Délszláv skalpok – a Vasas sikere Zágrábban!

2016. szeptember 11. 15:42

A Kemény Kristóf vezette serdülőcsapat öt meccsből öt győzelemmel zárt, a döntőben például az utánpótlásáról híres szerb Partizan Beograd együttesét győzte le.

Öt meccs, öt győzelem, mindez önmagában is kimagasló teljesítmény. Ám ha ehhez hozzávesszük, hogy a hagyományosan rendkívül erős, nemzetközi szinten is kiemelkedő serdülőtornán társul mindez a Vasas neve mellé, bátran írhatjuk a jelzőt: parádés.

A több mint negyed százada megrendezett zágrábi tornán délszláv csapatok szoktak versengeni, idén nyitottak a helyiek, és meghívták a Vasast – Kemény Kristóf csapata pedig azonnal hazahozta a trófeát.

„Megtiszteltetés, hogy ott lehettünk ezen a rangos eseményen. A Medvescak uszodájában valóban eddig a délszláv csapatok csatáztak egymással, most meghívtak bennünket, mi pedig örömmel mentünk. Kíváncsiak voltunk arra, mire leszünk képesek, tudtuk, olyan tapasztalatokkal gazdagodhatunk, amelyek segítenek céljaink elérésében” – fogalmazott a fiatal szakvezető.

Nos, ami a tapasztalatokat illeti: egyértelműen kiderült, a magyar tizenöt évesek partiban vannak a szerb, horvát, montenegrói csapatokkal – sőt! A Vasas sorrendben a Kotort, a Splitet, a Medvescakot, az elődöntőben a Rijekát, a fináléban pedig a Partizant győzte le, méghozzá magabiztosan!

„A srácokkal több mint egy éve dolgozom együtt, a fejlődés hétről hétre érzékelhető – említette Kemény Kristóf. – Az első mérkőzéstől kezdve motiváltak voltak a játékosok, meg akarták mutatni, hiába állapítható meg, hogy a délszláv vízilabda momentán valamelyest előrébb tart a magyarnál, utánpótlás-szinten tartjuk a lépést. Jelezni akartuk, szó sincs hanyatlásról! Afféle becsületbeli ügynek tekintettük, hogy megmutassuk az magyar vízilabda erejét.”

A sorsolásnak köszönhetően meccsről meccsre erősödött az ellenfelek ereje, s miután sorra jöttek a magabiztos győzelmek, kezdte elhinni a csapat, hogy akár a végső győzelmet is megszerezheti. Amint a szakvezető elmondta, a védekezés egyre jobban kezdett összeállni, a csapat minden hangszeren kimagaslóan teljesített, látványos gólokkal haladt előre.

„Ezek a gyerekek szeretik egymást, képesek egymásért küzdeni, öröm velük dolgozni. Ez az egység az igazi erőnk. Igazi csapatként játszottunk, mindenki, de tényleg mindenki hozzátette a magáét. A Rijeka legyőzése után elhittük, hogy a Partizan ellen is lehet keresnivalónk. A szerb csapat az utóbbi időben a világ legjobb utánpótlás együttese, ez nem vitás, az U15-ös válogatottjuk hetven százalékát ők adják. Fantasztikusan játszottunk ellenük is. Ezek a tizenöt éves gyerekek megértették, és mentalitásban is átvették, hogy a mérkőzések javarésze hátul dőlnek el – ennek megfelelően óriási munkát fektettek a védekezésbe. Parádésan blokkok, parádés kapusteljesítmény, ez volt mindennek az alapja. Az már csak hab volt a tortán, hogy Konarik Ákos például nyolc méterről csavart a hosszúba. Bozó Peti az egész tornán tarthatatlan volt centerben, avagy a támadásainkra sem lehetett panasz.”

A tornagyőzelem jogosságához nem férhetett kétség, a szerb, horvát és montenegrói edzők egyöntetűen kalapot emeltek a Vasas játéka előtt – az sem véletlen, hogy a torna legjobb játékosának Konarik Ákost, legjobb kapusának pedig Korom Dánielt választották.

„A világ legjobb utánpótlás-csapatai gyűltek össze ezen a tornán, minden meccsünk nagyon kemény volt. Örülök, hogy a döntőt egy nagyon kemény találkozó során sikerült megnyernünk a Partizan ellen!” – mondta boldogan Konarik Ákos.

Kapustársa, Korom Dániel így értékelt: „Nagyon rangos nemzetközi tornán vettünk részt, ami nagyon jó erőfelmérő volt a bajnokság előtt, nagyon jó kis meccseket játszottunk. Tisztán látszott, hogy sem fizikálisan, sem más egyéb területen nem vagyunk elmaradva a délszláv szomszédjainktól, minden játékfázisban helytálltunk. A jó teljesítményemhez elengedhetetlen volt Mátéfalvy Csaba munkája, aki már több mint két éve a kapusedzőm, nagyon sokat fejlődök folyamatosan a keze alatt.”

Ami a folytatást illeti, Kemény Kristóf alig várja, hogy a magyar bajnokságban is bizonyíthasson a társaság: „Az október kilencedikei rajtra hitet adhat ez az öt mérkőzés ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Bebizonyosodott, hogy sok potenciál van a csapatban, és a nagyon erős magyar bajnokságban is van mire építenünk.”

Eredmények – Mali Medo, 2001-es torna, Zágráb

A csoport:

Mladost Zagreb (horvát)–POSK Split (horvát) 4–9, Partizan Beograd (szerb)–Primorje Rijeka (horvát) 13–10, Mladost Zagreb–Partizan Beograd 4–8, POSK Split–Primorje Rijeka 7–11, Partizan Beograd–POSK Split 14–11, Primorje Rijeka–Mladost Zagreb 7–5
A csoport végeredménye: 1. Partizan 9 pont, 2. Rijeka 6 pont, 3. POSK 3 pont, 4. Mladost 0 pont

B csoport:
Primorac Kotor (montenegrói)–Vasas 8–18. A Vasas gólszerzői: Konarik 6, Bozó 3, Tóth-Gili T. 3, Tóth T. 2, Sólyom 2, Kuffart, Fótos

Vasas–Mornar Split 16–10. A Vasas gólszerzői: Konarik 6, Bozó 5, Sólyom 3, Böröczky, Tóth-Gili T.

Medvescak Zagreb-Vasas 4–13. A Vasas gólszerzői: Landherr 3, Bozó 3, Konarik 3, Sólyom 2, Tóth-Gili T., Fótos

Mornar Split (horvát)–Medvescak Zagreb (horvát) 13–7, Mornar Split–Primorac Kotor 15–6, Primorac Kotor–Medvescak Zagreb 9–7
A csoport végeredménye: 1. Vasas 9 pont, 2. Mornar 6 pont, 3. Primorac 3 pont, 4. Medvescak 0 pont

Elődöntő
Partizan Beograd–Mornar Split 13–9
Vasas–Primorje Rijeka 13–5. A Vasas gólszerzői: Bozó 4, Konarik 2, Landherr 2, Böröczky 2, Sólyom, Tóth-Gili T., Tóth T.

Döntő
Partizan Beograd–Vasas 9–11. A Vasas gólszerzői:
Konarik 5, Tóth-Gili T. 2, Bozó 2, Landherr, Sólyom Levente

A tornagyőztes Vasas csapata: Korom Dániel, Bognár Márk, Nagy Dávid, Csemy Krisztián, Landherr Csongor, Bozó Péter, Tóth Tivadar, Böröczky Marcell, Kuffart Péter, Konarik Ákos, Tóth-Gili Tamás, Fótos Tamás, Sólyom Levente, Andrasev Fülöp

A torna legjobb játékosa: Konarik Ákos
A torna legjobb kapusa: Korom Dániel
 
a.z.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok