Férfi BENU Magyar Kupa, Eger–Szolnok: nagy meccs lesz!

2016. december 18. 08:28

Akárcsak egy esztendeje, idén is Eger–Szolnok mérkőzést rendeznek a kupadöntőben. Tavaly hazai pályán az Eger nyert, vasárnap estére kiderül, hogy a Tüskeuszoda kinek lesz kedves helyszín.

Most már sorozatban kerül sor az Eger–Szolnok döntőkre, hiszen a legutóbbi kupa- és bajnoki finálét is ez a két gárda vívta, ráadásul mindkét sorozat hatalmas csatát hozott. A tavalyi kupadöntőben például a rendes játékidőben döntetlenre végeztek a felek, s végül ötméteresekkel győzött az Eger.

„Legalább olyan szoros meccsre számítok, mint amilyet egy éve vívtunk, amikor ötmétersekkel nyertünk. Remélem, idén is szoros lesz a végjáték" – mondta Erdélyi Balázs, aki három gólt lőtt az OSC elleni elődöntőben, és a szélsőhöz hasonlóan készül edzője, Dabrowski Norbert is. – „Nagyon nehéz mérkőzés lesz, egy nagyon erős Szolnok ellen. Azt szeretném, hogy ugyanúgy a végén dőljön el a meccs, mint tavaly, de odáig el is kell jutni, nem is lehet más a célunk, minthogy alakuljon döntetlen körül a mérkőzés, és majd a végén dőljön el.”

A túloldalon a kupadöntő kevésbé, a bajnoki finálé már inkább kellemes emlék, persze egy-egy ilyen gigászi ütközetet követően az öröm (vagy a bánat) mellett azt sem feledik a felek, hogy mekkora csatát vívtak. „Komoly mérkőzés lesz, a tavalyi döntőt is az Egerrel játszottuk, fel kell szívni magunkat, nem kezdhetünk úgy, mint a Honvéd ellen” – mondta Fülöp Bence, aki duplázott a szombati elődöntőben.

fotó: Madar Dávid

A Szolnokot irányító Cseh Sándor abból a szempontból más irányból közelítette meg a finálét, hogy szerinte ez most mindkét csapat számára már egy pici siker. „A szezon előtt minden élklub vezetője arról beszélt, hogy körülbelül négy egyforma erős csapat van – fogalmazott Cseh Sándor. – Mi kivertük a Ferencvárost, az Eger az OSC-t, ezért jó dolog a döntő, ahol természetesen mindkét csapat győzni akar. Sok apróság dönti majd el a meccset, az éjszaka folyamán és vasárnap délelőtt megpróbáltunk minél jobban felkészülni.”
 
BENU Magyar Kupa, férfiak, döntő, Tüskeuszoda
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa-Közgép 18:00
A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok