Győzelemmel nyitottak a juniorok Miskolcon

2016. augusztus 26. 18:57

A németek elleni mérkőzés első félidejére támaszkodni kell, a másodikra kevésbé.

Szalai Gábor (Fotó: MVLSZ/archív)

Sikerrel nyitottak tehát a fiatalok Miskolcon, a németek ellen a félidőben már hat góllal vezetett a junior Európa-bajnokságra készülő válogatottunk. Ezután jött egy kis visszaesés, és a csapatot edző Kis István nem is maradéktalanul elégedett a bemutatkozás után:

"Az első két negyeddel maximálisan elégedett vagyok, jól kezdtünk, jól védekeztünk, belőttük a helyzeteket, és a kapusunk is jól védett. 9-3-ra vezettünk. A második két negyed viszont nem volt méltó a mindenkori magyar válogatotthoz. Ez abszolút nem tetszett. A fiúk és a védelem mentségére legyen mondva, hogy olyan összeállításban is játszottunk, amilyenben még nem. Érthető, hogy a felkészülés ezen szakaszában még tesztelünk is, de ennek ellenére jobban kell figyelni. Végig a kezünkben volt a meccs, a győzelemmel elégedettek lehetünk" - fogalmazott a szakember.

A mérkőzésen egyébként Sólyomvári Márton kezdett a kapuban (85 százalékos mérleggel adta át a stafétát), ezután Csiszár Boldizsár állt be, Vogel Soma ezúttal nem kapott szerepet.
 
Eredmény - Mento-kupa, Miskolc:

Magyarország-Németország 16-12 (4-2, 5-1, 3-4, 4-5)
Gólszerzők:
Szalai 4, Szatmári 3, Biros B. 2, Lukács D. 2, Lajkó, Sélley-Rauscher, Csacsovszky E., Rábavölgyi, Baj, illetve Boffen 4, Strelezkij 3, Reibel 2, Winkler, Manolakis, Hüppe

Szerbia-Montenegró 15-16 (5-6, 3-3, 2-4, 5-3)
Gólszerzők: 
Radonics 4, Barac 3, Japohozics 2, Tohol 2, Radojevics 2, Tankosics, Ahdrin, illetve B. Mitrovics 4, Moskov 4, Vujasevics 3, Gardasevics 3, M. Mitrovics, Spaics

Augusztus 27., szombat:

16:30 Magyarország-Szerbia
18:00 Montenegró-Németország

Augusztus 28., vasárnap:

10:30 Szerbia-Németország
12:00 Magyarország-Montenegró
 
A magyar válogatott miskolci kerete:

Csiszár
Bodizsár, Sólyomvári Márton, Vogel Soma –kapusok

Baj Marcell, Biros Barnabás, Csacsovszky Erik, Kókai Tibor, Lajkó Márton, Lukács Dorián, Rábavölgyi Zsombor, Sélley-Rauscher Domonkos, Simon Henrik, Szalai Gábor, Szatmári Kristóf, Szentesi Dániel – mezőnyjátékosok

A junior Európa-bajnokság csoportjai:

A csoport: Szerbia, Olaszország, Németország, Törökország
B csoport: Horvátország, Oroszország, Grúzia, Azerbajdzsán
C csoport: Spanyolország, Hollandia, Románia, Szlovákia
D csoport: Görögország, Magyarország, Montenegró, Málta

-dobos-



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok