Komjádi-kupa: fordított a címvédő Ferencváros

2016. november 16. 21:24

A Pécs, az Eger és a Honvéd kettős győzelemmel jutott be a Komjádi kupa legjobb négy csapata közé, míg a címvédő FTC ledolgozta háromgólos hátrányát a Vasassal szemben, majd ötméteresekkel továbbjutott.

Fotó: FTC Vízilabda

Elsőként a Pécs jutott be a legjobb négy közé a Komjádi kupában, mivel a hazai pályán aratott sikert követően idegenben is 8–7-re nyert az UVSE ellen. A pécsiek a harmadik negyedben döntötték el a találkozót, a négy gólt szerző szerb Drasko Gogov vezérletével.

A Pécshez hasonlóan az Eger is kettős győzelemmel került a legjobb négy közé, miután az együttes a hétfői idegenbeli siker után hazai pályán is legyőzte a BVSC-t, Kovács Gergő az első meccs triplája után ezúttal négyet vágott.

A dupla siker sormintája aztán Kaposváron sem szakadt meg, hiszen az első találkozón tíz góllal nyerő Honvéd ezúttal kilenccel volt jobb ellenfelénél, a legeredményesebb játékos itt is négy gólig jutott, ő pedig a honvédos Kiss Bálint volt.

A kettős győzelmeket illetően aztán az FTC–Vasas összecsapáson megtört a sorozat. A címvédő zöld-fehérek hétfőn 11–8-ra kaptak ki a tavalyi döntőben legyőzött Vasastól, a visszavágón viszont nyerni tudtak a piros-kékek ellen. A háromgólos különbség a negyedik negyed derekán alakult ki először, s hiába zárkózott fel a Vasas mínusz kettőre 39 másodperccel a lefújás előtt Beliczay Bendegúz 12–9-re alakította az eredményt, jöhettek az ötméteresek! A szétlövésben a vendég Vasas pólósai kétszer is hibáztak, a ferencvárosiak viszont csak egyszer, így aztán Turnai András gólja a Fradi továbbjutását jelentette.

Komjádi-kupa, negyeddöntő, visszavágók

UVSE–Pécsi SN Zrt. 7–8 (1–2, 2–1, 0–3, 4–2)
Gólszerzők:
Kibédi 2, Bauer, Sélley Rauscher, Szentesi D., Keresztúri, Baksa B., ill. Gogov 4, Macsi 2, Csacsovszky E., Opacak
Továbbjutott: Pécs (kettős győzelemmel, 16–14)
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

ZF-Eger–BVSC-Zugló 17–14 (4–4, 4–3, 6–2, 3–5)
Gólszerzők:
Kovács G. 4, Kürti 3, Szalai G. 3, Magyar 2, Biros B. 2, Tamir 2, Antal, ill. Nagy Á. 4, Szabó B. 3, Várnai 3, Mátyok, Tanczer, Molnár K., Sugár
Továbbjutott: Eger (kettős győzelemmel, 28–20)
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Kaposvári VK–RacioNet-Honvéd 3–12 (1–3, 0–1, 1–2, 1–6)
Gólszerzők:
Tóth Á. 2, Rózs, ill. Kiss B. 4, Pintér 3, Reibel 2, Kalanovics, Irmes P., Gregor
Továbbjutott: Honvéd (kettős győzelemmel, 29–10)
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

FTC-PQS–Vasas SC 12–9 (3–4, 4–0, 3–4, 2–1) – ötméteresekkel: 4–2
Gólszerzők:
Szőke 3, Irmes M. 2, Turnai 2, Gál 2, Beliczay 2, Vogel S., ill. Bencz 4, Burián 4, Trombitás
Továbbjutott: FTC (24–22)
(Teljes jegyzőkönyv: itt)








E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok