Semmi sem működött úgy, mint eddig: ha úgy tetszik, minden olyan elemben visszaesett a csapat az elődöntő során, amiben eddig jó volt, és ami eddig repítette. Különösen a védekezés roppant meg a horvátok elleni 13-10-es vereség során.

Pedig jól indult a meccs, bár egy előnyt kimaradt, kisvártatva egy lefordulásból Jansik Szilárd labdája valahogy bekerült Marcelic mögé. Aztán rosszul folytatódott. Olyan mederbe került a meccs, amilyenbe nem szerettük volna. Az első negyedben a horvátok gyakorlatilag kétszer lőttek kapura, ám mindkét fórjukból gond nélkül találtak be. És egyébként – semmi. Szerelgettük őket, elvittük a labdát a centereik elől, és ennyi. Átellenben viszont kihagytunk még egy előnyt, továbbá pontatlan lövésekkel próbáltuk átütni a zónájukat.

A második rész még drámaibban indult, a balkezes Viskovic hatalmas pattintott átlövés-góljával, majd Lozina centerezésével 4-1-re elmentek a horvátok. Ezután újabb pontatlan támadások következtek, ugyanakkor picit éreztük a hazai pálya előnyét, és három fórt is kaptunk, ebből kettőt pedig sikerült végre értékesíteni Jansik és Lőrincz révén.

Még fájdalmasabb volt, ami a harmadik negyed első felében történt. Kibekkelt fórral indítottunk, ám a megbeszéltek ellenére megint nem figyeltünk a balkezes Viskovicra, Bendes pedig nagyon nem érezte a horvát bombákat, azaz amikor a védekezési hibákat egy-egy bravúr helyretehette volna, ő sem tudott segíteni.

A lejtőn aztán csúsztunk tovább, hiszen egy kontratámadásból ötöshöz jutottunk, Lőrincz büntetőjét azonban védte a kapus, az ellentámadásból pedig Cagali átlövése akadt be – így lett 4-5 helyett 3-6. És ez nagyon nem mindegy egy világbajnoki elődöntőben. Német Toni centergólja szép volt, Jansik Szilárd újabb emberelőnyös találata nem különben, hogy aztán Manhercz is betaláljon egy fórból. 6-6 állt a táblán, ám azt kell mondanunk, még ekkor sem éreztük úgy, hogy elkezdtük uralni a meccset.

Meglovagoltuk a szerencsénket, hiszen kaptuk a fórokat sorban, ám egyértelmű volt: ahhoz, hogy tényleg a mi kezünkbe csússzon át a meccs, előbb-utóbb önállóan is meg kell állnunk a lábunkon, mert nem fognak a világ végezetéig segíteni a játékvezetők. Az ötös belövése épp azért lett volna fontos, mert utána két góllal már a vezetést vesszük át adott esetben, és utána már talán a horvátok sem lőnek annyira magabiztosan.

Így viszont Vukicevicen látszott például, hogy még mindig magabiztosan tüzel, hiába volt 6-6 és 7-7 a táblán, amikor elvállalta az emberelőny értékesítését. Hatalmas gólokat lőtt, a hátrányos védekezésünk ekkoriban nagyon nem működött, márpedig a fordításhoz legalább egy-két fórt ki kellett volna bekkelni.

Ez azonban nagyon nem ment. A negyedik negyed elején először is kiderült, hogy már nem segítenek minket, ahogy Bedőt kipontozták, abból ez egyértelműen látszott. Viszont két újabb horvát fór is beakadt, azaz 6-6 után zsinórban négyet vágtak be, és megint elmentek hárommal. Német Toni fórgólja után pedig ismét mi kerültünk előnybe, de ezúttal Lőrincz labdája mellészállt, majd 40 másodpercen belül kaptunk két újabb akciógólt, avagy 9-10 helyett 8-12 állt a táblán 3:52-vel a vége előtt – és itt elment a hajó. Marcelic ráadásul remekelt a horvátoknál, Jansik büntetőjét is megfogta, nálunk viszont az utolsó részre becserélt György Dávid sem tudott érdemben segíteni.

Nagy újdonságot nem mondunk – és hát a barcelonai világbajnokság egyérteleműen megmutatta ezt –, a kapusok teljesítménye ügydöntő súllyal esik latba. Ebben ma a horvátok egyértelműen felülmúltak minket: természetesen a kapus akkor tud jól védeni, ha a védők is segítik; nálunk ez sem működött, de a két hárított ötméteres, plusz a két-három ziccer megfogása mutatta, hogy bravúrok terén is emlékezetesebbet nyújtott Marcelic.

A végén még bement két előny, hogy valamelyest szebben fessen a végeredmény, ám összességében egyértelmű: nem igazán volt esélyünk a fináléra. Pontosabb játék kellett volna elöl, de különösen hátul.

A bronz még meglehet, ám tisztában vagyunk vele: a szerbek elleni csata vasárnap 16.50-től szintén iszonyatosan keménynek ígérkezik. Mondanánk, a fiúk igazán megérdemelnék az érmet az elmúlt időszakban elvégzett meló mennyisége, az egy év alatt bemutatott javulás okán – de sajnos, a dobogóra nem a vélt érdemek, hanem az aktuális meccsen mutatott játék alapján lehet felállni.

Azaz még kell egy utolsó nekidurálódás. Vasárnap ebben a felállásban utoljára játszanak együtt a srácok. Nem csupán a varázslatos szombathelyi közönségtől, de egymástól is illene méltó búcsút venniük.

Jegyzőkönyv

Magyarország–Horvátország 10-13 (1-2, 2-2, 4-4, 3-5)
Játékvezetők: Buch (spanyol), Uz (török)

Magyarország: Bendes – Sedlmayer, Jansik Sz. 3, Telegdy 1, Német 3, Lőrincz 1, Csapó. Cserék: Bedő, Berta 1, Gyárfás, Szabó B., Manhercz 1, György (kapus). Szövetségi kapitány: Horkai György

Horvátország: Marcelic – Bukic, Vukicevic 2, Buha 1, Gagulic 2, Macan, Viskovic 4. Cserék: Goreta 1, Fatovic, Cagali 2, Lozina 1, Zivkovic, Basic. Szövetségi kapitány: Vjeko Kobescak

Emberelőnyök: 13/7, ill. 10/6
Ötméteresek: 2/0, ill. –

Kapusok statisztikái: Bendes 3/11 (27%), György Dávid 1/6 (17%), ill Marcelic 7/17 (41%)

További eredmények:

Elődöntő
Olaszország–Szerbia 5-4

Az 5-8. helyért:
Egyesült Államok–Ausztrália 13-11
Spanyolország–Brazília 11-3

A 9. helyért:
Japán–Oroszország 12-11 (hosszabbítás után)

A 11. helyért:
Kanada–Üzbegisztán 14-13 (hosszabbítás után)

A vasárnapi progam

A 7. helyért
13.30 Ausztrália–Brazília

Az 5. helyért
15:30 Egyesült Államok–Spanyolország

Bronzmérkőzés
16.50 Szerbia–Magyarország

Döntő
18.10 Olaszország–Horvátország