Működő gépezet – interjú Nemcsik Balázzsal, az MVLSZ főtitkárával

2016. október 18. 12:21

Miután szombaton tisztújító közgyűlést tart a Magyar Vízilabda Szövetség, megkértük a főtitkárt, adjon számvetést az eltelt négy esztendőről, illetve vázolja fel a hogyan továbbot. „Kialakult egy csapat, amelyben belsősök és külsősök közösen minden területen képesek helytállni ebben a nagyiparban” – szólt az értékelés.

Fotó: Madar Dávid

Máshol van az iroda, javarészt mások dolgoznak benne, pestiesen szólva máshogy nézünk mi ki…
Kétségtelen, sok minden megváltozott.

Eltelt négy esztendő, eljött a számvetés ideje?
Teljesen normális, hogy időszakonként illik összefoglalni és értékelni egy-egy közösség munkáját.

Miként tenné ezt meg a szövetséggel kapcsolatban?
Ott kezdeném, hogy alapjaiban alakítottuk át a szövetség működését. Az irodába fiatal, diplomás, nyelveket beszélő kollégákat vettünk fel, mindez szép lassan a működés hatékonyságában is visszaköszönt. Megalapítottuk például a versenyirodát, amely számos kollégával folyamatosan rendelkezésre állva szervezi a bajnokságainkat. Igyekeztünk a lehető legjobban kiszolgálni a sportágat, a klubokat.

A tengernyi munka közül talán az egyik legnagyobb kihívást a TAO adta feladatok elvégzése jelentette. Ezen a terülten meddig sikerült eljutni?
Köszönhetően annak, hogy az elmúlt két-három évben kiemelkedően képzett, szakértő kollégákat vontunk be a rendszerbe, nyugodtan állíthatom, manapság már bejáratott módszere van ennek a kétség kívül kiemelten fontos területnek. A Társasági Adókedvezmények jóváhagyását a belső iroda szervezi, emellett egy másik csoport a legalább annyira nehéz és fontos ellenőrzéssel foglalkozik.

Korábban Kemény Dénes elnök úr is említette, nagyon résen kellett lenni, mert bizony akadtak, akik, hogy is fogalmazzunk, ezzel-azzal próbálkoztak…
Mihamarabb igyekeztünk kiszűrni azokat, akik a rendszerből hasznot akartak húzni, és elsőbbséget adni azoknak, akik tiszta eszközökkel a munkájukat végzik. Kristálytiszta viszonyokat teremtettünk, csak és kizárólag a törvényes ügymenetnek vagyunk a hívei. Nem csak azért, mert ez követelmény felénk, hanem a belső igényünk is egyezik ezzel.

Akadtak konfliktusok ebből?
Konfliktusok mindig akadnak, nincs is ezzel baj. A lényeg a megoldás. És azt mindenkinek tudnia kell, nem hatalmi arroganciáról van szó, hanem abszolút jogos elvárásról, elvégre az adófizetők pénzéről beszélünk, ezt használjuk, ezzel kell maximális precizitással elszámolni.

Gazdaságilag miként áll a szövetség?
Örömmel mondhatom, hogy biztos lábakon. Az összes TAO-forrást sikerült a négy év alatt feltöltenünk, az adófizetőknek, a támogatóknak, a szponzoroknak hála egyre több szakmai programot tudtunk megvalósítani, amit nagy előrelépésnek tartok, főleg azért, mert ezekből hosszú távon rengeteget profitálhat a sportág. A gazdasági tevékenységünket is átszerveztük a négy év alatt, a vezetőtől, a könyvelőtől kezdve, a könyvvizsgálóval bezáróan minden terület felügyeletét új emberekre, szakértőkre bíztuk.

Szükség volt ekkora változtatásra?
Tekintettel arra, hogy a szövetség világa, a megnövekedett költségvetés, a követelmények az elmúlt időszakban jelentősen érzékelhető változásokon mentek keresztül, egyértelmű igen a válaszom. Fogalmazhatok úgy, hogy a működés a mai világban bizony egy bonyolult gazdasági folyamattá változott.

Lépést kell tartani a korral…
Vagy megelőzni. Igyekszünk innovatívak lenni. A kommunikációnk és a marketingünk is új arculatot kapott, korábban nem használt területeket is igyekeztünk a sportág javára fordítani, említhetném közülük hivatalos Facebook-oldalunkat, amely 215 ezres táborával magasan a legtöbb embert elérő szövetségi oldallá vált. Az M4 révén országos tévészerződést kötöttünk, amely garantált meccsszámmal biztosítja a sportág bajnoki és kuparendszerének a nagy nyilvánosságot.

A mögöttünk hagyott időszakban esemény eseményt követett, valamilyen szinten ez is a kezükre játszott, nem?
Abban feltétlen, hogy folyamatosan szem előtt volt a sportág. Mindez azonban lehetőség és kihívás is volt egyben, hiszen hatalmas szervezési munkát igényelt. 2013-ban a Masteres Eb a Margitszigeten és az ifjúsági vb Szombathelyen, a 2014-es Európa-bajnokság, az idei Bajnokok Ligája Final Six, a Vodafone-kupák, a BENU-kupák egytől egyig mind jól sikerült, nagy visszhangot kiváltó események voltak. Köszönhető ez a rendezvényszervezés, a körítés magas színvonalának, a sportszerető magyar emberek, szponzorok kulcsfontosságú támogatásának, nem utolsósorban annak, hogy azok, akik ma a szövetségben dolgoznak, képesek, alkalmasak arra, hogy megfeleljenek a sportvilág által támasztott legmagasabb követelményeknek.

Elégedett?
Nézze, javítani mindig lehet, sőt mindig kell, ez nem kérdés. Viszont arra büszke vagyok, hogy nemrég kezembe kerültek a 2013-ban felrajzolt terveink, és ezeket visszanézve azt mondhatom, javarészük megvalósult. Sőt bizonyos területeken sikerült túlteljesíteni! Értelemszerűen nem nézegettem állandóan ezeket a terveket, de utólag látva jó érzéssel gondol az ember arra, hogy mennyi mindenben léptünk előre. Kimondottan örömteli, hogy olyan képzéseket indítottunk el, és vittünk sikerre – gondolok itt elsősorban a játékvezetői tanfolyamokra, a hiánypótló szakedző képzésre vagy a sportvezetői képzésünkre –, amelyek egyértelműen a jövőt szolgálják.

Ha már a jövőt említette: szombaton tisztújító közgyűlés, hogyan tovább?
Itt az ideje új terveket készíteni! A legnagyobb hangsúlyt a szövetség utánpótlás fejlesztései kaphatja, ezen a területen sokkal hatékonyabbnak kell lennünk, nem véletlen, hogy momentán erre koncentrálunk a leginkább. Közben azon vagyunk, hogy a saját szerveztünk struktúráján is változtassunk. A gépezet nem áll meg: 2017-es világbajnokság, Bajnokok Ligája Final Six, 2020-as Európa-bajnokság következik, és közben a TAO-s programok is egyre nagyobbak.

Milyen átalakításokra célzott?
A főtitkári teendőket a tervek szerint a jövőben Hesz Máté látja el, aki múltjából adódóan is kiválóan érti a sport világát és jó kapcsolatot ápol a klubokkal. Én ügyvezetőként a kiemelt projektjeinkkel igyekszem minél több energiával foglalkozni. A TAO-ügyekben például nem lesz változás, továbbra is felügyelem a területet, a jól bevált metódus szerint zajlik majd a munka.

A cél?
Miután a mai sportvilág már az öt-hat évvel ezelőtti önmagára sem hasonlít, már ami a forrásokat, a feladatokat, az elvárásokat, a benne dolgozó szakembereket érinti, egyértelmű: megfelelni a kihívásoknak. Kialakult egy olyan csapat, amelyben a belsősök és a külsősök közösen minden területen képesek helytállni ebben a nagyiparban – mert a sport ma már egy iparág. Természetesen a külvilág ebből pusztán azt érzékeli, hogy az adott sportágban a válogatott csapatok miként teljesítenek, azaz a szövetségben dolgozók munkáját igencsak leegyszerűsítve a csapatok sporteredményei határozzák meg. Emiatt is hálásak lehetünk, hogy az elmúlt négy évben ilyen mennyiségű sikert értek el – világbajnoki aranyérem, Európa-bajnoki aranyérem, utánpótlásban elért aranyérem, hogy csak a legnagyobb győzelmekről beszéljünk. Megtiszteltetés, egyben felelősség, hogy ebben a sportágban dolgozhatunk.

a.z.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok