BL: az Eger házigazda lesz, az OSC Bresciában bizonyíthat

2016. október 03. 14:03

Egy könnyebb és egy nehezebb csoport jutott a selejtezőben érdekelt két magyar klubnak a Bajnokok Ligája következő szakaszára.

Fotó: Fehér Kálmán

A hétvégén rendezték meg a Bajnokok Ligája első selejtezőkörét, amelyben az OSC volt érdekelt, Vincze Balázs csapata hozta mindkét mérkőzését, és bejutott a második körbe, ahol már a ZF-Eger is érdekelt.

A LEN nyoni központjában hétfőn délben elkészítették ennek a körnek a sorsolását. Nos, a bajnoki ezüstérmes házigazda lesz, megrendezi az E csoportnak becézett négyes küzdelmeit. Az ellenfelek: a francia Marseille, az olasz Verona és a horvát Mornar Split.
 
Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője így értékelte a sorsolást:

"Lehetett volna nehezebb és könnyebb csoportot is kapni, ha végignézzük a mezőnyt. Teljesen mindegy igazából, ki az ellenfél, tovább szeretnénk jutni, lehetőleg az első helyen. Ha ez sikerülne, akkor 66 százalék esélyünk lenne arra, hogy egy gyengébb csoport gyengébb másodikját kapjuk a főtábláért. Papíron Verona-Marseille-Mornar az erősorrend az ellenfelek közül, az olaszok erősítettek a Reccóból, döntetlent játszottak a Kazannyal, amely lényegében az orosz válogatott. A Mornar sem rossz, tele van olyan horvát játékosokkal, akik éppen kiöregedtek az utánpótlás-válogatottból, és bizonyítanák, hogy az olimpia után már helyük van a felnőtt válogatottban. Játszottunk velük egy korculai tornán, ahol csak a negyedik negyedben tudtuk őket megverni. De a Marseille is jó csapat, szerb játékosokkal, láthattuk, hogy az OSC is nehéz meccset játszott vele tavaly. Mivel elveszítettük a szabadkártyánkat, most a BL-főtáblára kerülés az elsődleges célunk, nekünk jövő héten tovább kell jutni, mindenképpen."

Az OSC Bresciába lesz hivatalos, ahol a hazaiak mellett a szerb Crvena Zvezda és az orosz Sintez Kazany lesznek a riválisok.
 
Vincze Balázs vezetőedző véleménye a sorsolásról: 
 
"Nehéz csoportba kerültünk, talán a négy csoport közül a legnehezebbe. Három közel azonos képességű csapatról beszélhetünk a Kazany, a Brescia és az OSC tekintetében. Két továbbjutó hely kiadó, megcélozzuk a két hely valamelyikét. Ezen belül természetesen szeretnénk csoportelsők lenni, hogy ez Olaszországban hogyan sikerülhet, arra majd megkapjuk a választ. Véleményem szerint a Kazannyal kezdünk majd, a házigazda Brescia az első nap játszhat a gyengébb játékerőt képviselő Zvezdával, és közben felmérheti, hogy mi és a Kazany mit és hogyan játszunk egymással." 

Mindegyik csoportban az első két helyezett jut tovább, és a harmadik, záró selejtezőkörre az első helyezetteket sorsolják majd össze a másodikakkal, a győztesek pedig felkerülnek a főtáblára, csatlakozván ezzel a már ott lévő csapatokhoz, így az alanyi jogon főtáblás Szolnokhoz.

E csoport (Helyszín: Eger): 

ZF-Eger
CN Marseille (francia)
SM Verona (olasz)
VK Mornar Split (horvát)

F csoport (Brescia):
 
AN Brescia (olasz)
Crvena Zvezda (szerb)
A Híd-OSC-Újbuda
Sintez Kazany (orosz)

G csoport (Herceg Novi):
 
NC Vouliagmeni (görög)
ASC Duisburg (német)
PVK Jadran Herceg Novi (montenegrói)
Waspo Hannover (német)

H csoport (Rijeka):
 
Primorje Rijeka (horvát)
CN SABADELL (spanyol)
CSM Digi Nagyvárad (román)
Steaua Bukarest (román)

A meccseket október 14. és 16. között rendezik.
 
A már főtáblás csapatok (már ki is sorsolták a csoportokat, sőt, már a menetrendet is):
 
A csoport

Olympiakosz Pireusz (görög)
Szolnoki Dózsa-Közgép
Olympic Nice (francia)
Spandau Berlin (német)
A D jelű 3. selejtező győztese 
A B jelű 3. selejtező győztese 

B csoport

Jug Dubrovnik (horvát)
Pro Recco (olasz)
CNA Barceloneta (spanyol)
Partizan Belgrád (szerb)
Az A jelű 3. selejtező győztese 
A C jelű 3. selejtező győztese 

A Bajnokok Ligája Hatos Döntőjét május 25. és 27. között rendezik Budapesten.
 
-ds-



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok