Csoportelsőként a nyolc között!

2016. december 14. 08:55

Az új-zélandi leány ifjúsági világbajnokság harmadik napján csapatunk magabiztos, 17–5-ös győzelmet aratott Németország felett, így Kanadát megelőzve megnyerte a csoportját. Mindez azt jelenti, hogy biztosította helyét a legjobb nyolc között, és ellenfelét várja a pénteki negyeddöntőben. Ez az Új-Zéland–Olaszország párharc győztese lesz.

A Kanada elleni 11–11-es döntetlen után adott volt a feladat a mieink számára: miután a tengerentúli rivális 12–8-ra vert még az első napon Németországot, csapatunknak minimum öttel kellett győzniük a csoportelsőség megszerzéséhez. Nos, már a nagyszünetben hat gól volt a felek között!

Kapunkat ezúttal Magyari Alda védte – jól. A védekezés is nagyon rendben volt, a németek nem tudtak mit kezdeni az akaratos, megfelelően agresszív védelemmel. Ráadásul a támadójátékot sem érhette kritika, Hertzka Orsolya újra hátán vitte a csapatot. Mellette ezúttal is gólerősen játszott Vályi Vanda, továbbá három gólt jegyzett Tóth Csenge és Mucsy Mandula is.

A fölényes, 17–5-ös siker csoportelsőséget, egyúttal közvetlen nyolc közé jutást jelent. Ami a folytatást illeti: válogatottunk pénteken az Új-Zéland–Olaszország nyolcaddöntő, várhatóak az olaszok ellen vívja negyeddöntőjét.


Leány ifjúsági világbajnokság, Auckland
D-csoport, 3. forduló
Magyarország–Németország 17–5 (4–1, 3–0, 5–1, 5–3)
Magyarország:
Magyari – Hertzka 4, Tóth Cs. 3, Vályi V. 3, Mchunu 1, Ádám 2, Miklós R. 1, Kiss E., Koncz, Mucsy 3
A mérkőzés megtekinthető: itt

A csoport másik mérkőzésén:
Kanada–Mexikó 19–4

Végeredmény: 1. Magyarország 5 pont, 2. Kanada 5 pont, 3. Németország 2 pont. 4. Mexikó 0 pont

További eredmények
A-csoport:

Dél-Afrika–Spanyolország 3–19
Új-Zéland–Oroszország 6–16

Végeredmény: 1. Oroszország 6 pont, 2. Spanyolország 4 pont, 3. Új-Zéland 2 pont, 4. Dél-Afrika 0 pont

B-csoport:
Ausztrália–Hollandia 9–11

Végeredmény: 1. Hollandia 4 pont, 2. Olaszország 2 pont, 3. Ausztrália 0 pont

C-csoport:
Egyesült Államok–Kína 14–7
Görögország–Japán 27–9

Végeredmény: 1. Görögország 5 pont, 2. Egyesült Államok 5 pont, 3. Kína 1 pont, 4. Japán 1 pont

A nyolc közé jutott: Oroszország, Hollandia, Görögország, Magyarország

A nyolcaddöntő párosítása: Spanyolország–Ausztrália, Új-Zéland–Olaszország, Egyesült Államok–Németország, Kína–Kanada

A negyeddöntő párosítása:
Oroszország–Egyesült Államok/Németország
Hollandia–Kína/Kanada
Görögország–Spanyolország/Ausztrália
Magyarország–Új-Zéland/Olaszország


Az új-zélandi vb-keret
Lekrinszki
Gina, Magyari Alda – kapusok
Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Kiss Eszter Lara, Koncz Hanna, Mchunu Hlengiwe, Mihály Kinga, Miklós Réka, Mucsy Mandula, Muzsnay Fanni, Tóth Csenge, Vályi Vanda – mezőnyjátékosok



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok