A nagy sikerű vezetői továbbképzés második szakasza következik!

2016. szeptember 01. 13:18

A Magyar Vízilabda Szövetség partnerével, a PricewaterhouseCoopers-szel közösen indított képzési programja (amely során a klubvezetők számára nélkülözhetetlen jogszabályok, gazdasági és sportszakmai ismeretek és technikák kerülnek terítékre) a nyári szünet után dr. Tiszeker Ágnes és Dénes Ferenc előadásával folytatódik.

dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője minden bizonnyal a riói tapasztalatait is megosztja majd a jelenlévőkkel az izgalmasnak ígérkező előadása során - Fotó: MTI

„A saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mennyire megsokasodtak a vezetői feladatok. Többek között a TAO-pályázatoknak hála nem mindennapi lehetőséggel élnek évről évre az egyesületek, a támogatás sohasem látott mértékben érkezik. Mindez viszont értelemszerűen olyan feladatokat ró a klubvezetőkre, amelyekkel korábban nem találkozhattak.”

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke ekképpen vezette fel a PricewaterhouseCoopers-szel közösen kiírt vezető továbbképzési programot, amely a nyári szünet után hétfőn folytatódik. Rögvest az első nap rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hiszen előbb előadást tart dopping, sportegészségügy és etikai kérdésekben dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője – „Külön öröm, hogy elfogadta a meghívásunkat, és az olimpia után, annak tapasztalatait is megosztva elsőként hozzánk látogat el” – említette ezzel kapcsolatban az MVLSZ elnöke. A MACS elnökének várhatóan rendkívül izgalmas beszéde után a korábbi nagy sikerű előadásait megfejelve Dénes Ferenc, a neves sportközgazdász következik majd, aki ezúttal a marketing témakörben tartja meg érdekfeszítő óráját.

Az előadássorozat további részében is illusztris személyek képezik a jelentkezőket. Az ősz folyamán olyan témák kerülnek előtérbe, mint az etikai kérdések, szabályzatok, fegyelmi ügyek, átigazolási kérdések, versenyeztetési ügyek, az utánpótlás nevelés kérdése, sport és kommunikáció összefüggései, eseményszervezés, sportjog és egyéb jogi kérdések, stratégiaalkotás, vízilabda stratégia.

A Magyar Vízilabda Szövetség továbbra is rettentő fontosnak tartja, hogy a klubvezetők a nélkülözhetetlen jogszabályok, gazdasági és sportszakmai ismeretek és technikák elsajátításával tudják végezni a munkájukat, ehhez ad meg minden segítséget a PricewaterhouseCoopers-szel közösen indított tanfolyammal. A szándék abból is lemérhető, hogy az MVLSZ a résztvevők költségeit átvállalta. A két féléves oktatási program első része nagy sikerrel zajlott, garantált a hasonló folytatás.

- a.z. -



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok