Mindenki aranyérmes a 2. Mikulás-kupán – a tehetségek bizonyítottak

2016. december 09. 12:30

Martfűn Tomasovszky László vendéglátásának is hála rendezhették meg újra az eseményt, amelyen a 2002-as korosztály legjobb játékosai mutathatták meg tudásukat. Horkai György utánpótlás-igazgató örül, hogy az ifjak igazolták tehetségüket.

Ami egyszer bejött, folytatni kell – ennek apropóján idén is megrendezték a Mikulás-kupát! A második alkalommal lebonyolított eseményen újra négy régió csapatai csaptak össze egymással – a Budapest, az Alföld, az Észak-kelet és a Dunántúl régió legjobb 2003-ban született játékosai mutatták meg tehetségüket az utánpótlás-edzőknek, közözzük dr. Horkai György férfi utánpótlás-igazgatónak.

A helyszíne ezúttal is Martfő volt, ahol a Thermál Fürdő igazgatója, Tomasovszky László látta vendégül a 2. Mikulás-kupa mezőnyét.

„Nagyon hálásak vagyunk Lacinak, ezúton is szeretnénk megköszönni a fantasztikus vendéglátást
– fogalmazott Horkai György. – Csodálatos körülmények között lakhattak,m étkezhettek és játszhattak a gyerekek, a fedett 33-as uszoda egy ilyen fürdőben tényleg páratlan. És tekintettel arra, hogy Tomasovszky László úgy búcsúzott el tőlünk, hogy jövőre is vár bennünket, talán mondhat, sikerült hagyományt teremtenünk.”

Ami a mérkőzéseket, illetve magát a kiválasztást illeti: év közben minden régióban zajlottak az edzések, így összesen körülbelül 120 kiválasztott gyerek kapott lehetőséget a bizonyításra ebben a korosztályban, akik közül az edzők a Mikulás-kupára a legjobb 16-ot hozták el. Martfűn aztán minden régió csapatai megmérkőztek egymással, majd a pénteki, záró napon a csapatok hat-hat legjobbikát „vakon elosztva” vegyes csapatokká formálták, így játszottak szoros meccseket.

„Ezen a tornán nem volt győztes, hiszen minden gyerek nyert, mindenki aranyérmet vihetett haza – tette hozzá a montreali olimpiai bajnokunk. – Láttunk sok tehetségek, vannak nayon ügyes gyerekek. Rendkívül hasznos három napot töltöttünk együtt, minden tapasztalatot, évközit és ittenit leszűrve kezdheti majd meg a közös felkészülést a 2003-as keret, azaz alakulhat ki a korosztály első válogatott csapata. A régiós rendszer előnye, hogy ennyi gyereket meg tudunk nézni, és így tudunk jól válogatni.”

Derekas Szilárd és Béres Gergely a Budapest régió, Szilágyi Péter, Gyulaváry Zoltán és Jakab Dániel az Észak-kelet régió, Lehmann István és Csendes Csaba az Alföld régió, Nikola Stojadinov és Kardos István pedig a Dunántúl régió csapatait vezették.

Mikukás-kupa, 2016.

A Budapest régió csapata

Budapest régió–Alföld régió 14–8 (4–2, 4–0, 2–3, 4–3)

Az Alföld régió csapata

Gólszerzők: Molnár E. 5, Dubinák Sz. 3, Spitz M. 2, Hajdú B., Mészáros M., Tátrai D., Tardi Z., ill. Berkó Á. 4, Kasza D. 2, Lakatos S., Biki Sz.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az Észak-kelet régió csapata

Észak-kelet régió–Dunántúl régió 15–3 (3–0, 3–1, 5–1, 4–1)

A Dunántúl régió csapata

Gólszerzők: Gyólya N. 3, Hajdú B.3, Kis F. 3, Tőzsér D. 2, Lőrincz Á. 2, Balogh B., Vismeg Zs., ill. Ekler Zs. 2, Szúcs D.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Alföld régió–Észak-kelet régió 6–5 (0–1, 1–1, 2–2, 3–1)
Gólszerzők:
Koltai D. 2, Berkó Á., Lakatos S., Biki Sz., Takács K., ill. Gólya N. 2, Lőrincz Á. 2, Hajdú B.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Budapest régió–Dunántúl régió 24–2 (6–2, 5–0, 7–0, 6–0)
Gólszerzők:
Dubinák Sz. 7, Molnár E. 6, Vígvári V. 6, Mészáros M. 2, Spitz M. 2, Csapó Á., ill. Ekler Zs., Tóth M.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Észak-kelet régió–Budapest régió 5–19 (0–3, 0–6, 3–7, 2–3)
Gólszerzők:
Hajdú A. 2, Gólya N., Lőrincz Á., Balogh B., ill. Mészáros M. 4, Dubinák Sz. 3, Hajdú B. 3, Vígvári V. 3, Molnár E. 2, Csapó Á. 2, Spitz M., Gál S.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Dunántúl régió–Alföld régió 5–14 (3–4, 1–3, 1–4, 0–3)
Gólszerzők:
Czeilinger T. 2, Ekler Zs., Szabó B., Nagy Á., ill. Kovács R. 3, Kasza D. 3, Kürti-Szabó M. 2, Koltai D. 2, Berkó Á., Lakatos S., Takács K., Fekete Á.
(Teljes jegyzőkönyv: itt)




19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok