A szegedi női felkészülési tornáról

2016. szeptember 20. 16:33

A múlt hétvégén rendezték meg a Taylor&Nash felkészülési tornát Szegeden, immár hagyományosan.

A házigazda Szegedi Vízmű Taylor&Nash Uniersitas, a ZF-Eger, a Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics és a BVSC-Zugló-Diapolo csapata indult el a tornán, amelyet végül a zuglóiak nyertek a Dunaújváros, a Szeged és az Eger előtt.

Menczinger Kata (Dunaújváros) így nyilatkozott a klub weboldalán a tornáról:

"Az első meccsünket az Eger ellen játszottuk, akik egy ifi csapattal érkeztek és a bajnokságban is hasonló korosztállyal indulnak, így ellenük magabiztosan nyertünk. A második találkozónkon a BVSC ellen sajnos egy góllal kikaptunk, de az utánpótláskorú játékosaink egy másik tornán vettek éppen akkor részt (a Sipos Edit Emléktornán), így volt olyan, hogy a kapusainknak is ki kellett jönnie mezőnybe a kipontozódások miatt. Ha teljes csapattal tudunk kiállni, lehetett volna másképp is a végkifejlet. Az utolsó meccs a házigazda Szeged ellen volt, itt már jóval fásultabban játszottunk, ám szerencsére sikerült magabiztosan hozni ezt a találkozót is. Így a BVSC lett az első, mi pedig a második helyen végeztünk.

Nagyon örülünk, hogy idén elindulhatunk az Euroliga küzdelmeiben, ráadásul hazai környezetben rendezhetjük meg a csoportkör meccseit. A BVSC itt is az ellenfelünk lesz, ám a négyesből három megy majd tovább, így minimálisan elég lehet egy meccset nyerni. Ezt azonban nem szeretnénk a véletlenre bízni, én is inkább azt szeretném, ha ezeken az összecsapásokon bejelentkeznénk a nemzetközi vérkeringésbe és megmutatnánk, hogy velünk is komolyan kell számolni." 


Petrovics Mátyás a BVSC vezetőedzője saját klubja oldalán így foglalta össze a történteket:

"Minden együttesből hiányoztak néhányan még. Tőlünk az olimpia utáni pihenőjét töltő Takács Orsi és az U 19-es Eb-n játszó Varga Viki nem jöhetett a tornára. A 24 óra alatt lejátszott három meccs remek lehetőség volt a taktikai elemek csiszolására, a játékkapcsolatok építésére, új játékosainknak a bemutatkozásra, illetve tesztelhettük bajnoki riválisainkat is. Nem az eredmények voltak a fontosak, hanem a kép, amit a csapat megmutathatott és ez abszolút pozitívnak mondható. Lesz mit elemezni és tovább gyakorolni, természetesen még a fizikai állapotunk sem az ideális, de ott tartunk, ahol most kell." 

Az Eger vezetőedzője, Biros Péter így értékelt az egriek weboldalán:

Ketté kell választani ennek a tornának a tapasztalatait, mert nekünk elsősorban nem a Dunaújvárossal és a BVSC-vel kell majd versenyeznün. Ahhoz képest, hogy ennek a társaságnak ez a torna jelentette az első közös fellépést, lehetett már látni pozitív dolgokat is játékunkban. Meccsről meccsre észlelhető volt a fejlődés, még, ha az eredmény ezt nem is feltétlenül igazolja vissza. Ki kell hangsúlyoznom, hogy nagyon fiatal átlagéletkorral rendelkező csapatunk van, és az ilyen tornák pontosan azt segítik elő, hogy a rutin és tapasztalatszerzésben előrébb lépjünk. Meg kell még tanulni a taktikánkat is, de még egyszer mondom, nem két ilyen top csapattal szemben kell megmutatnunk, mit tudunk. A Szeged elleni összecsapás éppen ezért már sokkal inkább mérvadóbbnak számított, ami lehetett volna szorosabb is, ám saját hibáink miatt végül öt góllal kikaptunk. Sajnos sokszor előfordulnak még fegyelmezetlenségek, de a bajnokság nyitómeccséig még két hetünk van, ezért ha úgy vesszük, maradt még időnk a gyakorlásra. A Szentes elleni élet-halál meccsig egyébként már nem veszünk részt hasonló tornán, saját magunk edzünk és próbálunk minél jobb állapotba kerülni a szezonkezdésre.

Eredmények - Taylor&Nash felkészülési torna:

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem – BVSC-Zugló 6-10
ZF-Eger-EKE – Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics 2-15
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem – ZF-Eger-EKE 16-11
BVSC-Zugló – Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics 10-11
ZF-Eger-EKE – BVSC-Zugló 4-16
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem – Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics 5-15

A torna végeredménye:

1. BVSC 9 pont
2. Dunaújváros 6 pont
3. Szeged 3 pont
4. ZF-Eger-EKE 0 pont



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok