Junior-Eb: büntetőkkel kikaptunk a horvátoktól

2016. szeptember 17. 12:03

Horkai György csapata 8-3-ra vezetett a horvátok ellen, majd 9-9 után büntetők következtek, ott két lövőnk is hibázott, így a mieink a 7. helyért játszhatnak, méghozzá Hollandia ellen.

A magyar válogatott az ismert okok miatt csupán az 5. helyet szerezhette meg legjobb esetben a hollandiai Európa-bajnokságon. Az olaszok elleni, igazságtalanul elbukott negyeddöntőt követően a spanyoloktól 12-3-as vereséget szenvedő horvátokkal kellett meccselni először, szombaton délben.

Nagy Ádám szerezte meg a vezetést, majd Zovic egyenlített 5 méteresből, hogy aztán Szatmári Kristóf lőjön gólt emberelőnyben, 2-1. A magyar csapatot egyébként ezen a matinémérkőzésen Kis István másodedző irányította, hiszen Horkai Györgyöt az olaszok ellen az újrajátszott periódusban kiállították.

Herceg centergóljával egalizált ismét a horvát csapat, majd Teleki András harcolt ki büntetőt, amit Manhercz Krisztián értékesített (3-2). Aztán ugyanő, 1 másodperccel a negyed vége előtt egy megúszás után lőtt a kapuba, 4-2-vel jöhetett az első pihenő.
 
Egy Teleki-gól és egy időkérést követő Szatmári-találat után már 6-2-re vezetett a magyar csapat, amely "elengedte" a negyeddöntőben történteket, függetlenül attól, hogy ezt még az unokáiknak is mesélik majd a játékosok.

A 7-3-ról (Szatmári lőtt egy kapufás gólt az emberelőnyünk végén) következő fordulás után is jobban indultunk, Nagy Ádám lőtte a nyolcadik gólunkat emberelőnyből. Ezután viszont Biljaka, majd Zovic talált be, háromgólosra olvadt az előnyünk (8-5). Sőt, Pejkovic a dudaszó pillanatában ejtett a kapunkba (egy magyar időkérés után korán elpuskázott akciót követően, 8-6). Innen következett az utolsó negyed.
 
Lazic még közelebb hozta a horvátokat, de Manhercz emberelőnyből visszaállította a kétgólos különbséget. Aztán a riói olimpiát is megjárt játékosunk emberelőnyt harcolt ki, Kis István pedig időt kért. Nem született gólt a támadás során, ellenben a másik oldalon volt okunk örülni, mert Vogel Soma nagyot védett emberhátrányban.
 
Buric aztán két perccel a vége előtt mégis betalált (9-8), izgulni kellett a végéig. Fél perccel a vége előtt Vogel nagy védése után időt kértek a horvátok.
 
És egyenlítettek, 3 másodperccel a vége előtt, Zovic. 9-9, jöhettek a büntetők.
 
A magyar csapatból Szatmári Kristóf, Csacsovszky Erik, Manhercz Krisztián, Burián Gergő és Nagy Ádám lőtt büntetőt. De a horvátok kezdtek, Zovic révén (0-1), Csacsovszky is belőtte aztán (1-1). Vogel Soma izzított, Brcic lövését megfogta. Szatmári Kristóf is kihagyta viszont, izgalom a tetőfokon! Anzulovic belőtte ezután, mint ahogyan Nagy Ádám is. Buric és Burián is gólt lőtt, 3-3. Pejkovic belőtte, Manhercz Krisztián kihagyta.
 
A meccs így véget ért, a büntetőpárbajt 4-3-ra nyerték a horvátok, ezzel ők játszhatnak az 5. helyért.

A fiúk vasárnap Hollandiával mérkőznek a 7. helyért.
 
Horkai György szövetségi kapitány értékelése:

„Sajnálom a játékosokat. Három negyedik nagyon szépen játszottunk, okosan, jól ment a védekezés is. Aztán a harmadik negyed utolsó 30 másodpercében elkövettünk egy nagy hibát. Nálunk volt a labda, egy rossz passz jött centerbe, ami után elveszítettük a labdát, és egy másodperccel a vége előtt kaptunk egy gólt. Két gól volt az előnyünk a negyedik negyed előtt, a végén még vezettünk, amikor kaptunk két fórt, de az egyiket elhibáztuk, kiesett a labda a kézből. 3 másodperccel a vége előtt volt egy ítélet, nem tudom, mennyiben volt jogos, végülis mindegy, nyilván rá kellett volna ugrani a horvát játékosra. A büntetőknél mindig benne van, hogy az ember kihagyja. Mi rontottuk el a meccset, de látni kell, hogy a játékosok fejben nagyon elfáradtak, én legalábbis ezt gondolom.

Nagyon megviselte őket az, ami az előző meccsen történt, még ma is beszélgettek róla, meg még fognak is. Az uszodába érve kérdezgették őket, folyamatosan téma az olaszok elleni meccs. Nyilván ez egy övön aluli ütés volt, ami sokáig fáj majd, és amikor a mai meccsen feljött az ellenfél egy gólra, vagy amikor lőni kellett a büntetőket, ezek az érzések tudat alatt is előjönnek. Sajnálom a gyerekeket, akiknek tényleg nehéz elmagyarázni, mi miért történik.


A szabályokat meg kell változtatni, ez nem kérdés, magam is jeleztem Gianno Lonzinak, hogy ez a szabálypont, amire hivatkoznak, bár jogszerű, de a sporttal, a tisztességes játékkal összeegyeztethetetlen.


Összességében azt kell mondanom, bár még van egy meccs hátra, hogy jó csapatunk van, jó közösség a miénk, képességeink alapján bárkivel felvesszük a versenyt. Szerintem a felkészülésünk is jól sikerült, mégis, a történtek miatt nehéz a szerepléssel kapcsolatban értékelni. Egy biztos, nem jó, hogy két világversenyt gyakorlatilag egymás után rendeznek meg, mindössze egy hét szünettel. Ahogyan másoknál, nálunk is voltak játékosok, négyen is, akik mindkét csapatban szerepeltek, nyilvánvaló, hogy elfáradtak, pedig kulcsjátékosok. Nem lehet véletlen az sem, hogy a podgoricai első három helyezett egyike sincs itt az Eb-n a négy között. A fáradtság, főleg fejben, bármikor előjöhet, ezt láttuk ma is a csapatomnál. Mindenesetre még lesz egy meccs a hollandok ellen, nincs más dolgunk, mint megnyerni.”

 
Eredmény - junior-Eb, az 5-8. helyért:

Magyarország-Horvátország 12-13  (4-2, 3-1, 1-3, 1-3 - 5 méteresekkel: 3-4)
Gólszerzők:
Szatmári 3, Manhercz K. 3, Nagy Á. 2, Teleki, illetve Zovic 3, Pejkovic 2, Herceg, Biljaka, Lazic, Buric
 
A másik mérkőzésen:
 
Hollandia-Görögország 5-11
 
Az elődöntőben:
 
Olaszország-Spanyolország 7-7 - ötmétetersekkel 5-3
Oroszország-Szerbia 7-9
 
A korábbi helyosztó eredményei:

A 15-16. helyért:


Szlovákia-Azerbajdzsán 13-9

A 13. helyért:

Törökország-Málta 11-8

A 11. helyért:

Románia-Németország 8-14

A 9. helyért:

Montenegró-Grúzia 17-6
 
-ds-



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok