Az Eger is továbbment a BL-ben, jöhet a sorsolás

2016. október 16. 14:22

A kezdeti szoros eredmény után a meccs végére magabiztossá tette a Split elleni győzelmet a ZF-Eger a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Fotó: Fehér Kálmán

Ki-ki meccset játszott egymással a Split és az Eger vasárnap délben, merthogy Dabrowski Norbert csapata a francia Marseille biztos legyőzése után egy góllal kikapott a Veronától. Ez azt jelentette, hogy a csoportelsőségnek búcsút inthetett, hiszen a papírforma olasz győzelmet sejtetett a vasárnap délelőtti, Marseille elleni meccsre.

Ez be is következett, így a Split ellen a továbbjutást volt a tét a mieink számára - igaz, elég nagy különbségű vereség alkalmával esett volna csak ki a forduló előtt pont nélküli Split ellenében az Eger. A meccs akkor kezdődött el, amikorra kiderült, hogy az OSC csoportmásodikként lép tovább a bresciai csoportból, azaz a két magyar együttes nem kerülhet össze a harmadik, záró körben. (Az OSC találkozójáról itt lehet olvasni.)

Az Eger esélyesebb volt a Mornarnal, ehhez képest elég szorosan alakult a meccs eleje. Konkrétan 2-2-re végződött az első negyed, Hosnyánszky Norbert akciógólja után csak emberelőnyből találtak be a felek. 4-2-nél azt hittük, kicsit megnyugodhatunk, de viszonylag gyorsan egalizált a horvát csapat, és 5-5-nél is egyenlő volt az állás. Végül Borisz Vapenszki gondolta úgy, jobb lenne a nagyszünetre előnnyel vonulni, így is lett, 6-5.

Marino Cagalj egyenlített aztán 6-6-nál, de Bedő Krisztián válaszolt rögvest (7-6). A korábban a Vasasban is játszó Antun Goreta gondoskodott az egri szurkolók idegsejtjeinek károsodásáról, izgulni kellett.

A harmadik negyed második fele aztán a magyar bajnoki ezüstérmesé volt, annak ellenére, hogy Uros Cuckovicot cserével szórták ki és Bedő Krisztián is kipontozódott. Viszont sikerült 10-8-ra meglépni, így két gól volt az előny az utolsó nyolcperc előtt.
 
Ott aztán nem volt már mese, az Eger érvényesítette a papírformát, felőrölte ellenfelét, és így másodikként továbblépett a csoportból. Ellenfele a Hannover-Rijeka-Brescia hármasból kerül majd ki. A sorsolást várhatóan hétfőn délben elkészíti a LEN.
 
Dabrowski Norbert értékelése: "Tétje nem igazá volt a meccsnek, hiszen nyolc góllal kellett volna kikapnunk ahhoz, hogy ne mi menjünk tovább a második helyen, ami azért nem volt valószínű. Mindig nehéz egy olyan helyzetben játszani, amikor tudod, hoy jobb vagy, de egy harcos, minden mindegy alapon játszó ellenfél van a másik oldalon. A horvátok harcos csapat, fiatalok, ezért volt szoros a meccs első fele. De aztán megérdemelten győztünk ilyen arányban is. Jól látszott a hétvége során, hogy itt már nem érdemes számolni, erőviszonyokról beszélni, itt már nagyon komoly a tét. Meg lehet nézni a többi csoportot is, akadtak nagyon komoly csaták. A maradék nyolc csapatból csak négy megy a főtáblára, ez már elég komoly szint. A Brescia nagyon erős, a montenegrói válogatottakkal teletűzdelt Hannover az OSC ellen bizonyította, hogy szintén, és ott van a Rijeka is. Szerdához egy hétre már játsszuk is az első meccset, fel van adva a lecke."

Eredmény – Bajnokok Ligája, selejtező, 3. nap:

ZF-Eger-Mornar Split (horvát) 15-8 (2-2, 4-3, 4-3, 5-0)
Gólszerzők
: Hosnyánszky 4, Angyal 3, Lőrincz 2, Decker 2, Bedő 2, Vapenski, Kovács G., illetve Calic 3, Cagalj 2, Marovic, Zivkovic, Goreta

A másik mérkőzésen:

Verona (olasz)-Marseille (francia) 18-9 (4-2, 5-3, 5-4, 4-0)

Az E csoport végeredménye:

1. Verona 9 pont
2. Eger 6 pont
3. Marseille 3 pont
4. Split 0 pont

G csoport:

Duisburg (német)-Vouliagmeni (görög) 9-15 (1-5, 1-2, 2-5, 5-3)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Waspo Hannover (német) 6-8 (1-3, 3-3, 2-1, 0-1)

A végeredmény: 1. Hannover 6 pont, 2. Jadran 6 pont, 3. Vouliagmeni 6 pont, 4. Duisburg 0 pont

H csoport:

Primorje Rijeka (horvát)-Sabadell (spanyol) 5-12 (1-2, 1-3, 2-4, 1-3)
Steaua Bukarest (román)-Digi Nagyvárad (román) 10-12 (2-3, 3-3, 4-2, 1-4)

A végeredmény: 1. Rijeka 6 pont, 2. Nagyvárad 6 pont, 3. Sabadell 4 pont, 4. Steaua 1 pont
 
E csoport:

Brescia (olasz)-A Híd-OSC-Újbuda 11-11 (1-5, 3-2, 5-3, 2-1)
Sintez Kazany (orosz)-Crvena Zvezda (szerb) 11-4 (4-2, 4-0, 1-1, 2-1) 

A végeredmény: 1. Brescia 7 pont, 2. OSC 5 pont, 3. Kazany 4 pont, 4. Crvena Zvezda 0 pont
 
Továbbjutottak a 3. selejtezőkörbe:

Verona
Brescia
Hannover
Rijeka

Eger
OSC
Jadran Herceg Novi
Nagyvárad

 
-ds-



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok