A franciák legyőzése nem okozott gondot

2016. szeptember 13. 17:42

Női junior-válogatottunk 19–4-es győzelme után már ki lehet tekinteni a hágai Európa-bajnokságon a többi csoportra is: a nyolcaddöntőben majd minden bizonnyal Izrael, a negyeddöntőben pedig Hollandia következhet.

Fotó: EJC Water Polo 2016

Miután az oroszok elleni vereség után, a csoportellenfelek erejét ismerve voltaképpen egyértelműen a második helyre pozícionálható csapatunk, fél szemmel már kitekinthettük a többi csoportra is. Különösen a folytatást illetően.

Kedden reggel rendezték a D csoport második helyét eldöntő találkozót, amelyen Izrael 9–8-ra legyőzte Törökországot, így minden bizonnyal ellenük vív majd a nyolcaddöntőben Faragó Tamás együttese.

Ami pedig a remélt negyeddöntőt illeti: miután a C csoport első helyét eldöntő hétfő esti rangadót 11–9-re a házigazda hollandok nyerték a spanyolok ellen, ellenük játszhatnak majd a lányok.

Előtte persze hozniuk kell a kötelezőket, így például a mai, franciák elleni összecsapást – ezt 11–1-es nagyszünet után 19–4-gyel abszolválta a társaság, amely szerdán utolsó csoportmeccsét Ukrajna ellen vívja.

„Az ilyen mérkőzések, mint ez, bizonyítják, hogy óriási különbségek vannak a csapatok között – értékelt dr. Faragó Tamás szövetségi kapitány. – Akik előttünk vannak, nagyon jók, mi talán az olaszokkal képviseljük a középmezőnyt, utána a szakadék. Majd alatta még nagyobb szakadék, ahol már egyértelműen olyan csapatok találhatóak, akik sportszeretetből próbálkoznak csupán. Ez van, ilyenkor arra törekszünk, hogy megpróbáljuk az érzelmeinket kordában tartani, ne frusztrálva jöjjünk ki az uszodából. A legnagyobb probléma momentán számunkra az, hogy akik előttünk vannak, azok rendkívüli minőséget képviselnek. Ettől függetlenül reménykedünk, hiszen a későbbi fontos mérkőzésen az ellenfél is kifoghat egy rosszabb napot, és mi azért vagyunk olyan jók, hogy ezt ki tudjuk használni.”


Eredmény – Női junior Európa-bajnokság, Hága
B csoport, 4. játéknap:

Magyarország–Franciaország 19–4 (5–0, 6–1, 4–0, 4–3)

Gólszerzők: Kuna Sz. 4, Ádám E. 3, Hertzka O. 2, Farkas T. 2, Gerendás M. 2, Vályi V. 2, Tóth Cs., Huszti D., Bicskei R., Varga V.

További eredmények
3. játéknap
B csoport:
Ukrajna–Horvátország 4–13, Franciaország–Oroszország 4–31
A csoport: Bulgária–Nagy-Britannia 6–27, Olaszország–Szlovákia 23–4
C csoport: Románia–Szerbia 5–12, Spanyolország–Hollandia 9–11

4. játéknap
D csoport:
Törökország–Izrael 8–9, Görögország–Németország 18–3
B csoport: Oroszország–Ukrajna 32–3
C csoport: Spanyolország–Románia 27-3, Hollandia–Szerbia 20-6


A magyar női junior-válogatott Európa-bajnoki kerete:

Magyari
Alda (POLO SC), Lekrinszki Gina (Dunaújváros) - kapusok

Kuna Szonja, Bicskei Réka, Ádám Emília, Hertzka Orsolya, Gerendás Matilda (mindannyian UVSE), Varga Viktória (BVSC), Huszti Dóra, Mchunu Hlengiwe, Vályi Vanda (mindannyian Dunaújváros), Farkas Tamara, Tóth Csenge (mindketten Szentes) - mezőnyjátékosok

Az U19-es női torna csoportjai:

A csoport:
Olaszország, Szlovákia, Nagy-Britannia, Bulgária
B csoport: Oroszország, Magyarország, Franciaország, Ukrajna, Horvátország
C csoport: Spanyolország, Hollandia, Szerbia, Románia
D csoport: Görögország, Németország, Izrael, Törökország

A magyar válogatott további csoportmérkőzése:
- Ukrajna: szeptember 14., szerda, 18.00

a.z.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok