Csoportelső, negyeddöntős a Horkai-csapat!

2016. szeptember 13. 19:59

Az alpheni junior Európa-bajnokság férfitornáján válogatottunk 10–7-re legyőzte Montenegrót, így megnyerte csoportját. Mindez azt jelenti, hogy egyenes ágon bejutott a nyolc közé. A negyeddöntőben (csütörtök, 15.30) minden bizonnyal Olaszország vár majd a mieinkre.

A görögök elleni győzelem után úgy ugrott vízbe Horkai György csapata az utolsó csoportmérkőzésen, hogy már döntetlen esetén is biztos csoportelső.

Nagy Ádám góljával vezetett is Montenegró ellen a csapat, majd 1–1 után Szatmári Kristóf szerzett ismét előnyt emberfórban. A negyed végül 2–2-vel zárult.

Az öldöklő küzdelem a második menetben is folytatódott. Montenegró szerzett vezetést, ezt Manhercz Krisztián ötméteresből egalizálta – a büntetőt Simon Henrik hozta össze. A balkezes Vadovics Viktor gólját követően újra nálunk volt az előnyt, ám a nagyszünet előtt még egyenlíteni tudott a rivális.

A felek a harmadik menetben is fej-fej mellett haladtak: Simon akciógóljára montenegrói találat született, majd Burián Gergő és Vadovics talált be, ami hála annak, hogy Vogel Soma nagy bravúrral védett hátrányban, 7–5 állt a táblán. Sajnos a negyed végén újra gólt szerzett Montenegró, méghozzá egy kétkezes blokk miatt büntetőből, így egygólos vezetéssel, a kipontozódott Lukács Dorián, Nagy Ádám kettős nélkül vártuk a záró negyedet.

Ebben Mancherz lefordulás-gólja, majd Csacsovszky Erik pontos ötméterese (ezt Sélley-Rauscher Domonkos harcolta ki, avagy mindenki hozzátett valamit a meccshez!) után 9–6-ra vezettünk, kezdtük megtörni az ellenfelet! Szatmárit sem voltak képesek megtartani a montenegrói védők, az újabb ötöst Manhercz lőtte be, 10–6-nál egyértelműnek tűnt, négy percen belül kézben van a parti! A végén még lőtt egy gólt Saveljics, de ez nem oszott, nem szorzott.

Csapatunk a 10-7-es sikerrel egyenesen ágon kivívta a negyeddöntős szereplést, így egyrészt szerdán pihenhet, másrészt várja ellenfelét. Ez minden bizonnyal majd az olasz együttes lesz, amely előtte a nyolcaddöntőben Románia ellen kénytelen szerepelni. A mieink meccse csütörtök 15.30-ra van kiírva.

Horkai György így értékelt a győzelem után: „Komoly férfimunka volt, büszke vagyok a srácokra! Hiába lett volna elég nekünk a döntetlen, vagy akár az egygólos vereség, mindenképpen győzni akartunk. Bár láttam a fáradtság jeleit, ami nem csoda, hiszen például a 98-as játékosaink a múlt héten még az ifi világbajnokságon játszottak, egészen jól bírtuk, és kétség sem férhetett a győzelmünkhöz. Ez azért is nagy szó, mert Montenegró erős csapat. A csoportgyőzelemért oda kellett tenni magunkat, megtettük, és bizony jól jön az egynapos pihenő. Vogel Soma megint parádésan védett, a blokkok is a helyükön voltak, az elhibázott fórokat pedig remek akciógólokkal ellensúlyoztuk. Bár voltak hibák, összességében jól játszottunk. A csapatnak így együtt ez a harmadik meccse, érzem a fejlődést, ami biztató a továbbiakra nézve. Várhatóan az olaszokkal vívunk majd a négy közé jutásért, ami mondanom sem kell, nem lesz egyszerű. Montenegróban kétszer legyőztök őket, bízom benne, most jön a harmadik. Ezt a mostani játék lesz az alap, erre még rá kell tenni kicsit, és akkor nem marad el a siker.”

Eredmény – Férfi junior Európa-bajnokság, 3. játéknap:

D csoport
Magyarország–Montenegró 10–7 (2–2, 2–2, 3–2, 3–1)
Gólszerzők:
Manhercz K. 3, Vadovics V. 2, Nagy Á., Szatmári K., Simon H., Burián G., Csacsovszky E., ill. Saveljics 2, Moskov 2, Spaics, Gardasevics, Radovics

Görögország–Málta 20–7

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Görögország 6 pont, 3. Montenegró 3 pont, 4. Málta 0 pont

További eredmények:
A csoport:
Szerbia–Törökország 19–2, Olaszország–Németország 18–10. Végeredmény: 1. Szerbia 9 pont, 2. Olaszország 6 pont, 3. Németország 3 pont, 4. Törökország 0 pont

B csoport: Oroszország–Grúzia 16–11, Horvátország–Azerbajdzsán 15–1. Végeredmény: 1. Horvátország 9 pont, 2. Oroszország 6 pont, 3. Grúzia 3 pont, 4. Azerbajdzsán 0 pont

C csoport: Spanyolország–Szlovákia 20–3, Hollandia–Románia 10-10. Végeredmény: 1. Spanyolország 9 pont, 2. Hollandia 4 pont, 3. Románia 4 pont, 4. Szlovákia 0 pont


A hollandiai Európa-bajnokságon részt vevő keret:

Vogel
Soma, Sólyomvári Márton – kapusok

Nagy Ádám, Sélley-Rauscher Domonkos, Lukács Dorián, Teleki András, Simon Henrik, Vadovics Viktor, Burián Gergely, Biros Barnabás, Szatmári Kristóf, Csacsovszky Erik, Manhercz Krisztián – mezőnyjátékosok

Az U19-es férfitorna csoportjai:

A csoport:
Szerbia, Olaszország, Németország, Törökország
B csoport: Horvátország, Oroszország, Grúzia, Azerbajdzsán
C csoport: Spanyolország, Hollandia, Románia, Szlovákia
D csoport: Görögország, Magyarország, Montenegró, Málta

a.z.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok