Vámos Márton a végén villant

2016. november 30. 20:44

Sokáig üldözte az A-Híd-OSC-Újbuda a Szolnoki Dózsa-Közgépet a Bajnokok Ligája első fordulójában, és úgy tűnt, hogy Bátori Bence gólja döntetlent ér, a dudaszó pillanatában azonban Vámos Márton megszerezte negyedik gólját, egyúttal a győzelmet a Szolnoknak.

fotó: facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Jól mutatja az OSC és a Szolnok keretének bőségét, hogy a Kovács Gábor, Szatmári Kristóf, Szabó Balázs, Német Toni, Hangay Zoltán sorból – kiegészülve a Hannover BL-keretéből kimaradó balkezes Balatoni Mátéval – egész kulturált kis csapatot lehetne kiállítani. Olyat amelyik a felsőházba jutásért küzdene az ob I-ben. Főleg ha bekerülne a kapuba még egy olyan pólós, aki a szerdai Bajnokok Ligája meccsen ugyan sapkában, de szárazon üldögélt, hiszen az újbudai együttes kapujában ezúttal nem Bisztritsányi Dávid, hanem Barabás Botond kapott szerepet. 

A beugró kapus már a második szolnoki gólnál mérgelődött egy kicsit, mivel talán elérhette volna Aaron Younger lövését, de a túloldalon a kezdőkapus Nagy Viktor is dühös volt magára, amikor beakadt Bundschuh Erik bombája. Barabás Botond aztán az első negyed végén védett először, majd a második kezdetén rögtön másodszor is, és összességében nem rajta múlott, de a nagyszünetre már kettővel vezetett a vendég Szolnok.

Ezt az előnyt pedig a második félidőben is tartotta Cseh Sándor együttese, amely 20 másodpercen belül elveszítette a cserével kiállított Andrija Prlainovicsot, illetve a kipontozódó Jansik Dávidot. De ezt is elbírta a Szolnok, no meg azt is, hogy Bátori Bence és Zalánki Gergő is villant, mert a többi esetben Nagy Viktor bravúrosan védett, támadásban meg a harmadik negyedben is eljutott legalább két gólig a Dózsa. A vendégek ráadásul lecseréltették Barabás Botondot, de nem a teljesítménye miatt, hanem mert kapott egy fejlövést, így az utolsó kilenc percre jöhetett Bisztritsányi Dávid.

Az OSC pedig egy pillanatra sem adta fel, Salamon Ferenc, majd Nagy Ádám góljával jött fel mínusz egyre, sőt, 6.8 másodperccel a lefújás előtt Vámos Márton kiállítása után Bátori Bence egyenlített. 3–3 után most volt először döntetlen a meccs! Azonban itt sem volt még vége a csatának, a középkezdés után ugyanis Vámos Márton kiharcolt magának egy lövésnyi helyet, majd a dudaszó pillanatában Bisztritsányi Dávid kapujába vágta a labdát, így a három negyeden keresztül vezető Szolnok végül megszerezte a három pontot. Köszönhetően Vámos klasszisának.


Bajnokok Ligája, férfiak, 1. forduló, A-csoport
A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép 8–9 (2–2, 1–3, 2–2, 3–2)
Nyéki uszoda. Vezette:
Gomez, Juanola
OSC: Barabás – Brguljan, Bátori 2, Salamon F. 1, Hegedüs G., Seman 1, Bundschuh 1. Csere: Bisztritsányi (kapus), Nagy Á. 1, Zalánki 1, Gór-Nagy, Juhász Zs., Nikics 1. Edző: Vincze Balázs
Szolnok: Nagy V. – Gocics, Vámos 4, Jansik D., Mezei, Varga Dénes 1, Fülöp 1. Csere: Crousillat, M. Alekszics, Younger 2, Prlainovics 1, Kis G. Edző: Cseh Sándor
 
Olympiakosz Pireusz (görög)–AN Brescia (olasz) 8–4 (2–2, 2–0, 1–2, 3–0) 
Gólszerzők: Milonakisz 2, Funtulisz, Doszkasz, Murikisz, Kolomvosz, M. Janovics, Espanol, ill. N. Presciutti 3, Napolitano

Olympic Nice (francia)–Spandau 04 Berlin (német) 6–8 (1–1, 1–2, 3–2, 1–3)
Gólszerzők:
Laversanne 2, Csakics, Monneret, Hansen, Izdinsky, ill. Mateo Csuk 2, Marzouki 2, Dedovics 2, Saudadier, Stamm

A további program
2. forduló, december 10.

Brescia–Spandau
Nice–OSC
Szolnok–Olympiakosz
3. forduló, december 21.
Brescia–Szolnok
Olympiakosz–Nice
Spadau–OSC
4. forduló, január 18.
OSC–Brescia
Spandau–Olympiakosz
Szolnok–Nice
5. forduló, február 8.
Nice–Brescia
Olympiakosz–OSC
Szolnok–Spandau
6. forduló, február 18.
Brescia–Nice
OSC–Olympiakosz
Spandau–Szolnok
7. forduló, március 1.
Brescia–OSC
Nice–Szolnok
Olympiakosz–Spandau
8., forduló, március 22.
Nice–Olympiakosz
OSC–Spandau
Szolnok–Brescia
9., forduló, április 5.
Olympiakosz–Szolnok
OSC–Nice
Spandau–Brescia
10. forduló, április 26.
Brescia–Olympiakosz
Spandau–Nice
Szolnok–OSC
 
Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály Uszodakomplexum - akciósan jegyet és bérletet december 31-ig itt lehet váltani!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok