BL, A-csoport: legyen két magyar továbbjutó!

2016. november 30. 09:56

Rögtön a csoportkör első fordulójában összecsap egymással a Szolnoki Dózsa-Közgép, illetve az A-Híd-OSC-Újbuda, s reméljük, hogy mire a tizedik játéknapon újra találkozik a két magyar csapat, mindketten továbbjutnak a hatos döntőbe.


fotó: facebook/OSC Waterpolo - Balogh Máté

OSC–Szolnok párharc nélkül nincs BL! Mintha csak ez is egy szabály lenne a Bajnokok Ligájában, hiszen amióta mindkét gárda szerepel az elitsorozatban, rendre összegabalyodnak valamelyik fázisban. A 2014–2015-ös kiírásban a 3. selejtezőkörben mérkőztek meg egymással, a 2015–2016-os szezonban a csoportkörben jött el a csatájuk ideje, utóbbi pedig a 2016–2017-es idényben is megismétlődik. Sőt, már az első fordulóban megrendezik a csoport magyaros rangadóját, amely ugyanúgy kötelező eleme a sorozatnak, mint a záróakkordot jelentő hatos döntő.

Jelentős különbség azonban, hogy ezúttal a Szolnoknak biztos a helye a szezon végi hatos döntőben – továbbá a magyar bajnoknak a főtábláért sem kellett selejteznie –, ami viszont azt is jelenti, hogy az A-csoportban már csak két továbbjutásra jogosító hely kiadó. Ezekért pedig ádáz harcot vív majd a júniusi margitszigeti final sixben ezüstérmes Olympiakosz, az OSC, valamint a Brescia. No meg a Szolnok, amelynek célja a csoportelsőség, hiszen akkor rögtön az elődöntőben kezdené majd a hatos döntőt.

„A múlt héten két fontos rangadónk volt, s mindkettőt megnyertünk – utalt Cseh Sándor a Szolnok edzője a OSC elleni bajnoki, illetve az FTC-vel szembeni kupasikerre. – Nehéz tartani ezt a szintet, de mindent megteszünk azért, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Az első meccs mindig nehéz, azonban szeretnénk győzelemmel kezdeni a sorozatot, amire szükség lenne ahhoz, hogy megnyerjük a csoportot.”

Edzőjéhez hasonlóan Nagy Viktor is a csoportelsőséget emelte ki, valamint, hogy folytatnák az OSC elleni jó sorozatukat. A biztos továbbjutás tudatában valóban az első hely lehet a Szolnok igazi célja, amihez majd nemcsak az OSC-t, hanem a többi nagy riválist is le kell győznie. Csakhogy a négy erős csapat miatt bőven benne van a pakliban a körbeverés, ami aztán majd az OSC számára is fontos lehet, hogy Vincze Balázs együttese odaérhessen a maradék két hely egyikére.

Az OSC sokat erősödött az előző szezon óta, amikor negyedik lett a csoportban, hiszen immár két erős centere van a csapatnak – a megfelelő középcsatár hiánya alaposan bekavart a múlt idényben –, ráadásul érkezett Zalánki Gergő is, szóval egyáltalán nem lehetetlen, hogy a fővárosi együttes csatlakozzon a Szolnokhoz.

„A sorsolásból adódóan úgy áll a helyzet, hogy az idei három mérkőzésen a maximális kilenc pontot kellene megszerezni ahhoz, hogy biztos alapot adjon céljaink eléréséhez – mondta Vincze Balázs, aki a célként először kitűzött főtáblára jutás után a hatos döntőbe kerülne csapatával. – A Bresciával kapcsolatban testközelből szereztünk tapasztalatot a selejtezőben, velük nagyjából azonos szinten vagyunk. Független attól, hogy akkor döntetlen lett a meccs vége, ott a jó első negyed után még három erős negyedünk volt, míg a múlt héten a Szolnokkal szemben csak két és fél negyedig játszottunk jól. Az pedig a bajnokságban és BL-ben sem lesz elég egy ilyen szintű csapat ellen."
 
Az OSC-Szolnok mérkőzést a Digi Sport közvetíti, és a tervek szerint az európai szövetség honlapján a Bajnokok Ligája összes csoportmérkőzése követhető lesz, így tv nélkül sem maradhatunk le a Szolnok, az Eger (a hevesiek a Jug Dubrovnik otthonában kezdenek - itt olvashatja előzetesünket) és az OSC meccseiről, valamint bármelyik BL-partiról.


Bajnokok Ligája, férfiak, A-csoport
1. forduló, november 30.
Olympiakosz–Brescia, 18.30
OSC–Szolnok, 19
Nice–Spandau, 19.30
2. forduló, december 10.
Brescia–Spandau
Nice–OSC
Szolnok–Olympiakosz
3. forduló, december 21.
Brescia–Szolnok
Olympiakosz–Nice
Spadau–OSC
4. forduló, január 18.
OSC–Brescia
Spandau–Olympiakosz
Szolnok–Nice
5. forduló, február 8.
Nice–Brescia
Olympiakosz–OSC
Szolnok–Spandau
6. forduló, február 18.
Brescia–Nice
OSC–Olympiakosz
Spandau–Szolnok
7. forduló, március 1.
Brescia–OSC
Nice–Szolnok
Olympiakosz–Spandau
8., forduló, március 22.
Nice–Olympiakosz
OSC–Spandau
Szolnok–Brescia
9., forduló, április 5.
Olympiakosz–Szolnok
OSC–Nice
Spandau–Brescia
10. forduló, április 26.
Brescia–Olympiakosz
Spandau–Nice
Szolnok–OSC

Férfi Bajnokok Ligája Hatos Döntő – 2017. május 25–27., Dagály Uszodakomplexum - akciósan jegyet és bérletet december 31-ig itt lehet váltani!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok