Megszorítottuk Hollandiát - erre lehet építeni

2016. szeptember 16. 20:25

Női junior-válogatottunk az Európa-bajnokság negyeddöntőjében rendkívül szoros mérkőzésre kényszerítette sokkal esélyesebb hazai vetélytársát, amely végül 7–5-re nyert. A mieink az 5–8. helyért játszanak tovább.

Fotó: EJC Water Polo 2016

Tegyük a szívünkre a kezünket: azt gondoltuk, Hollandia érvényesíti majd erejét, és magabiztosan jut a négy közé.

Ehhez képest bizony alaposan meg kellett szenvednie!

A magyar válogatott ugyanis apait-anyait beleadva ugrott a medencébe, a korábban elkövetett hibák számát jelentősen csökkentve játszott. Különösen a védekezése érdemel kiemelést, illetve Magyari Alda védései – a második negyedben táblán mutatott 2–0 mindent elárul erről!

A hollandok aztán ha küszködve is, de élve a folyamatos emberelőnyös helyzeteikkel fordítottak, ám aki 6–3-as hazai vezetésnél azt gondolta, eldőlt a parti tévedett. Tévedett, mert Faragó Tamás együttese nem adta fel, Hertzka Orsolya vezérletével igyekezett ott loholni ellenfele nyakán. Ez sikerült, ám így is nyert Hollandia – ebből a 7–5-ös vereségből azonban bármennyire fájdalmas, lehet erőt meríteni.

„Jól játszottunk, a védekezésünk nagyon meg volt szervezve – kezdte értékelését dr. Faragó Tamás szövetségi kapitány. – Nem szeretek, nem is szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de meg kell említenem, hogy a mérkőzés közben a táblán álló 8-0-s kiállítás arány kiverte a biztosítékot… A végén 9-2-re hozták ki, ítéletek egy-egy büntetőt, ezt nem bírtuk el. Jellemző, hogy amikor a meccs közben megkérdezte az egyik bíró, mi bajom van, és én csak annyit mondtam, nézzen a táblára, a következő támadásunknál kaptunk egy link ötméterest… De ami fontos: a lányok szívvel-lélekkel tették a dolgukat, tényleg remekül védekeztek, Alda nagyszerűen védett, amit elterveztünk, többé-kevésbé végrehajtottuk. Ennyi volt ebben a meccsben. Azt mindenki tudta, hogy egy ilyen találkozón két-három góllal jobbnak kell lenni a hazai pályát élvező ellenféllel szemben a győzelemért – nos, ez nem volt meg. Tipikus egál-meccs volt, látványosnak is mondanám, csak gratulálni tudok a lányoknak, ezúttal nagyon profin játszottak.”

A mérkőzésen remekül játszó, három gólt szerző Hertzka Orsolya sem véletlenül mondta: "Büszke vagyok a csapatra!"

A mieink az 5–8. helyért zajló csatározásokban először Szerbia ellen játszanak.

Eredmény – Női junior Európa-bajnokság, Hága
Negyeddöntő


Magyarország–Hollandia 5–7 (1–0, 1–3, 1–2, 2–2)
Gólszerzők: Hertzka O. 3, Vályi V., Huszti D.

További negyeddöntők:

Szerbia–Görögország 5–24, Spanyolország–Oroszország 15–13, Németország–Olaszország 7–22

A magyar női junior-válogatott Európa-bajnoki kerete:

Magyari
Alda (POLO SC), Lekrinszki Gina (Dunaújváros) - kapusok

Kuna Szonja, Bicskei Réka, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Gerendás Matilda (mindannyian UVSE), Varga Viktória (BVSC), Huszti Dóra, Mchunu Hlengiwe, Vályi Vanda (mindannyian Dunaújváros), Farkas Tamara, Tóth Csenge (mindketten Szentes) – mezőnyjátékosok

a.z.



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok