Világliga: cél a Szuperdöntőbe jutás!

2016. szeptember 29. 13:57

Női válogatottunk a franciák és az olaszok ellen harcolhat a továbbjutásért – Bíró Attila szövetségi kapitány feltétlen szeretné a vb előtt megméretni csapatát. A férfiak mezőnyében a mieink mellett a spanyolok és a montenegróiak sem neveztek.

Fotó: Madar Dávid

A nemzetközi szövetség elkészítette a 2016-17-es Világliga európai selejtezőtornájának beosztását. Ismeretes, férfiválogatottunk ezúttal nem nevezett a sorozatra – a tervek szerint ezen időpontokban válogatott keretedzést tart majd Benedek Tibor szövetségi kapitány. Az alább közölt beosztásból jól látszik, a mieink mellett többek között Spanyolország és Montenegró sem indul.

A női mezőnyben ott van a Bíró Attila irányította válogatott – méghozzá a B csoportban, Olaszország és Franciaország társaságában. Itt hat együttes nevezett, a jobbak közül a spanyolokat nem találjuk a mezőnyben.

„A legfontosabb, hogy most már tudjuk az időpontokat, könnyebb tervezni – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Az előző sorozattól eltérően most roppant fontosnak gondolom a Világligát, feltétlen célként tűztük ki, hogy kijussunk a Szuperdöntőre, ami egy komoly nemzetközi felmérőt jelentene a hazai világbajnokság évében. Örülök, hogy három klubcsapatunk is elindul a nemzetközi színtéren, meglátjuk, ki meddig jut. A program zsúfolt, de biztosan lesznek válogatott edzések, a klubedzők mindenben segítenek. De most még elsőbbséget élvez a decemberi ifjúsági világbajnokság, a női szakmai testületei ülésen minden edző kinyilvánította támogatását a kapitánynak, Faragó Tamásnak.”

A férfiak Szuperdöntőjét 2017. június 20-25. között, a nőit 2017. június 6-11. között később kijelölt helyen rendezik.

Világliga, európai selejtező

Nők
A csoport:
Oroszország, Görögország, Hollandia
B csoport: Olaszország, Magyarország, Franciaország

A program

1. forduló: 2016. november 29.
A csoport:
Görögország–Hollandia
B csoport: Franciaország–Magyarország

2. forduló: 2016. december 20.
A csoport:
Hollandia–Oroszország
B csoport: Olaszország–Franciaország

3. forduló: 2017. január 24.
A csoport:
Görögország– Oroszország
B csoport: Magyarország–Olaszország

4. forduló: 2017. február 21.
A csoport:
Hollandia–Görögország
B csoport: Magyarország–Franciaország

5. forduló: 2017. március 28.
A csoport:
Oroszország–Hollandia
B csoport: Franciaország–Olaszország

6. forduló: 2017. árpilis 18.
A csoport:
Oroszország–Görögország
B csoport: Olaszország–Magyarország

Férfiak

A csoport:
Románia, Németország, Szlovákia, Szerbia
B csoport: Hollandia, Horvátország, Görögország, Franciaország
C csoport: Grúzia, Olaszország, Törökország, Oroszország

A program

1. forduló: 2016. november 15.
A csoport:
Szlovákia–Németország, Románia–Szerbia
B csoport: Horvátország–Görögország, Hollandia–Franciaország
C csoport: Olaszország–Törökország, Grúzia–Oroszország

2. forduló: 2016. december 6.
A csoport:
Románia–Szlovákia, Németország–Szerbia
B csoport: Görögország–Hollandia, Franciaország–Horvátország
C csoport: Grúzia–Törökország, Olaszország–Oroszország

3. forduló: 2017. január 10.
A csoport:
Németország–Románia, Szlovákia–Szerbia
B csoport: Görögország–Franciaország, Hollandia–Horvátország
C csoport: Törökország–Oroszország, Olaszország–Grúzia

4. forduló: 2017. február 14.
A csoport:
Szerbia–Románia, Németország–Szlovákia
B csoport: Görögország–Horvátország, Franciaország–Hollandia
C csoport: Törökország–Olaszország, Oroszország–Grúzia

5. forduló: 2017. március 14.
A csoport:
Szlovákia–Románia, Szerbia–Németország
B csoport: Hollandia–Görögország, Horvátország–Franciaország
C csoport: Törökország–Grúzia, Oroszország–Olaszország

6. forduló: 2017. árpilis 11.
A csoport:
Szerbia–Szlovákia, Románia–Németország
B csoport: Horvátország–Hollandia, Franciaország–Görögország
C csoport: Grúzia–Olaszország, Oroszország– Törökország

a.z.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok