Férfi BENU Magyar Kupa: újra trónon a Szolnok

2016. december 18. 18:57

Cseh Sándor együttese visszavágott a tavalyi fináléért, ezúttal 10–4-re legyőzte az Egert, így újra kupagyőzelmet ünnepelhetett.

Fotók: Madar Dávid

Finoman fogalmazva a védekezésre fektették a fő hangsúlyt a kezdetekben a felek. Persze közel sem biztos, hogy tudatos terv volt ez, viszont látva a hátsó munkát, itt is, ott is keményen őrizték egymást. Az első negyedben Braniszlav Mitrovicsnak és Nagy Viktornak is beírhattuk néhány strigulát a védés rubrikába, mindazonáltal inkább számítottak ezek kötelező feladatnak, mintsem bravúrnak. A hevesiek három fórt, a szolnokiak kettőt hagytak parlagon. A kivételt a 6. percben vezetett akció jelentette, amikor is Cseh Sándor időkérését követően Varga Dénes lőtt precízen a baloldalról a hosszúba.

A második menetben rögvest az első támadásból gól született, hiszen emberelőnyben Hosnyásznky Norbert elhajlásos lövése akadt be – de a bajnok visszavette azonnal a vezetést, hiszen Milan Alekszics ezúttal nem fölé lőtt emberelőnyben, mint az első negyedben, hanem remekül várta meg, míg szerb olimpiai bajnoktársa „elsüllyed” a kapuban, és biztosan lőtt a hálóba. A Szolnok kapta el hamarabb a ritmust elől, Alekszics, Andrija Prlainovics, majd Vámos Márton is „betette” a soros emberfórt, miközben odaát szenvedtek az egriek, a Hárai Balázs által nehezen kiharcolt fórban speciel rosszul érkezett a labda a kiemelkedő Kovács Gergő kezére.

„Talpra állt innen az Eger?”
– mondatott ki többektől a kérdés így 5–1-es szolnoki vezetésénél. Nos, igyekezett mindent megtenni Dabrowski Norbert csapata, hogy igen lehessen a válasz: az addig nem „jutalmazott” Bedő Krisztián kibrusztolt egy ötöst, amelyet Erdélyi értékesített, majd a negyed végén egy páros kiállítás, majd egy szolnoki büntetés után 5 a 4 ellen a dudaszóval szinte egy pillanatban Lőrincz Bálint lőtt a hosszúba. Mi tagadás, a kétgólos különbség újra élessé tette a partit.

Nagyszünet után a mostanság tarthatatlan Vámos villant akcióból, őt átellenben Borisz Vapenszki követte: a balkezes légiós ugyan először még mellé trafált, ám a következő hevesi támadásnál újra próbálkozott, méghozzá sikerrel. S miután Lőrincz blokkolta Prlainovics lövését, visszaúszás közben pedig Mezei Tamást kiállították a meccset kézben tartó bírók (dr. Molnár Tamás és Molnár Péter), emberelőnyben a mínusz egyért támadhatott az Eger. Dabrowski időkérdése után azonban Milos Csuk fölé lőtt.

Élesedett a csata a vízben, hevesebben reklamáltak az edzők is egy-egy ítéletet. A Szolnok támadásait nem jöttek össze, Prlainovicsot cserével végleg állították ki, de az Eger nem tudott élni a lehetőséggel: Nagy Viktor kétszer egymás után hárította Hosnyánszky lövését. A világbajnok kapus aztán Kovács Gergő löketét is kiütötte, tartva csapatának az eredményt. A társak aztán rátettek egyet az előnyre: Decker Ádámot, majd Hárait is kiküldték Kis Gáborról, kettős fórban pedig Alekszics volt kíméletlen. Az Eger utolsó támadásánál Kovács Gergő helyzetbe hozta magát, de végül nem tudott kicsikarni sem ötöst, sem kiállítást, nem gólt, így 7–4-es szolnoki előnnyel mentek az utolsó pihenőre.

A záró negyedben semmi sem sikerült az egrieknek, Nagy Viktor magabiztosan szedte le a labdákat, Aaron Younger pedig a nyolcadik találatot is bevitte. A végleg kiállított Csukot is elveszítette a címvédő, érződött, innen már képtelen visszajönni a meccsbe. Másfél perccel a vége előtt hangzott el először a Tüskeuszoda lelátóján a „Kupagyőztes! Kupagyőztes!” rigmus, amit Zsivko Gocics fejelt meg egy góllal. A végén Cseh Sándor beküldte a kapuba Kardos Gergelyt, így ő is a vízben ünnepelhette Younger újabb gólját. A Szolnok visszavágott a tavalyi vereségért, és visszaült a kupában is a trónra. A csapatoknak az érmeket, illetve a győztesnek a kupát dr. Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja, illetve Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára adta át.

Férfi BENU Magyar Kupa, döntő


ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép 4–10 (0–1, 3–4, 1–2, 0–3)

Tüskeuszoda. Vezette: Molnár T., Molnár P.

Eger: B. Mitrovics – Decker Á., Hosnyánszky 1, Lőrincz 1, Milos Csuk, Erdélyi 1, Hárai. Csere: Kürti, Csucskovics, Kovács Gergő, Vapenszki 1, Bedő Biros B. Vezetődző: Dabrowski Norbert

Szolnok: Nagy V. – Gocics 1, Vámos 2, Mezei, Prlainovics 1, Varga Dénes 1, Jansik D. Csere: Szatmári, Hangay Z., Alekszics 3, Younger 2, Kis G. Fülöp, Kardos G. (kapus). Vezetődző: Cseh Sándor
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok