BENU Női Magyar Kupa: őrült izgalmak után a BVSC a döntőben

2016. november 19. 17:28

A házigazda Dunaújváros sokéig vezetve végül 10–10-et játszott a vasutasokkal. Következhetett az ötméteres párbaj, amelyben végül 5–4-re Petrovics Mátyás csapata bizonyult jobbnak, így vasárnap 13 órától (tv: M4 Sport) az UVSE ellen döntőzhet.

Fotó: Madar Dávid

A Szentes–UVSE elődöntő, a bronzérmek kiosztása után folytatódott a show Dunaújvárosban, ahol a házigazda és a BVSC játékosai álltak fel a bemutatáshoz. No, ez a meccs már nem kis izgalmakat, nem kis feszültséget ígért – s így is lett!

Már rögvest az első negyedben egymásnak estek a felek, nyoma sem volt tapogatózásnak, ment az adok-kapok, mentek a lövések is szép számmal. Ezeket hol tudta hárítani Kasó Orsolya és Bolonyai Flóra, hol nem, született is hét gól ebben a játékrészben. Rendre Takács Orsolya szerzett vezetést a vendégeknek, nem lehetett feltartóztatni – igaz, előbb Menczinger Kata, majd Gurisatti Gréta egyenlített hasonló szép találattal. A világ- és Európa-bajnok harmadik góljára már nem érkezett válasz, sőt megtoldotta eggyel a zuglóiak másik világbajnoka, Kisteleki Dóra, ezzel vezetett 4–2-re Petrovics Mátyás csapata. Bolonyai bravúrral védte Garda Krisztina lövését, ám Gursatti újra túljárt az eszén, így egy gólra olvadt a BVSC-előnye.

Csakhamar újra kettő lett azonban, hiszen a második menet elején Kisteleki villant újra, elégedetlenkedtek is egy sort az uszodát megtöltő hazai drukkerek. Majd tapsoltak. Tapsoltak, mert előbb Szilágyi Dorottya, majd a hétközi UVSE elleni győztes bajnokin remeklő, három gólt jegyző Vályi Vanda talált be a kapuba, azaz egyenlített a házigazda. Időkérés után előnyben próbálkozhatott a BVSC, de Kasó védte Leimeter Dóra bombáját – átellenben aztán a Dunaújváros játszhatott fórban, miután Somhegyi Noémi a meccsen nem először bizonyította, válogatott szinten képes centerezni, ergo nehéz őt megtartani. Petrovics Mátyás sárga lapot kapott, Mihók Attila is időt kért. Majd megkapta második sárga lapját, így azt már nem a kispad előtt láthatta, amint csapata folytatta menetelését. A fórt belőtte csapata, majd Szilágyi is pontosan célzott – sőt a jó védekezésének hála már a háromgólos előnyért támadott! Jött egy fór, de Horváth Brigitta labdáját a kapufa segítségével védte Bolonyai! Átellenben Takács harcolt ki ötöst, amelyet Kisteleki értékesített – így lett 8–5 helyett 7–6.

A feszültség fokozódott a nagyszünet után, itt is, ott is elizgulták a játékosok a helyzeteket, túlhelyezték a labdákat, avagy Kasó, illetve Bolonyai védett nagyokat. A BVSC időkéréses fórban hibázott nagyot: az egy dolog, hogy blokkba ment a lövés, ám a hazaiak 3-1-es lefordulással tetézték a vasutas gondokat, Gurisatti pedig nem hibázott. A Dunaújváros tehetsége a következő ziccert viszont kihagyta, Bolonyai védett – s miután odaát Takács villant negyedszerre, 9–6 helyett 8–7 állt a táblán.

Egyszóval a tűzzel játszott a házigazda, küzdött, nagyot küzdött a BVSC.

A záró negyed Somhegyi falból lőtt előnygóljával indult, de kisvártatva Máté Zsuzsanna hatalmas bombával válaszolt. Az Újváros hibázott, majd Kasó védett nagyot, de a sarokdobás után ő is tehetetlen volt Kisteleki lövésével szemben. A riói olimpián védő kapus újra nagyot védett, majd indított a megúszó Menczingert, aki a másik oldalon érkező Szilágyival lövetett gólt – 4.02-vel a vége előtt 10–9-re vezettek a hazaiak.

Nem sokáig, hiszen Gyöngyössy Anikó ötöst brusztolt ki, amelyet Kisteleki értékesített. Az öldöklő küzdelemben remegtek a kezek, Vályi Fanni például emberelőnyben adta el a labdát. A végén senkinek sem sikerült bevinni a döntő tust – következhettek az ötméteresek.

Ebben az első kör után 4–4 lett (Bolonyai Somhegyi Noémi, Kasó Varga Viktória lövését védte), majd a második kör első kísérleténél Kasó Kisteleki, Bolonyai pedig Garda lövését védte. Máté nem hibázott, Somhegyi a lécre bombázott, ezzel 5–4-re a BVSC nyert a párbajt.

Így vasárnap 13 órától (tv: M4 Sport) UVSE–BVSC döntőt rendeznek.

BENU Női Magyar Kupa, négyes döntő, Dunaújváros

Elődöntő
Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–BVSC-Zugló-Diapolo 10–10 (3–4, 4–2, 1–1, 2–3) – ötméteresekkel 4–5
Fabó Éva Sportuszoda, vezette: Birri G., Marnitz M.

DUNAÚJVÁROS:
Kasó – Szilágyi 3, Menczinger 1, Gurisatti 3, Horváth B., Somhegyi 1, Vályi F. Csere: Huszti, Garda, Ziegler, Vályi V. 2, Mchunu. Vezetőedző: Mihók Attila

BVSC: Bolonyai – Farkas K., Kisteleki D. 5, Takács O. 4, Leimeter, Kele, Gyöngyössy. Csere: Utassy, Pócsi, Tamás V., Varga V., Máté 1. Vezetőedző: Petrovics Mátyás

A Szentes-UVSE elődöntőről itt olvashat!

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok