A Magyar Vízilabda Szövetség Szakmai Testülete szeptember 5-én ült össze, a résztvevők a riói olimpiai szereplést értékelték.

A hivatalos jegyzőkönyvet ismertetjük most, amely az ülésen készült.

Faragó Tamás köszöntője után Benedek Tibor szövetségi kapitánynak feltette a kérdést, hogy mit nyújtott az olimpia’, milyen újdonsággal szolgált, mit tanulhatunk belőle? Benedek Tibor hozzászólása elején hangsúlyozta, hogy ez nem egy szigorú értelemben vett értékelés, hiszen azt az MVLSZ elnöksége előtt fogja megtenni, ez egy kötetlen beszélgetés az olimpia tapasztalatairól.

Nem játszottunk rosszul - kezdte a szövetségi kapitány -, Vámos és Erdélyi játéka pedig kimagasló volt. Nem látott ugyanakkor meglepetést vagy újdonságot a korábbiakhoz képest. A tendenciák az Eb-n látott tapasztalatokat erősítik. Ilyen például, hogy kimagasló a centerjáték szerepe. A megítélt fórok 80 százaléka centerből történik. Emellett néha a kapás oldali betörést, az 5 méteres szabaddobás megzavarását vagy esetenként az átdobást, elzárást díjazzák. Javunkra szól, hogy a szerbek mellett egyedül nekünk volt két klasszis centerünk. Centereink ugyanakkor többször kaphatnának labdát a kapufánál, emberelőnyös szituációban.

A sorsdöntő Montenegró elleni mérkőzéssel kapcsolatban azt emelte ki a szövetségi kapitány, hogy nem ment az elölről való emberfogás, a labda útjának a lezárása. Pont a tapasztaltabb, rutinos játékosok nyúltak vissza - a tét nyomása miatt - a korábbi, biztosabbnak tartott beidegződésekhez.

Faragó megemlítette, hogy véleménye szerint ezúttal a nyerő típusú játékosok nem voltak karizmatikusak és feltette a kérdést, hogy elmondható-e, hogy a kapusok sorrendje ezúttal is meghatározta a végeredményt?

Gerendás György, a magyar válogatott edzője felszólalásában szintén beszámolt riói tapasztalatairól. Három kategóriába sorolta a csapatokat, az általuk képviselt játékfelfogás alapján. Az első csoportba azokat a válogatottakat tette, akik "játszani akarták a pólót". Ebbe a csoportba került a magyar válogatott mellett a szerb, a horvát és a japán nemzeti csapat. A második körbe azok, az erővízilabdát bemutató együttesek tartoznak (például az amerikai, az ausztrál, a francia válogatott), akik kizárólag a szervezett védelemre építenek, szinte feladva támadásaikat. Végül ott vannak a közbülső megmegoldást választó csapatok, akik a szervezett védelem mellett elöl az egy az egyes szituációkra törekednek vagy ott is szervezett játékot mutatnak, de csak 25 másodpercig (utána már a védekezésre állnak vissza). Ilyen az olasz, a spanyol, a montenegrói és a görög válogatott.

Gerendás felfogásbeli változásnak látta, hogy a korábbi védekezéssel ellentétben fault nélküli, labda felőli szorosból lépnek vissza a csapatok zónába. A zónában pedig elsősorban nem az ember felé mennek és nem is labdát blokkolják, hanem arra törekszik a legtöbb csapat, hogy jó blokkot adva, területet védekezzen le. Gerendás itt említette meg, hogy nem látott az olimpián kiemelkedő kapusteljesítményt (Soro szerbek elleni meccsét leszámítva), s ebben a védekezésben a kapusokra is az volt a jellemző, hogy nem akartak extrát, amivel az alapjáték eredményességét tennék kockára, nem nagyon védtek be a blokkok mögé.

Kevés csapat volt - tette hozzá -, amelyeknek volt ereje a szoros-zóna után az utolsó másodpercekre kimenni újra szorosba. Az 5 méteres szabaddobás szerepe felértékelődött (elég itt Montenegró játékára gondolnunk). Ez azonban - fejtette ki Benedek és Gerendás Fekete Szilveszter kérdésére -, nem azt jelenti, hogy a játékvezetők könnyen ítélték meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy a csapatok betöréseket, második centeres játékot építenek a szabaddobás kiharcolására.

Gerendás szerint ugyanakkor a centereink ereje nem érvényesült kellőképpen, mert a kiállítások számát tekintve, az "erre nevelt", a mi klasszisainkhoz nem hasonlítható centerek is megkapták ugyanazokat a fórokat. Ugyanakkor a pusztán kiállítást akaró, így kevésbé elfáradó játékos pihentebb, eredményesebb játékot tud mutatni a kapufás játékban. Talán ezt a magyar centerképzésnek is figyelembe kéne vennie. Ez azért is fontos - tette hozzá -, mert a sok videós elemzés miatt a csapatok ismerik egymás fórjait, így a kapufások jó mozgása határozza meg azok eredményességét.

A védekezéssel kapcsolatban azt a két dolgot tartja a legfontosabbnak, hogy a centerek tanuljanak meg védekezni (sok csapat játssza az ellenfél centereinek bevitelét), bekkjeink pedig sajátítsák el a jó értelemben vett "színházat", hogy negyedenként kapjanak 1-2 kontrafaultot.

Végül a japánok által játszott védekezést említi meg, hogy úgy játsszák a szorost, hogy nem érnek hozzá az emberhez. "Ez lehet a jövő?" - tette fel a kérdést Gerendás.

Faragó Tamás megköszönte a beszámolókat és annyit fűzött hozzá, hogy neki nem tetszik a "liftezés" a magyar csapat fórjaiban. Hiányolja a magasan kiemelkedett, gyors játékot.

Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány szerint kevés hibával játszanak a csapatok. Hatalmas hiánynak tartja azonban, hogy nincsenek kiemelkedő bekkjeink. Ennek a pótlását csak alulról lehet elkezdeni. Utánpótlásban pedig lövőerőben és fizikálisan kell javulnunk.

Gerendás a lövésekkel kapcsolatban azt emelte ki, hogy ne akarjon minden ifi játékos csuklóból lőni, mint Dumi vagy Kásás és ne csavarni akarjon megtanulni, amíg nem tud lőni. Hosnyánszky olimpiai bajnokként sajátította el azt a csavart…

Vincze Balázs a védelem szervezettségéről kérdezte Benedeket, Märcz Tamás a játékvezetői felfogásról, Kovács István pedig a legjobbak által mutatott játékot kevesellte Montenegró ellen.

Ezekre reagálva a szövetségi kapitány elmondta, hogy természetesen konkrét részfeladatok is ki voltak osztva védekezésben, de ez nem mindig működött. A játékvezetői felfogásra pedig Gerendás György válaszolta, hogy korrekten fújtak, hagyták eldőlni a mérkőzéseket és maximum a végén kozmetikáztak.

Faragó Tamás
Nádor Zsombor