Az olimpiai keresztszűkítés eredménye elkeserítette Menczinger Katát, az, hogy nem utazhatott a csapattal Rióba alaposan megtörte. Őszintén elárulta, önbizalomhiányban szenvedett, ezért nem ment végül külföldre. Vátozás kellett az életében, így elfogadta az ajánlatot, és a játék mellett már edzősködik is Dunaújvárosban.

Edző: Menczinger Kata.

Mi tagadás, szokni kell.

Mielőtt a női pólórajongók, többek között a férfiak szívükhöz kapnának, rögzítsük: nem, nem hagyta abba a vízilabdát a dunaújvárosiak világbajnoki- és Európa-bajnoki bronzérmese, csupán afféle kiegészítésképpen elkezdte a medenceparti munkát.

A város babycsapatát, a 2005-2006-os gyerekeket gardírozza a korábbi kapussal, Kardos Krisztinával egyetemben. De még mielőtt ezzel kapcsolatosan kérdeznénk, elkerülhetetlen a szerda esti, BVSC elleni felnőtt rangadó (11–11) felemlegetése.

„Dühös vagyok, mert megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből – fogalmaz a válogatott játékos. – Vezettünk 11–9-re, a végét finoman fogalmazva elrontottuk… Egyrészt a két emberhátrányos helyzetből egyiket sem tudtuk kivédekezni, másrészt a legvégén mi játszhattunk fórban 16 másodpercig, és noha három helyzetünk is volt, egyikünk sem lőtt kapura, végül lejárt az idő. Nem vállalta magára senki a felelősséget, ez bosszantó. Van még mit dolgoznunk.”

Kiegészítésképpen még hozzátette, hogy a szomorúság azért erősebb, mert lelki okok miatt lett volna fontos csapatának a siker, lévén az előző szezonban nem ment odahaza a BVSC ellen: „Nyerni akartunk, hogy végre elhiggyük, otthon is le tudjuk győzni ellenfelünket. Most sem sikerült. Persze ha azt veszem, hogy még manapság is alapozunk, futunk, kondizunk, lépcsőzünk, nagy terhelést kapunk, nincs probléma, nyilvánvalóan később, többek között a nemzetközi porondon kell jól játszanunk. De akkor is jó lett volna nyerni…”

És akkor a kellemesebb része: az edzősködés. Vajon honnan jött? Tervezett történet?

„Igazság szerint az olimpiáig vezethető vissza – mondja érezhetően mélyebb tónussal, avagy nem is feltétlen kellemesebb ez a rész… – Megfogadtam, ha nem kerülök be a riói csapatba, akkor elmegyek külföldre. Volt ajánlatom Franciaországból, három Olaszországból, ráadásul az egyik az igencsak nívós Messinától, de végül sok-sok álmatlan éjszaka után mégsem vágtam bele. Hogy miért? Elsősorban lelki okai voltak, olyan önbizalomhiánnyal szenvedtem, hogy nem mertem meglépni.”

Az őszinte vallomást nem mindennapi szomorúsággal ecseteli, nem vitás, él még benne a csalódottság. Ezt nem tagadja, de gyorsan hozzáteszi, szép lassan itt az ideje elengedni a történetet, különösen azért, mert visszacsinálni már nem lehet. Újra kell építenie magát.

„Miután eldőlt, hogy itthon maradok, nem volt kérdés a dunaújvárosi folytatás. Viszont éreztem, kell valami változás az életemben, máskülönben felőrölnek a válogatott dolgok. Ekkor jött az edzőm, Mihók Attila felvetése, hogy mit szólnék, ha elkezdeném az edzősködést a gyerekek mellett. Először ezt élből elutasítottam, mondván a pályafutása végén szokta elkezdeni az ember ezt a szakmát, ám utána gondolkodtam, s végül mégis elvállaltam. Adtam egy esélyt magamnak. Nem bántam meg! Jó érzés átadni a gyerekeknek azt a tudást, ami rám ragadt eddig, arról nem beszélve, mennyire tud hatni rám az a szeretet, amit a gyerekektől kapok.”

Kata meccsein rendre szurkolnak a Fabó Éva Uszodában a tanítványok, akik ajándékokkal halmozzák el edzőjüket – akinek végtelenül jól esik ez, persze lekenyerezni azért nem lehet. A munkát ugyanis el kell végezni.

„Lelkesek, ügyesek, láthatóan tanulni akarnak – teszi hozzá. – Eddigi két meccsünk volt, mindkettőt megnyertük, nagy volt utána a boldogság. Be is löktek a medencébe, megfürdettek, mondván az első sikereket meg kell ünnepelni. A következő fordulónk novemberben lesz, kíváncsian várom a folytatást!”

Menczinger Kata tehát cseppet sem unatkozik. A Dunaújváros csapatkapitánya napi tíz órát tölt az uszodában, s ha még igazán nem is virult ki, de talán jó úton van efelé. „Néha rám tör, hogy nem mehettem az olimpiára, de igyekszem egyre kevesebbet gondolni rá, végképp elfelejteni. Az olimpia óta nem beszéltem a szövetségi kapitánnyal arról, hogy számol-e velem a jövőben. Hogy mi lesz majd, éppen ezért kérdéses, most nem is gondolok erre, majd az élet alakítja.”

Egy biztos: az, hogy valakinek ennyire jelent a válogatott szereplés, sok mindent elárul sportolói mivoltáról.

a.z.