E.ON férfibajnokság: idegenben is nyert a Vasas a Debrecen ellen

2016. november 19. 15:56

A hazai pályán aratott győzelem után idegenben is legyőzte a VasasPlaket a Debrecent, így gyakorlatilag eldőlt hogy a piros-kékek kerülnek be a legjobb nyolc közé.

Fotó: Nagy Anita

Az utolsó szalmaszál. Ebbe kapaszkodhatott a Debrecen a Vasas elleni mérkőzést megelőzően, hiszen a Komjádi uszodában egygólos vereséget szenvedett a hajdúsági együttes már hat ponttal volt lemaradva a Vasastól, és tudta, ha nem nyer a piros-kékekkel szemben, akkor elbúcsúzhat a legjobb nyolc közé jutástól.

Az M4 Sport által közvetített találkozón a Debrecen dolgát az sem könnyítette meg, hogy csapatkapitánya Kállay Márk sérülés miatt hiányzott, míg a spanyol Sergi Moránál csak az utolsó pillanatban vált biztossá, hogy vállalhatja a játékot. Ezek után Müller Máté góljával már 28 másodperc után mégis vezetett a Debrecen, míg a második támadásából egyenlített a Vasas. Ezután percekig a blokkolt, védett, valamint elhibázott lövések váltogatták egymást, az első negyed utolsó előtti percében pedig ismét a Debrecen került előnybe.

Aztán az egész mérkőzés hasonlóan alakult, mint az első negyed. A csapatok igyekeztek, küzdöttek, de sokkal inkább a hibák, illetve a pontatlan lövések domináltak. A Debrecen rendre vezetést szerzett, azonban egyszer sem tudott két góllal elhúzni, a Vasas is mindig egyenlített. Sőt, a negyedik felvonásban az előző játékrész vége előtt két másodperccel betaláló Marnitz Gergőnek köszönhetően először álltak jobban a piros-kékek. A Fradiból igazolt pólós pedig olyannyira belejött a góllövésbe, hogy egy perc múlva már harmadszor volt eredményes, így már kettővel ment a Vasas.

Földi László együttese a hátralevő szűk öt és fél percben okosan őrizte előnyét, Lukas Durik góljára hamar válaszolt Burián Gergő, így a Vasasé lett a három pont. A vendégek sikere azt jelenti, hogy a felső- és az alsóházat illetően gyakorlatilag eldőltek a fontos kérdések az A-csoportban.

„Nagy tétje volt a mérkőzésnek, itt dőlt el ugyanis, hogy a Vasas biztosítani tudja-e a helyét velünk szemben a felsőházban – mondta Komlósi Péter, a Debrecen edzője. – Jól küzdöttünk, három negyeden át meg tudtuk valósítani, amire készültünk, a negyedikre viszont mintha elfáradtunk volna, rossz döntéseket hoztunk. Nekünk most át kell értékelni a céljainkat, remélem, ebben partner lesz a csapat és az elnökség is, most más utat jelölünk majd ki magunknak.”

A túloldalon érthetően nagyobb volt az elégedettség, Földi László nyugodtabban nyilatkozhatott, mint kollégája: „Nagyon nehéz meccs volt, amelyen csak az utolsó negyedben sikerült előnyt szereznünk. Tudtuk, hogy így lesz, nem is számítottunk másra, egy ilyen mérkőzésen az sem számít, hogyan játszik a csapat, egy a lényeg, a győzelem. Boldogok vagyunk, hogy ezt elértük, készülünk a Szentes ellen.”

„Csalódott és fáradt vagyok, de sokkal inkább csalódott. Az utolsó mentsvár lett volna számunkra ez a győzelem, és még akkor is szükségünk lett volna bravúrra, így viszont elúszott a lehetőségünk a legjobb nyolc közé jutásra. Volt sérülés miatt hiányzó, illetve sérülten szereplő játékosunk, sajnos elfáradtunk a negyedik negyedre és a kritikus helyzetekben rossz megoldásokat választottunk” – mondta szomorúan Lévai Márton, akihez csatlakozott Marnitz Gergő abból a szempontból, hogy azzal kezdte, mindkét csapatból sokat kivett a mérkőzés. „Végül aztán mi bírtuk jobban erővel, ezt mutatja, hogy a harmadik negyed végén is egyenlítettünk, a negyedben pedig elléptünk két góllal.”


E.ON férfibajnokság, 8. forduló, A-csoport
DVSE–VasasPlaket 7–8
(2–1, 1–1, 2–3, 2–3)
Debrecen:
Lévai M. – Durik 2, Somlai, Müller 2, Süveges, Szőke 1, Fekete. Csere: Smitula, Tóth P. 1, Kuncz, Mora 1, Busilacchi
Edző: Komlósi Péter
Vasas: Jónás – Burián 1, Koopman 1, Bóbis 3, Babay, Takács B., Steinmetz Á. Csere: Bencz, Mészáros Cs., Simon H., Hőna, Njegovan, Marnitz G. 3
Edző: Földi László
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Korábban játszották:
KSI SE–Szolnok 4–16
További program:
Metalcom-Szentes–ContiTech-Szeged-Diapolo, 18.00
PVSK-Mecsek Füszért–A-Híd-OSC-Újbuda, 19.00



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok