Kedd, 20 óra, M4 Sport: műsoron a Halhatatlan Kemény-legények!

2016. november 07. 18:39

Az egyesült államokbeli Santa Clarában magyar idő szerint október 30-ra virradó éjszakán az International Swimming Hall of Fame tagjai közé választott legendáinkat elkísérte Sztancsik Tamás szerkesztő-riporter is, aki 48 perces filmet készített a kinti napokról. A korábbi Kemény-legények epizódok méltó lezárását.

Jelentjük, a film elkészült!

Sztancsik Tamás szerkesztő-riporter 48 perces alkotását kedden 20 órától tűzte műsorára az M4 Sport – nem kérdés, ezt minden vízilabdabarátnak, minden sportrajongónak látnia kell. Látnia kell, hiszen mint az egyik főszereplő, dr. Molnár Tamás fogalmazott: „Nyolc év után újra együtt töltöttünk három napot, ami önmagában is felettébb felemelő volt számunkra, de az a számtalan poén, ami elhangzott, vicces jelenet, amit megéltünk, felejthetetlenné tette az amerikai utazást. És akkor a ceremóniáról még nem is beszéltem.”

No, igen, nem más, mint a magyar idő szerint október 30-ra virradó éjszaka jelenti a fő aktualitást, amikor is az International Swimming Hall of Fame, azaz a nemzetközi sportági halhatatlanokat tömörítő szervezet Santa Clarában beiktatta tagjai közé a Sydneyben, Athénban és Pekingben olimpiai aranyérmet szerző Benedek Tibort, Biros Pétert, Kásás Tamást, dr. Kiss Gergelyt, dr. Molnár Tamást és Szécsi Zoltánt.

A hat legendás pólósunkat elkísérte az Egyesült Államokba Sztancsik Tamás, aki kamerájával igyekezett minden érdekfeszítő pillanatot megörökíteni – mint kérdésünkre elmondta: „Afféle életmű összefoglalóról van szó. Leültem mindegyikükkel kint beszélni, a mókás és vicces jelenetek mellett ezek jelentik a film gerincét. Kemény Dénestől érkezett a felkérés, ő vetette fel, hogy menjek ki forgatni, ami, mondani sem kell, nagyon jól esett, egyben méltó lezárását jelenti egy felejthetetlen korszaknak”.

Bizony, a riporter korábban négy sikereses kisfilmet forgatott a válogatottról, amelyben az említett hat játékos és dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány az állandóságot jelentette – a "Kemény legények" részei 2001-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben bepillantást nyújtottak a kulisszák mögé, még jobban megismerhettük a játékosokat, egy olyan csapatot, amelyet bátran páratlannak nevezhettük. Tagjai közül hatan állhattak háromszor is Olümposz tetején, hatan lettek hivatalosan is halhatatlanok, de mint mindannyian elmondták: a siker közös, összes bajnoktársunknak ajánlják ezt a büszke címet.

Ezt természetesen Szancsik Tamásnak is megemlítették, akivel mosolyogva megosztottak olyan információkat is, amelyből kiderül:
- miért utálta Kiss Gergő Kásás Tamást
- hogy viselte az 5-ös sapkában csodált legenda, hogy apja, Kásás Zoltán ott van a válogatott stábban
- hogyan lett rögtön az elején szobatárs Biros Péter és Kiss Gergő, hogy aztán közel 500 napot töltsön egy lakótérben a tizenhat év alatt


… és így tovább, és így tovább…

„Sokat mókáztunk, akár még San Francisco 99ers múzeumában, sőt ott a bolt előtt aztán labdát is dobáltak a srácok. Voltunk együtt a San José NHL-csapatának meccsén, de maga a díjátadó ceremónia próbája is emlékezetesre sikeredett. Tartalmasan, felemelő napok voltak” – tette hozzá a szerkesztő-riporter, aki a film címét profin nem gondolta túl, nemes egyszerséggel a „Halhatatlan Kemény-legények”-et adta neki.

„Kíváncsi vagyok rá, még én sem láttam” – említette Molnár „Papesz”. Bizonyosan nincs egyedül! Mert ezt tényleg látni kell, velük ünnepelni.

Szóval, kedden este 20 órától M4 Sport, műsoron a Halhatatlan Kemény-legények!

a.z.




























E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok