Svájcban él 29 éve az 1973-ban világbajnok, 1976-ban olimpiai bajnok magyar férfi-vízilabdaválogatott tagja, Cservenyák Tibor. Időről időre hazalátogat, és a legutóbbi budapesti itt tartózkodásakor egy beszélgetésre invitáltuk.

Fotó: Dobos Sándor

„Épp a Balatonnál vagyok, itt van mellettem Kásás Zoltán, beszélgetünk, remek az idő, szép az élet” – mondta a telefonban az időpont egyeztetésekor Cservenyák Tibor. A Szolnokról induló egykori klasszis kapus rendre a magyar tengert veszi célba nyaranta, és egykori csapattársaival is fontosnak tartja a kapcsolattartást.

Jelenleg Zürichben, a helyi egyetemi klinika egyik vegyészlaborjának a vezetője, rákkutatással foglalkozik. Egészen pontosan a PET-eljárással, a vizsgálathoz szükséges radioaktív anyagok előállításáért felelős az intézményben. Még az is elképzelhető, hogy a közeljövőben hosszabb időre is hazalátogat, a szakmája miatt.

Amikor hazajön, kötelező a Balatonozás?
Természetesen, sőt, inkább Balatonkenese a bázis, de Budapesten is több napot töltök. Sokat járok haza Magyarországra.

Akadnak olyan külföldre szakadt magyarok, akik nem tartják fontosnak, hogy időről időre hazalátogassanak. Miért fontos ez Önnek?
Harminchat éves voltam, amikor elmentem, ma hatvanöt vagyok. Kaptam egyszer egy könyvet dr. Ódor Lászlótól, ő Magyarország berni nagykövete volt. Azt írta nekem a könyvbe: „Kívánom neked Tibor, hogy a kéttornyú hazádat építsd tovább”. Itthon kaptam meg mindent, és nemcsak a vízilabda jelent óriási kötődést, hanem a szakmám is. Amikor 15 évvel ezelőtt a zürichi klinikára kerültem, és megjelentem az első külföldi kongresszuson, ott találkoztam a magyar szakemberekkel. Rögtön meghívtak a hazai konferenciákra, és mindig jövök is. A sport és a szakma csodálatosan párosul számomra.

A vízilabdázók közül sokan szereztek diplomát sportpályafutásuk alatt. Még az újkori pólósok körében is előfordult ez, de talán egyre ritkábban.
Akkor szinte ez kötelező volt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen sportágban és garnitúrában nőttem fel. Az első évek persze nehezek voltak: az 1972-es olimpia miatt halasztottam, majd 1976-ban az olimpia miatt csak októberben védtem meg a diplomámat. A tanáraim rugalmasak voltak, de minden követelménynek meg kellett felelni, és meg is feleltem.

Miért lett vegyészmérnök?
Mindig a matematika, a fizika és a kémia érdekelt, ezzel akartam foglalkozni. 1966-ban a miskolci egyetem kohómérnöki szakán kezdtem a tanulmányaim, de éppen abban az évben derült ki, hogy a vízilabdában vihetem valamire. Ott nem igazán lett volna erre lehetőség, és így jött Budapest és a Műegyetem.

Az egészségügyben dolgozik, látja a mindennapi tragédiákat és az örömteli dolgokat is. Egy-egy vizsgált beteg további sorsát követi, vagy ki kell zárnia ezt? Nehéz munka?
A PET-eljárás a rákkutatásban a tumor korai stádiumának kimutatására szolgáló képalkotó módszer. Az az általunk előállított anyag, amit befecskendeznek, tudatosan egy olyan anyag, ami oda megy, ahol a tumor van. Minden szerv vizsgálatakor más és más anyagot kell a szervezetbe juttatni. Figyelmen kívül kell hagyni az eredményt. A vizsgált páciensek között közvetlen ismerős az elmúlt tizenöt évben hat ember volt. Közülük öten meghaltak. Szaladunk a rák után, de azért vannak eredmények. Mi ott a laborban nem tudunk gyógyítani, mi a korai stádium felderítésében segítünk.

Fotó: MTI

Egy korábbi interjúban jelezte, keresték Magyarországról is a munkája apropóján, hogy esetleg visszatérjen ide dolgozni. Előfordulhat?
A magyar kollégák megtudták, hogy idén elmegyek nyugdíjba, kérdezték, mennyit leszek itthon. Azt mondták, ha több mint hat hónapot, akkor nekik már megéri, hogy szaktanácsadóként alkalmazzanak. Sok minden felgyülemlett bennem. A debreceniek nagyszerűen dolgoznak, remek eredményekkel, de nagyon értékelnék, ha az ő munkájukat segíteném. Segíteni is fogom.

Szolnokon kezdte a pályafutását, de ahogyan olvastam, nem igazán emlékeznek ott Önre annyira, mint amennyire talán illene.
24 éves koromig Szolnokon éltem, az ember legszebb éveit, benne a gimnáziummal, kamaszként éli meg. Az 1972-es olimpiai ezüstérmemet még szolnoki játékos szereztem. Csodálatos éveket töltöttem ott. Nagyon büszke lennék arra, hogy ha a város engem befogadna erkölcsi értelemben így több évtized után. Vannak lépések, két sportszatyornyi érmet, serleget levittem, talán jut neki hely az új klubházban.

De Budapestet is szereti.
Engem budapesti fiúk, társak befogadtak. Soha nem éreztem magam vidékinek, lebecsültnek. Jól be tudtam illeszkedni.

Ez nem volt egyszerű akkoriban.
Nem. A szolnoki elődömnek, Boros Ottónak, a világ egyik legjobb vízilabdázójának például úgy tudom, nem is sikerült. Ő feljött az Újpestbe egy évre sikeres, olimpiai bajnok kapusként, és amint lehetett, menekült vissza Szolnokra. Nekem is azt mondták, hogy futni fogok vissza. Nem így lett, és ehhez persze két fél kellett.

Svájcban mennyire volt nehéz a beilleszkedés?
A vízilabda segített. A svájciak távolságtartóak, de a sport felé nyitottak. Igyekeztem a nyelvet gyorsan megtanulni, az edzések után ott is előfordult a sörözgetés, és ott össze lehet barátkozni.

A svájci vízilabdának van fejlődési lehetősége?
Minimális. A Solothurn elnöke egy pólóőrült volt. Mikor megtudta, hogy esetleg oda tudok igazolni, mindent megtett ezért. Kibrusztolt nekem mindent, a munkaengedélyt, utazási engedélyt. Büszke volt arra, hogy nála játszott egy magyar vízilabdás. Nem az volt a fontos, hogy Cservenyák Tibor, hanem, hogy elérte, hogy egy magyar vízilabdázó a faluban játsszon. Úsztam is egyébként Svájcban, többször nyertem szenior bajnoki címet.

1973-ban világbajnok lett a magyar válogatott, soraiban Önnel. Hogyan jellemezné a csapat tagjait? Kezdjük Balla Balázzsal!
A legkeményebb, de legvidámabb vízilabdás bekk.

Bodnár András.
A tudatos felkészülés mintaképe.

Csapó Gábor.
Vízilabda mellett pókerezni is tudott.

Faragó Tamás. 
Zseni.

Görgényi István.
A szorgalom mintaképe.

Kásás Zoltán.
Nagyszerű fiú.

Konrád Ferenc.
Ritka jó kezű csatár.

Molnár Endre.
Együtt voltunk, együtt vagyunk, és remélem együtt is leszünk.

Sárosi László.
A legjobb barát.

Szívós István.
Mindenki léce.

Mekkora szerepe volt Gyarmati Dezsőnek abban az egységben, ami jellemezte ezt a csapatot, és jellemzi a tagjait ma is?
1972-ben ez a csapat már együtt volt, predesztinálva volt arra, hogy nyerjen, de akkor még nem Dezső volt az egyedüli szakmai felelős, hanem Rajki Béla. Mikor egyedül övé volt a felelősség, akkor hozzá tudta tenni azt a pici pluszt, ami kellett a csodálatos széria beindulásához. Fantasztikus edző volt, Isten nyugosztalja.

Mennyire mélyen követi a pólót?
A részletekre, például a szabályváltozásokra, szakmai dolgokra az elmúlt 15 évben nem nagyon volt időm. Elolvasom a híreket, megnézem a meccseket, és néha felhívom Molnár Bandit vagy Kásás Zolit, hogy jót beszélgessünk az aktualitásokról, nyaranta pedig gyakran találkozom velük. Épp Zolitól hallottam, hogy beindul egy új edzői képzés, amit támogatok. A mai srácoknak gratuláltam sms-ben és az interneten. Szivós Marci felhívott, és megköszönte a gratulációt, ez nekem nagyon jól esett. 29 éve nem itt élek, és a mai világbajnok csapatból felhív valaki…

Szép gesztus. Viszont nagyon magas lesz az elvárás velük szemben, például a 2014-es Európa-bajnokságon, Budapesten. Igaz, ez mindig így volt.
Bizony így. Tatán ültünk a tv előtt 1972-ben, és láttuk, ahogy azt mondja Rajki Béla, hogy az ezüstérem már kudarc. Óriási terhet rakott ránk, később az OTSH elnöke is lefitymálta az ezüstöt. Akkor és ma is apróságokon múlik, hogy valakii arany- vagy ezüstérmes, netán bronzérmes vagy negyedik lesz. A mozaikok nagyon jól álltak össze erre a barcelonai világbajnokságra. Nagy Viktor kiválóan védett, köszönhetően Gergely Pista remek kapusedzéseinek, neki külön is gratuláltam. A védekezés is kiváló volt, ebben Benedek Tibor fantasztikus munkája van benne, és az, hogy a srácok tisztelettel és alázattal néznek rá a vízből. Hittek, akartak. Látni kell, hogy most már nincsenek szériák, elég csak a szerbekre gondolni, nem tudtak olimpiát nyerni.

Horkai György mondta a junior vb végeztével, a képzést tekintve le vagyunk maradva 5 évvel a nemzetközi élmezőnytől. Mit gondol erről?
Nem tudok erre hiteles választ adni, csak visszaemlékezni, milyen volt régen. Nekem volt, hogy azt mondták az edzés végén Szolnokon: „Tibor, maradj itt már egy kicsit védeni, még lőnénk neked.” Ott maradtunk. Ezt ma az edzésbeosztások, a vízfelület hiánya miatt nehéz megoldani, régen spontán is volt erre lehetőség. Ettünk egy lángost, utána visszamentünk passzolni. Ettől függetlenül az edzésidőn kívül az egyéni képzést meg lehetne erősíteni, hogy az ember csiszolja a tudását. Sokszor ekkor jön rá valaki a hibáira. Ha 1000 lövést kapok, akkor 1000 olyan lövést kaphatok a vb-n is. Ha 200-at lőnek egy edzésen, akkor annyival kevesebb a sanszom a vb-n, mert nem tudom, a többit hogy kell kivédeni. Én munkahívő vagyok. Talán Zürichben is ezt vették észre. A céltudatos munka hihetetlen messzire tud vezetni, ezt láttuk a mostani világbajnokságon is.