Hétszeres BEK/BL-győztest vert a BVSC-Zugló!

2016. október 29. 19:51

Az Euro Kupa 2. selejtezőkör 2. játéknapján Märcz Tamás csapata 10–6-ra legyőzte az otthon játszó Mladost Zagrebet, így 3 ponttal a második helyen áll, és vasárnap a továbbjutásért játszhat a POSK Split ellen!

Fotó: BVSC-Zugló/Zágráb

Miután pénteken a BVSC nem bírt a Possilipo Napolival (8–12), a Mladost Zagreb pedig döntetlent játszott a POSK Splittel (8–8), szombaton a továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzés várt Märcz Tamás együttesére.

Amelyen aztán pazarul kezdett! Ugyan Vlahovic góljával a horvátok vezettek, de kezébe vette az irányítást a vasutas. Már az első negyedet megnyerte 2–1-re, köszönhetően a jó védekezésnek, Szakonyi Dániel kapusteljesítményének, illetve Kovács Péter és Török Béla akciógóljának.

S miután a második negyedben minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt, betalált Czigány Károly, majd fórból Létay Krisztián is, már 1–4 állt a táblán.

A hétszeres BEK/BL-győztes Mladost Zovic és Lazic találataival zárkózott, ám Török és Ambrus Ferenc is beköszönt, avagy 6–3-ra vezetett a BVSC. A negyed végén sajnos a hazaiak ásza, Luka Bukic fórból és akcióból is gólt jegyzet, így nagyszünetben visszajött a meccsbe a házigazda.

Sőt miután a harmadik menet elején Bukic ötméteresből is eredményes volt, „új meccs kezdődött”. Amelyben ismét villámrajtot vett a magyar együttes! Némi fel-le úszás, eredménytelen támadások után egy percen belül villant Szabó Bendegúz és Pásztor Mátyás, így aztán 8–6-os BVSC vezetéssel fordultak a felek a záró negyedre.

Ebben a kemény küzdelemben sem itt, sem ott nem született gólt, egészen a 7. percig, amikor is Pásztor talált be. Aztán Török is gólt lőtt, s végül 10–6-ra nyert a vasutas! Azaz vasárnap a POSK Split ellen a továbbjutásért játszik majd a BVSC!

Eredmény – Férfi Euro Kupa, 2. selejtezőkör, 2. játéknap, E csoport, Zágráb:

Mladost Zagreb (horvát)–BVSC-Zugló 6–10 (1–2, 4–4, 1–2, 0–2)
Gólszerzők:
Bukic 3, Zovic, Vlahovic, Lazic, ill. Török 3, Pásztor 2, Czigány, Létay, Ambrus, Kovács P., Szabó Bendegúz

POSK Split (horvát)–Posillipo Napoli (olasz) 7–13 (2–2, 0–3, 1–6, 4–2)
Gólszerzők:
Kunac 3, Delic 2, Begovic, Franicevic, ill. Cuccovillo 3, Mattiello 2, Subotic 2, Vlachopoulos 2, Foglio, Klikovac, Renzuto Iodice, Marziali

Az állás:
1. Posillipo 6 pont
2. BVSC 3 pont
3. Mladost 1 pont
4. POSK Split 1 pont

A 3. játéknap programja
Október 30., vasárnap:


BVSC-Zugló–POSK Split – 10.30
Posillipo Napoli–Mladost Zagreb – 12.00

Az Euro Kupa 2. selejtezőkör:

F csoport, Nápoly:


Canottieri Napoli (olasz)
FTC-PQS Waterpolo
Pays D’Aix Natation (francia)
CN Terrassa (spanyol)

A Ferencváros második mérkőzésén is nyert, 16–10-re bizonyult jobbnak a francia Pays D’Aix Natation együttesénél, így a 3. játéknap eredményeitől függetlenül továbbjutott – erről itt lehet olvasni


A csoportokból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe, ahol majd a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőköréből kieső csapatokkal sorsolják össze őket.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok