A parádés Szeged megszorongatta a bajnokot

2016. október 01. 20:15

Nagyon rá kellett kapcsolnia az UVSE-nek a Bujka Barbarát korán elvesztő Szeged ellen a női bajnokság nyitófordulójában.

Fotó: Madar Dávid

A női első osztályú bajnokság szombaton a Szentes-Eger meccsel rajtolt, amelyet magabiztosan hoztak a hazaiak, a találkozóról itt írtunk bőven.

A három esti meccsen sem számítottunk feltétlenül váratlan eredményekre, ehhez képest majdnem bombameglepetés lett az UVSE-Szeged mérkőzés vége. A bajnok azt a Szegedet fogadta, ahová a nyáron több szentesi játékos is átigazolt, így Gémes Alexa, Kádár Ildikó, no és persze Bujka Barbara.

Molnár Péter csapata kiválóan játszott a Hajós-uszodában, és egészen a negyedik negyed elejéig azt gondolhatta, hogy ponttal vagy pontokkal távozik Budapestről. Pedig a holland új igazolás, van der Sloot, valamint Keszthelyi Rita góljával 2-0-val kezdett az UVSE, mégis, az első negyed derekára egyenlített a Szeged, Tóth Petra és Kádár Ildikó talált be.

Bujka Barbara játéka kulcskérdés volt természetesen, nos, a játékvezetők nem kifejezetten foglalkoztak ezzel a vezérszereppel, a második negyed második percében kipontozódott a kiváló center. És a Szeged ezt is elbírta, rendre egyenlített, sőt, a harmadik negyed negyedik percében Gémes Alexa góljával 5-4-re, majd két perccel később Lengyel Dorottya találatával 6-5-re vezettek!

Érett a vaskos meglepetés, de aztán bejelentkezett Keszthelyi Rita, 8 másodperccel az utolsó negyed kezdete előtt egalizált. A negyedik szakaszban aztán tovább robbantott a hazaiak 8-asa, újabb két góljával már 2-vel ment a bajnok (Miklós Dóra sem volt már akkor a vízben, ő is kipontozódott.)

De az UVSE azért lett tavaly bajnok, mert ha kellett, kegyetlenül lecsapott a lehetőségre, az apró hibákat megtorolta, és így volt ez ezúttal is: a negyedik negyedben már-már fölényessé tette győzelmét, amely így négygólos lett számszerűen. A Szeged hasonló játékkal jó kis meccseket játszhat a folytatásban.

Az alapszakaszban is elinduló RacioNet-Honvéd volt a bajnoki ezüstérmes Dunaújváros első ellenfele, a papírforma biztos hazai sikert ígért. Ez be is következett, 20 gólt lőtt a héten az olaszországi Bogliascóban edzőtáborozó dunaújvárosi csapat.

A Honvéd még 3-3-ra tartotta ellenfelét az első negyed után, de ezt követően kiszakadt a hazai gólzsák, a hollandiai junior Eb legjobb kapusának megválasztott Magyari Alda sem tudott most bravúrokat bemutatni, (4/18, 22 százalékos védési hatékonyság), Gyöngyösi Boglárka is beállt a vendégek kapujába egyébként.

Jól lőttek tehát a hazaiak, és biztosan hozták az első bajnokit, ahogyan a BVSC is, a Tatabánya ellen. Petrovics Mátyás csapata mindössze 1 gólt kapott, cserébe 16-ot lőtt. A sok-sok fiatal játékos mellett rutinos pólósok is főszereplők voltak, hiszen Kisteleki Dóra és Crittenden Patrícia 3-3 gólt lőtt, a tatabányai kapuban Sós Ildikó védett jól.

A női bajnokság egy hét múlva folytatódik - ki tudja, lehet, hogy immár meglepetésekkel.

Eredmények – női bajnokság, 1. forduló:

UVSE-Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas 11-7 (2-2, 1-1, 3-3, 5-1)
Gólszerzők:
Keszthelyi 4, Csabai 2, van der Sloot, Szücs, Hertzka, Kövesdi, Kuna, illetve Gémes 2, Kádár 2, Lengyel Dorottya, Lengyel Dominika, Tóth P.
A teljes jegyzőkönyvet itt lehet megnézni.

Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics-RacioNet-Honvéd 20-7 (3-3, 5-1, 6-1, 6-2)
Gólszerzők:
Gurisatti 5, Menczinger 4, Szilágyi D. 3, Vályi V. 2, Vályi F. 2, Mchunu 2, Horváth B., Brezovszki, illetve Illés H. 3, Muzsnay 2, Szűcs, Peresztegi Nagy
A teljes jegyzőkönyv itt tekinthető meg.

BVSC-Zugló-Diapolo-Tatabányai VSE 16-1 (4-1, 5-0, 2-0, 5-0)
Gólszerzők:
Kisteleki D. 3, Crittenden 3, Leimeter 3, Gyöngyössy 2, Koncz 2, Máté 2, Pócsi, illetve Bóta-Tóth
A teljes jegyzőkönyvet itt lehet megnézni.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok