Az új-zélandi leány ifjúsági világbajnokságról hazaérkező csapat közel állt a négy közé jutáshoz, de végül csak nyolcadik lett. A szakág utánpótlás kapitány, dr. Faragó Tamás szerint a szereplés csalódás, ugyanakkor az okok sem mellékesek. A montreali legenda a női vízilabda irányában nyújtandó még több támogatásban bízik.

Az új-zélandi leányifjúsági világbajnokságról hazaérkező csapat a helyezése miatt értelemszerűen nem lehet boldog, ugyanakkor az értékelés egyáltalán nem lehet szimplán fehér vagy fekete, hiszen a társaság partiban volt ellenfeleivel, nem sokon múlt, hogy éremért játsszon. A negyeddöntőben azonban jöttek azok a bizonyos ötméteresek…

A szakág utánpótlás-kapitánya, dr. Faragó Tamás sem a végletek mezején fogalmaz, amikor afféle rövid értékelése kértük fel, ám így is tanulságosak a szavai: „A helyezés természetesen csalódás, még akkor is, ha pontosan tudjuk, milyen nehézségekkel kellett megküzdenünk a felkészülés kezdetétől az utolsó meccsig.”

No, igen, tekintettel a sűrű versenynaptárra, a klubok játékosokhoz való ragaszkodásához, nem volt egyszerű edzéseket tartani a keretnek, ami tudva azt, hogy a világbajnokságon a kísérleti öt az öt elleni játék szerint zajlottak a mérkőzések (a hírek szerint a sokadik próba után lassan elvetik a FINA nagyurai ezt a szabályváltoztatásra vonatkozó, dicséreteket, illetve kritikákat egyaránt kapó módosítási javaslatot), nem kis problémát okozott. Persze, van itt még más is – hallgassuk a montreali bajnokunkat!

„Az első nagy probléma, hogy a magyar női vízilabda sajnos jó ideje nem tud tiszta korosztályokat kiállítani, az aktuális csapatban így rendre fiatalabb, vagy sokkal fiatalabb játékosokat kell bevetni. Az ellenfeleknél ez nem nagyon fordul elő, azokban a vízilabda kultúrákban zömmel tiszta korosztályokkal operálnak. A mi helyzetünket aztán tovább rontotta, mondhatni alapjaiban meghatározta, hogy közvetlenül az utazás előtt Farkas Tamara személyében nem csak a legjobb játékosunkat, hanem voltaképpen egyetlen igazi centerünket veszítettük el. Már-már a vicc kategóriába tartozott, hogy jobb híján Muzsnay Fanni vagy a 160 centis Koncz Hanna ment be centerbe… A helyén játszók mindent megtettek, Tamara azonban nagyon hiányzott, a tüszős mandulagyulladás miatt orvosi tanácsra azonban lemondta a szereplést, próbáltuk meggyőzni, ám aztán tiszteletben tartottuk a döntését. A harmadik alapproblémáról már korábban szót ejtettem: egy világbajnokságra 23-24 edzéssel kimenni finoman fogalmazva is merész vállalkozás – akik segítettek, azoknak utólag is jár a köszönet, sajnos nem voltak sokan...”

A csapat a sok probléma ellenére nem állt messze a négy közé jutástól, majd az alsóházban is lehetett volna jobb, mint nyolcadik – valamiért azonban sem az ötméteresek, sem a végjátékok nem sikerültek.

„Be kell vallani, és ez a kritikához hozzátartozik: kevés kiemelkedő teljesítmény volt a csapatban – említette Faragó Tamás. – Talán csak Hertzka Orsit, Miklós Rékát és Slingit (Hlengwie McHunu) tudnám kiemelni, a többiek átlagos produkciót nyújtottak. Azt gondoltam, a kapusaink minden meccsen a segítségünkre lesznek, ám sajnos nem így lett. Félreértés ne essék, nem védtek rosszul, ám azt a plusz nem tudták hozzátenni, amire a kiélezett meccseken szükség lett volna, mást ne mondjak, a büntetőpárbaj egy lövést azért háríthattak volna…”

Ha már az ötméteres párbaj szóba került: idén nem először kesereghettünk (Rio, ugye….), vajon mindez a véletlen műve, vagy szakmai okok keresendőek mögötte?

„Először is a jónak van szerencséje, sajnos nem voltunk elég jók. Általánosságában azt látom, az igazán kiélezett pillanatokban hajlamosak vagyunk a görcsösségre, ami nyilvánvalóan abból fakad, hogy a játékosok többsége átrézi a súlyát a tétnek, amit aztán képtelen feldolgozni” – fogalmaz a szakember, aki visszatérve az leány ifi vb-re még elmondta, döbbenetes, hogy a riválisoknál, az oroszoknál, a spanyoloknál, az olaszoknak vagy a görögöknél klasszisjátékosok nőnek fel az utánpótlásból.

„Ha megnyerjük a negyeddöntő ötméteres párbaját és a legjobb négy között végzünk, akkor sem nagyon mondhatnék mást, minthogy a női vízilabdának még több támogatásra volna szüksége. Tudomásuk kell venni, itt is ugyanolyan olimpiai érmeket osztanak, arról nem beszélve, hogy a szakág népszerűsége töretlenül fejlődik a világban. A 2000-2001-es korosztályban megjelent a tömeg, bízom benne, minőségi munkával sikerül elérni, hogy kialakuljon egy olyan tiszta korosztály, amelyre majd sokat lehet építeni. Közben figyelni kell arra, motiválni a játékosokat, hogy 18 éves korukra érve ne fejezzék be a játékot, lássanak perspektíván a vízilabdázásban.”

A világbajnoki mérkőzéseken amúgy dr. Faragó Tamás kicsit a háttérbe húzódott, segítője, Godova Gábor kezébe adta a karmesteri pálcát, mert mint megjegyezte: „Gida igazán jó szakember, köszönöm neki a munkáját. Szakmailag úgy ítéltem meg, lágyabb stílusa hatékonyabb tud lenni a csapatnál, ami így is lett, nem rajta múlt, hogy a negyeddöntőben ha kicsivel is, de elbuktunk.”

Az új-zélandi vb-keret
Lekrinszki Gina, Magyari Alda – kapusok
Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Kiss Eszter Lara, Koncz Hanna, Mchunu Hlengiwe, Mihály Kinga, Miklós Réka, Mucsy Mandula, Muzsnay Fanni, Tóth Csenge, Vályi Vanda – mezőnyjátékosok

A vb-eredmények
Csoportmérkőzések:
- Mexikó 30–8
- Kanada 11–11
- Németország 17–5
Negyeddöntő:
- Olaszország 8–8 – ötméteresekkel 12–13
Az 5–8. helyért:
- Görögország 10–11
A 7. helyért:
- Kína 12–12 – ötméteresekkel 2–4