a négy közé jutásig, míg mi játszottunk a későbbi aranyérmessel és a bronzérmessel is, valamint azzal az olasz válogatottal, amely mindkettőtől egy góllal kapott ki. A csalódottság ellenére azt gondolom, hogy ezeknek a játékosoknak a teljesítménye több mint reményteljes.

A négy világverseny közül, amelyiken a csapat elindult, háromszor érmes lett, és ne feledjük, hogy többen a felnőtt válogatott meghatározó tagjaivá nőtték ki magukat. Ez vitathatatlan, de az is, hogy az Egyesült Államok jóval előrébb tart nálunk. Valamint azt is el kell mondani, és el is mondtuk a játékosoknak a világbajnokság végeztével: a tehetség nem elég, nagyon sok munka kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Sok munka vár ránk.

Női utánpótlásban mi a játékosok számát tekintve vagyunk 5 évvel lemaradva a mezőnytől. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a szövetségi kapitányokat és a korosztályos válogatottnál dolgozó szakembereket, azaz minket azért fizeti a szövetség, hogy a játékosok esetleges hiányosságait orvosoljuk, pótoljuk. Ez a jövőben is így lesz.”