A bajnok érkezik a listavezetőhöz

2016. november 23. 07:41

A Fradi–Eger összecsapás után az A-csoport gigászai is megmérkőznek egymással: szerda este az A-Híd-OSC-Újbuda fogadja a bajnoki címvédő Szolnok Dózsa-Közgépet.

fotó: facebook/Szolnoki Vízilabda Sport Club

Tizenhárom egymás elleni meccsnek kellett ahhoz eltelnie, hogy ne az legyen a kérdés az OSC berkein belül, hogy legyőzhető-e a Szolnok, hanem hogy legyőzhető-e egymás után kétszer. A címvédő Dózsa ugyanis egy döntetlent követően sorozatban tizenegyszer nyert fővárosi riválisával szemben az elmúlt két szezonban, mígnem az OSC október 5-én a tiszaligeti Vízilabda Arénában törte meg rossz szériát.

Akkor végig vezetve nyert 14–11-re a vendéggárda, az alapszakaszban pedig most jött el az idő a következő találkozóra. A tét nem csupán a győzelem, hiszen a felek viszik magukkal az egymás elleni eredményeiket, ha pedig az OSC ismét győz, akkor hat ponttal állna jobban a középszakaszban, mint a Dózsa, vagy éppen hat nulláról kezdhetné majd az esetleges egymás elleni elődöntőt. Éppen ez lehet az, amit a Szolnok szeretne elkerülni, szóval komoly kis csatára számíthatunk.

„Természetesen szeretnénk maximalizálni a saját esélyeinket, a helyzet úgy áll, mint az első OSC-vel szembeni meccs előtt. Lehet élet-halál, viszont az is előfordulhat, hogy nincs akkora jelentősége, ez azonban csak tavasszal derül majd ki – utalt Cseh Sándor Szolnok-edző arra, hogy a középszakaszban a Fradi, Eger duó ellen is lehet még pontokat gyűjteni, és adódhatnak bőven körbeverések majd. – Nem állunk jól, hiszen Andrija Prlainovics továbbra is beteg, hétfőn pedig megsérült Zsivko Gocics válla, a keddi edzésen nem volt vízben, nagy csoda kéne ahhoz, hogy játszhasson szerdán. Fizikailag és taktikailag is elvégeztük a szükséges munkát, játszottunk magyar és külföldi csapatokkal edzőmeccseket, azokon pedig már úgy nézett ki a játékunk, ahogy én szeretném. Igaz, az csak egy váz, a következő kérdés, hogy fontos szituációkban miként tudjuk ezt előadni, ennek megválaszolásához szükség van egy-két hétre és három-négy meccsre.”

Az élcsapatok előtt álló komoly terhelés újbudai oldalon is téma, nem véletlen, hogy az OSC Duborvnikban edzőtáborozott a múlt héten, ahol a BL-címvédő Juggal és a montenegrói bajnok Jadran Herceg Novival gyakorolt. „Komolyan edzettünk, ennek éreztük még nyomát a pécsi bajnokin, de felkészültünk az előttünk álló meccsekre – mondta Bátori Bence, az OSC szélsője, majd kitért a Szolnok elleni rangadóra is. – Szolnokon először lerohantuk őket, de nem csak azzal nyertünk, hiszen felzárkóztak 11–10-re, és utána tudtunk ismét elhúzni, s végül győzni. Most már van egy meccs, amiből mindkét csapat kiindulhat, amiből lehet készülni. A bajnokság későbbi alakulásától is függ, hogy mennyit számít a szerdai eredmény, de ettől függetlenül nekünk hazai pályán mindenképpen a győzelem a célunk.”

E.ON férfibajnokság, A-csoport, 9. forduló
A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa-Közgép, 18:00
ContiTech-Szeged-Diapolo–PVSK-Mecsek Füszért, 18:30
DVSE–KSI SE, 19:00
VasasPlaket–Metalcom-Szentes, 19:30

Az A-csoport állása:
1. OSC 22 pont
2. Szolnok 21
3. Vasas 16
4. Szeged 15
5. Debrecen 7 (70–87)
6. Pécs 7 (73–92)
7. Szentes 4
8. KSI 0



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok